2. nap

Este lett és reggel, a 2. nap 😊

Ma még korábban keltünk 😊 Első úticélunk a Nyolc Boldogság hegye volt, ahol szentmisével kezdtünk. Azon a helyen, ahol annak idején Jézus köré letelepedve hallhatták a hegyi beszédet a tanítványok. Az evangéliumot Márk atya olvasta fel és elképzeltem, ahogy az Úr megtanítja az embereknek hogyan kell élni és mit jelent a valódi boldogság (és ha belegondolunk, hogy a pap alter Christus, akkor Márk atya helyében akár Krisztus is lehetett volna 😊 ).

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. (Mt 5,1-12)

Carl Bloch: A hegyi beszéd

Jézus szemében nem ugyanaz a boldogság, mint a világ szemében. A jézusi boldogság egészen más, mint ahogy a jézusi béke is. Nekem ez különösen fontos, mert mint minden ember, én is keresem a helyem a világban és most nagy nehézségeim vannak ebben. Szeretnék boldog lenni, de krisztusi módon... Később találtam ezt az idézetet Rokay Zoltán atyától, ami nagyon  illik ide: "Amikor Jézus a nyolc boldogságról szóló tanításban boldognak nevezi azokat, akiket mi boldogtalannak nevezünk, akkor az igazi értékeknek a rendjét akarja elénk tárni, és rá akar mutatni, hogy nem azok a boldogok, akik mindennel betelnek, és ezért az élettől nincs mit várniuk, hanem azok az igazán boldogok, akik Istentől várják vágyaik beteljesülését". Erről beszélt Péter atya is a szentbeszédében: VIDEÓ
1935-ben felfedezték itt egy kis bizánci templom romjait, de a ferences szerzetesek, akik e helyet gondozzák, úgy döntöttek, hogy a modern kápolnát a hegy csúcsán emelik fel és nem a régi kápolna felett. A nyolcszögletű templom, mely kupolájának ablakai felidézik a boldogságokat, Antonio Barluzzi olasz építész terve alapján készült (mint a legtöbb templom a Szentföldön) helyi bazaltkőből.

A szentmise és a Nyolc Boldogság templomának megtekintése után Tabghába, a csodálatos kenyérszaporítás helyére mentünk, ahol zsidó származású idegenvezetőnk egy velős tájékoztatást adott arról, mit jelent kereszténynek lenni (!). Nemcsak név, hagyomány, hanem elköteleződés. Az ősegyházban csak azokat engedték be a templomba, akik valóban Krisztus mellett döntöttek. Hiszen a kereszténység nem vallás, nem valami, hanem Valaki - Krisztus és a Vele való személyes kapcsolat! A Tabgha név a görög Heptapegon szó eltorzulása, amely Hét Forrást jelent. A múltban hét forrás találkozott ezen a helyen, és ömlött a Tibériás-tóba, mára azonban csak öt maradt belőlük.

1932-ben voltak itt ásatások, amikor egy régi bazilika romjai kerültek felszínre. 1940-ben megállapították, hogy az első templomot 395 után építhették. A mostani templom 1982-ben épült a korábbi templomok romjaira, bizánci stílusban. A vízimadarakat és növényeket ábrázoló mozaikpadló a régi templom maradványa.  Az oltár alatt található a szikla, amelyre az Úr Jézus a kenyereket és halakat helyezte. 

Az apostolok visszatértek és elbeszéltek neki mindent, amit csak tettek. Akkor elvonult velük (egy magányos helyre) Betszaida városa mellé, hogy egyedül legyenek. De a nép megtudta és utána ment. Barátságosan fogadta őket, beszélt nekik Isten országáról és meggyógyította a gyógyulásra szorulókat. A nap már lenyugvóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet, figyelmeztették, hogy elmehessenek a környékbeli falvakba és tanyákra, megszálljanak és ennivalót keressenek, mert itt elhagyott helyen vagyunk.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni.” „Csak öt kenyerünk és két halunk van, felelték, el kellene mennünk, hogy élelmet vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott. Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket csoportonként ötvenével.”Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze. (Lk 9,10-17)

Kissé távolabb Péter szikláját láthattuk a Genezáreti tó partján, ahol Jézus a feltámadása után reggelivel várta tanítványait és ahol Péter apostolra bízta Egyházát. Atyánk számára különösen is kedves hely ez, hiszen ő is Péter és az ezüstmisés szentképén éppen ebből a történetből választott ki egy idézetet, amit nekünk is felolvasott:

Ezután újra megjelent Jézus a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Megjelenése így történt: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, a galileai Kánából való Natanaél, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter így szólt: „Megyek halászni.” „Mi is veled tartunk”, mondták. Kimentek és beszálltak a bárkába. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor megvirradt, Jézus kint állt a parton, de a tanítványok nem ismerték föl, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincsen”, felelték. Ekkor azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették és alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, fölvette köntösét – mert neki volt vetkőzve – és a tóba vetette magát. A többi tanítvány követte a bárkával. A halakkal telt hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Mikor partra értek, izzó parazsat pillantottak meg, rajta halat és mellette kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Erre Simon Péter visszament és partra vonta a hálót. Százötvenhárom nagy hal töltötte meg. Noha ennyi volt a hálóban, nem szakadt el. Jézus hívta őket: „Jöjjetek ide, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Akkor Jézus fogta a kenyeret és adott nekik, ugyanígy halat is. Ez volt a harmadik eset, hogy Jézus halálból való föltámadása után megjelent a tanítványoknak.

Étkezés után Jézus megkérdezte Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat.” Aztán megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat.” Majd harmadszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: szeretsz engem? És csak annyit mondott: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat.”

„Bizony, bizony mondom neked: Mikor fiatalabb voltál, magad övezted föl magadat és oda mentél, ahova akartál. De majd ha megöregszel, kiterjeszted kezedet és más övez fel téged, aztán oda visz, ahová nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Majd hozzáfűzte: „Kövess engem!” (Jn 21,1-19)
Jézus megjelenése Tibériás tavánál (videó)

Innen Kafarnaumba mentünk, amely város már csak romjaiban létezik (Kr. e. 150-től Kr. u. a XI. századig volt lakott), pedig Jézus életének számos eseménye köthető a városhoz, és ráadásul egy gazdag zsidó város volt. Itt találkozott Jézus első tanítványaival, akik halászok voltak, sokat gyógyított (többek között a pogány százados szolgáját és Péter anyósát); számos tanítása közül itt mondta el a példabeszédet a magvetőről, a konkolyról és a búzáról, a mustármagról, a szántóföldbe rejtett kincsről és a halászhálóról. Azonban Kafarnaum népe nem hitt Jézusban és Ő emiatt megátkozta őket: Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna. Egyébként mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked. (Mt 11,23-24) Itt volt az a zsinagóga, ahová Jézus 30 éves kora után minden szombaton betért imádkozni és tanítani (amit láttunk, az egy későbbi épület, a 300-as évekből, fehér mészkőből), többek között az eucharisztiáról: Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók közt: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – mondták. Jézus megerősítette: „Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én föltámasztom az utolsó napon. Az én testem az valóban étel s az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, énáltalam él. Itt a mennyből alászállott kenyér, ez nem olyan, mint a (manna), melyet atyáitok ettek és mégis meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított a kafarnaumi zsinagógában. (Jn 6,48-59)
Itt volt Péter háza is, ahol valószínűleg Jézus nyilvános működésének idején lakott, és amely fölött egy bizánci oktogonális templom épült. E fölé építettek, egy szerintem nem túl szép modern templomot. Itt elkapott minket egy kis égi áldás, de hamar el is állt az eső. Bár az időjárás előrejelzések többször jeleztek csapadékot, gyakorlatilag csak egyszer esett az eső utunk során és az sem volt vészes.

Egy kiadós ebéd után, amikor is megkóstolhattuk a Péter-halat, a Jordán folyó partjára buszoztunk. Jézus nem ott keresztelkedett meg, ahol mi megálltunk, ez egy emlékhely, ahol sok protestáns ma is bemerítkezik. Mi pedig igazán átélve a helyzetet, soha nem tapasztalt komolysággal megújítottuk ezen a megszentelt helyen keresztségi fogadalmunkat.
(Videó itt)
Mit is jelent megkereszteltnek lenni? A legutóbbi nagymarosi ifjúsági találkozón hallgattam erről egy nagyon jó előadást (akit érdekel, megnézheti itt).

A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadultunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai lettünk, betestesültünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének. Szent Pál apostol szerint a hívő ember a keresztség révén közösségre lép Krisztus halálával; vele együtt eltemetik és vele együtt föltámad:

Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből föltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk (Róm 6,3-4).
Szent Fausztina így köszönte meg az Úrnak a keresztséget: 
Köszönöm, Istenem a szent keresztséget,
Mely Isten családjának tagjává tett.
Hatalmas, felfoghatatlan kegyelmi ajándék ez,
Mely átformál minden lelket. (Napló 1286)

Azután sorba álltunk hogy kis üvegeinkbe merítsünk abból a vízből, amelyben Jézus egykor megkeresztelkedett... Megújult hittel indultunk Jézus első csodájának helyszínére, a galileai Kánába. Mert hogy Urunk annak idején nem restelt örvendezni az örvendezőkkel, mulatni a mulatozókkal, s talán bort inni a borozgatókkal. De csak amíg volt a borból :) Hogy is történt?

Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában. Jézus anyja is részt vett. Jézus is hivatalos volt tanítványaival együtt a menyegzőre. Mikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs már boruk.” Jézus hozzá fordult: „Asszony, a mi dolgunk ez? Még nem jött el az én órám.” Anyja akkor figyelmeztette a szolgákat: „Tegyétek, amit mond.” Állt ott hat nagy kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodásra. Mindegyik két- vagy hárommérős volt. Jézus megparancsolta nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel.” Színig töltötték. Akkor azt mondta nekik: „Most merítsetek, és vigyétek a násznagynak.” Vittek neki. A násznagy megízlelte a borrá vált vizet. Nem tudta honnan való, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették. A násznagy hívatta a vőlegényt és szemére vetette: „Minden ember először a jó bort adja, és csak miután megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te mindeddig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte Jézus csodatetteit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne. (Jn 2,1-11)

Ezen a helyen annyit kértem az Úrtól, hogy változtassa érzéseim és gondolataim vizét az Ő tiszta borává és gyógyítsa meg azokat a sebeket, amiket a házasságban szereztem. Egy rövid imádság után, ahol atya megáldotta a jubiláns házaspárokat, bevásároltunk a finom édes kánai borból és már indultunk is vissza Názáretbe. Út közben a rózsafüzért imádkozva igyekeztünk magunkban elmélyíteni e csodás nap eseményeit és élményeit. De még nem volt vége...

Vacsora után az Angyali Üdvözlet bazilikájába mentünk, ahol helyi fiatalok egy imaórát szerveztek. Mivel én voltam azon kevesek egyike a csoportunkból, aki tudott angolul, megszólítottak, hogy nem-e vállalnám egy tized vezetését magyarul. Az örvendetes olvasó utolsó tizedét kaptam, egy kis táblát is akasztottak a nyakamba, ami a titkot ábrázolta. Csodálatos volt, az ötödik tized alatt elindult a körmenet, a püspök egy Angyali Üdvözlet ikont vitt a kezében, zengett a templom a magyar Üdvözlégyektől, a hátam mögött jött atyánk a másik mikrofonnal, hátranéztem, láttam hogy ő is nyeli az örömkönnyeket, meg én is. Mikor lementünk Mária házához, már potyogtak a könnyeim, leírhatatlan élmény volt ott azon a helyen, ahol Isten Fia megtestesült. Kértem a Szűzanyát, azokkal a szavakkal és ott ahol az angyal, hogy segítsen, hogy ne hagyjon magamra, hogy az összes nemem váljon igenné, hogy vezessen Szent Fiához. Zarándoktársaim is odajöttek megköszönni, gratulálni, pedig tényleg nem tettem semmi különöset. Atyánk csak annyit mondott, hogy a Szűzanyát nem lehet legyőzni. Őérte különösen hálát adtam, mert ő tanította meg nekem a Szűzanya tiszteletét és nélküle most nem lennék itt! Ott hagytam a könnyeimet Máriánál, mikor lehajoltam a zsebkendőért. Kértem tőle hogy segítsen. Segítsen igent mondani ahogy Ő igent mondott.
Imádkozom Szent Fausztinával együtt: Mária, Szeplőtlen Szűz, végy engem különös oltalmadba, s óvd meg lelkem, szívem, testem tisztaságát. Te vagy példaképem s életem csillaga. (Napló 874). 

Nem valószínű, hogy itt, ebben a templomban, nyilvánosan valaha elhangzott magyar nyelven rózsafüzér. Hosszú idő után először éreztem magam igazán boldognak. És kívánom, hogy bár a Szűzanya fölvenné a könnyemet, amit otthagytam és segítene olyanná válnom, mint amilyen Ő volt.
VIDEÓ

Fáradtan, de hálatelt szívvel mentünk vissza szállásunkra nyugovóra térni.