A megtestesülés titkát rejtő szentély – Ahol megjelent Gábriel arkangyal Máriának

Aki rápillant az egyházi kalendáriumra, számos piros betűs napot vehet észre benne. Mintha az esztendő hatalmas vászna tele lenne pettyegetve találomra elhelyezett jeles dátumokkal. Ám ha közelebbről szemügyre vesszük ezt a képet, ráébredhetünk, hogy az első pillantásra magukban álló napok egyike-másika valójában szövedéket képez, amely átjárja s egybefogja az idők folyásának ciklusát. Így kötődik a karácsonyhoz Keresztelő Szent János születése vagy Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. A legfontosabb kapcsolódás azonban Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe: ekkor kezdődik meg az eseménysor, amely elhozza a megváltást az embereknek. Az Angyali üdvözlet ünnepén testesül meg Mária méhében a második isteni Személy. Ekkor hangzik el Isten első újszövetségi szava egyetlen személyen keresztül az egész emberiséghez: „Khaire!” — „Örvendezzél!” Ezen a napon térdet hajtunk a Hitvallást imádkozva: „Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett.” A hit megrendülésének, tiszteletadásának, hálájának kifejeződése ez.

Olykor azonban kiegyensúlyozatlan a figyelmünk: valami inkább az előtérbe lép, más pedig a háttérbe szorul. Karácsony ragyogásában szinte eltűnik Gyümölcsoltó, holott bizonyos értelemben ez utóbbi alapozza meg az előbbit, a második hordozza a nagyobb titkot, a felmérhetetlenebb csodát. A két szent megemlékezés viszonya pedig mintegy kivetül a földrajzi térre, a történelmi valóságra: Betlehem mögött megbúvik Názáret, az ókeresztény idők óta folyamatosan fennálló (bár sok viszontagságot megélt) Születés bazilikája árnyékában pedig szerényen és bizonyos értelemben szegényen ott álldogál az Angyali üdvözlet bazilikája, amely évszázadokon át több ízben is csupán romként hirdette egy ősi keresztény szentély hírét.

Egyes történészek szerint már az I. században, még Mária családtagjainak életében kialakult valamiféle tisztelet azon a helyen, ahol a Szűzanya gyermek- és ifjúkora telt. A családi házhoz tartozó barlang hamar a Krisztus-hívők szeretetének tárgya lett, hisz úgy tartotta a hagyomány: itt került sor Gábriel arkangyal és a kiválasztott leány találkozására, az emberiség legnagyobb csodájára. A IV. századi első építkezések alapjain azután az V–VI. században díszes bizánci templomot emeltek itt, amelyet azonban az iszlám előretörésének legelső hulláma elpusztított a VII. században. Innentől kezdve a tető nélküli, kidőlt-bedőlt falú szentély csak omladozott, mígnem Názáret 1102-ben a keresztesek kezére került. Megindult (a XX. századi ásatások eredményei szerint észak-franciaországi kőfaragók keze munkája révén) egy új keresztény istenháza felhúzása, ám ez soha nem készült el: 1187-ben Szaladin elsöprő győzelmet aratott a keresztes államok hadereje fölött, s ettől kezdve csak pár ferences maradhatott a városban, hogy ellássa az alapvető hitéleti feladatokat. A következő századok során a barátokat többször elűzték, majd visszaengedték Názáretbe. Az első stabil építmény a XVII. század első felében épült meg a grotta fölött, amelyet jó száz évvel később egy többször bővített templom váltott fel.

A rövid történeti áttekintés alkalmat ad egyfajta lelki olvasatra: a Názáretben megtestesült Fiú és az angyali üdvözlet barlangja fölé emelt templom sorsában oly sok a közös vonás! Üldöztetés, ellenségeskedés, kitaszítottság… „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Mt 8,20) – mondta magáról a Mester. Annyira így volt ez, hogy még megszületni sem tudott ott, ahol megfogant, ahol Máriának és Józsefnek lakása volt. Világra jötte első pillanatától kezdve tudta, érezte, mit jelent vándorként, idegenként élni a világban. A keresztény Názáretnek is olyanná vált az „élettörténete”, mint amilyen az innen útnak indult Megváltóé volt. A megtestesülés titkát őrző szentély hosszabb ideig pusztult, omlott, tovább volt lebontott, lerombolt állapotban, mint ameddig állt. Az évszázadok során itt többször lehetett látni a vacoktalan, fészektelen Krisztus emberré válásának otthontalanságát, mint a békés, gazdag és biztos berendezkedettséget.

Amikor a II. világháború után elérkezett az idő, hogy – tárgyalások és a megfelelő engedélyek megszerzése után – meginduljon egy új bazilika építése, nagy kérdés volt: miként lehet organikus egészbe fogni a múltat és a jelent, az ősi hagyomány megannyi lenyomatát és a kortárs lélek benső valóságát. A Giovanni Muzio tervezte szentélyt stílusa alapján az olasz brutalista építészet iskolájába sorolják be. Az épület kompozícióját kiadó elemek arányai, struktúrája, a látszó beton „durva közvetlensége”, az egész templom tömbjének a szemlélőre tett hatása valóban valamiféle nyers erőt sugároz. Ez már önmagában alkalmassá teszi arra, hogy a megtestesülés, szó szerint a „húsba térés, hússá válás” (in-carnatio) misztériumát hirdesse. Isten nem pusztán megérintette, óvatos távolságtartással végigsimította az emberi létezés felszínét, hanem fenntartások nélkül behatolt annak legbrutálisabb mélységeibe is, az anyagban, a húsban való lét szívébe, az ember és a kozmosz materiális létigazságának fundamentumáig.

A belső tér ugyanígy beszédes: az égbe törő kupola, a fényt begyűjtő és levezető lanterna és az ablakok nyitnak a mennyek felé, ugyanakkor a felső templom közepén nyílás tárul fel, amely lelátást enged az alsó templomba, annak szentélyére, ahol az ősi, bizánci templom rom-oszlopai között áll az oltár. Emögött nyílik meg az angyali üdvözlet barlangja. A fentről érkező fény útja a természetes Nap ragyogásától a templom testének rétegein át egészen az alapokig, az archetipikus szinten az anyaméhet jelző barlangig szó szerint kőbe, betonba, anyagba öltözteti a kimondhatatlan titkot: „Értünk, emberekért, és a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.” „És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék.”

Napközben megannyi zarándok jár itt, nemcsak katolikusok, hanem más felekezetű keresztények is. És persze turisták. Mozgás, zsibongás, fényképezés, idegenvezetők ismertetései, imafoszlányok oldódnak egymásba a fehér-vörös kőborítású bazilika udvarán és belső tereiben. Nem véletlen, hogy a csöndet, elmélyülést kereső, békében szentmisét ünnepelni szerető zarándokközösségek gyakran a közeli Szent József-templomban gyűlnek egybe, távolabb a misztérium helyétől, anyagi lenyomatától, de szívben-lélekben talán mégis közelebb az értünk földre szálló, emberré váló, csecsemőként megszülető Isten titkához. Ezért érdemes máskor, estefelé visszatérni a nagy templomba, ahol hat óra után már csak az imádkozók tartózkodhatnak.

A názáreti zarándoknak érdemes megnéznie a hirdetőtáblát: a keddi rózsafüzéres körmenet és a csütörtöki szentségimádás fix pontjai mellett nemegyszer másfajta esti imádságok lehetőségére is rábukkanhatunk itt. Márpedig naplemente után visszasétálni a bazilikához már önmagában élmény: elmenni Mária kútja mellett (az ortodox hagyomány szerint itt került sor az angyali üdvözletre), esetleg betérni a nagy fűszerbazárba, megmerítkezni a közel-keleti kisváros esteli mozgalmasságában, odaképzelni magunk köré, a mai názáretiek képében, kétezer évvel korábbi eleiket. Szent József, a Szűzanya és a felcseperedő Jézus is ezeken az utcákon, hasonló arcok között járt. Így megérkezve a már csöndes, szelíd fényekkel megvilágított bazilikába: valódi rátalálás. A hatalmas falak spirituális árnyékot vetnek zakatoló, a nap élményeitől elcsigázott agyunkra és ki tudja, hány benyomás által felkavart lelkünkre. Az ima szinte vonzza az embert befelé és lefelé: a grotta irányába. Régi karácsonyi énekünk a betlehemi pusztát idézi: „Az angyal énekel, / tekints az égre fel! / Napvilágos lett az éj, / meghasadt az ég, / és a Második Személy / most a földre lép.” Mielőtt Júdeában bekövetkezett volna a megénekelt csoda, ezen a helyen, „a nagy Betlehem” árnyékában, a csöndes és szerény kis Názáretben már „földre lépett” az Ige. A Fiú örökre, visszavonhatatlanul és beteljesült módon Emmánuelnek bizonyult. Innen, a bazilika mélyéből, alapjától kiindulva egyesült az emberiséggel, velünk levővé vált az Isten.

Török Csaba atya

Forrás: Magyar Kurír

3. nap: Názáret, Kármel-hegy (Haifa), Cezárea.

Este lett és reggel, a 3. nap 😊

Tegnap már nagyon elfáradtunk a nap végére és ma ismét korán keltünk. Reggel össze kellett pakolnunk, mert este már Betlehemben volt a szállásunk.

Napunkat az Angyali Üdvözlet bazilikájában kezdtük, ahol előző nap részt vettünk egy csodálatos imaórán, ikonos körmeneten. Ez a templom 1969-ben épült és a város domináns épülete. Ez az ötödik templom, ami ezen a helyen épült, a korábbi templomok romjai ma is láthatók. Megköszöntem a tegnap estét és felidéztem az itteni eseményeket:

Hat hónap múlva elküldte Isten Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz. A szűz egy Dávid családjából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese és Máriának hívták. Az (angyal) bement hozzá és így köszöntötte: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. (Áldottabb vagy te minden asszonynál.)” E szavak hallatára zavarba jött és gondolkodni kezdett a köszöntés értelmén. Az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Méhedben fogansz és fiat szülsz. Jézusnak fogod hívni. Nagy lesz ő: a Magasságbelinek Fia. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” Mária erre megkérdezte az angyalt: „Hogyan történik meg ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent is Isten Fia lesz. Rokonod, Erzsébet is fiat fogant öregségében s már hatodik hónapjában van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: „Az Úr szolgálóleánya vagyok: történjék velem szavaid szerint.” Az angyal akkor eltávozott. (Lk 1,26-38)

VERBUM CARO HIC FACTUM EST - hirdeti a felirat a Mária házában elhelyezett oltáron. Két emelettel a modern templom vasbetonos szerkezete alatt áll a Szűzanya otthona. Itt élt Mária, itt járt Isten angyala, itt mondott igent a világ megváltására a Boldogságos Szűz. Csodálatos volt! Csak azt kértem ismét - én is tudjak igent mondani Isten akaratára.

Ó, Mária, Te felülmúlhatatlan és tiszta vagy,

Szűz és Anya egy személyben.

Szeplőtlen vagy, szép mint a Nap,

És semmi sem hasonlítható a Te lelked képéhez.

Szépséged elbűvölte a háromszor Szent tekintetét,

Hogy leszállott az égből - elhagyta örök birodalmát.

A Te Szívedből öltött magára testet és vért,

És szűzi Szívedben rejtőzött kilenc hónapon át.

Ó, Anya és Szűz! Senki se érti meg,

Hogy a végtelen Isten emberré lesz.

Ez szeretetének és végtelen irgalmának jele.

Ó, Anyánk, általad élhetünk örökké Vele.

Ó, Mária, Szűzanya, égi Kapu,

Általad jött el hozzánk a megváltás.

Minden kegyelmet kezeidből kapunk,

S a Te hűséges követésed tesz szentté egyedül.

Ó, Szűz Mária - leggyönyörűbb Liliom!

Szíved volt Jézus számára az első tabernákulum.

Mert a Te alázatod volt legnagyobb az emberek között,

Kijelölték a helyed szentek és angyalok fölött.

(Napló  161)

Szent József ácsműhelye felett is áll egy templom, ahol a gyermek Jézus eltanulta nevelőatyjától a mesterséget. Itt éppen szentmise volt, csak néhány fotót tudtunk készíteni kutyafuttában.

Lefelé jövet egy furcsaságra lettünk figyelmesek, az egyik üzletben csokimikulásokat (!) árultak, ami elég szokatlan így a nagyböjt küszöbén... 😃

Ezután Haifába mentünk, ami ma Izrael legnagyobb kikötővárosa és itt van a Kármel-hegy, ahol - a vasárnap ellenére - a Kármel-hegyi Boldogasszonyról mondták az atyák a szentmisét, majd bekukkanthatunk Illés próféta barlangjába.
Péter atya szentbeszéde a szentmisén (videó)

Ezután megtekintettük a gyönyörű Bahái-kertet, melyet 70 hivatalos kertész és 30 önkéntes gondoz és a Világörökség része. Érdekesség: a bahai vallást 1844-ben alapították Iránban, az iszlám síita ágából nőtt ki. Az egyetemes testvériséget és társadalmi egyenlőséget hirdető vallás hívei az egyik legszentebb helynek tartják Báb (Ali Muhammad, Mirza) sírszentélyét az izraeli Haifában és a köré épült csodálatos kertet. Bábot a reform nézetei miatt kivégezték, sírja itt található. A város itteni lélegzetelállító panorámájának megtekintése után Akkoba indultunk ahol egy híres keresztesek korabeli erődöt látogattunk meg. Ez inkább történelmi, mintsem vallási szempontból volt érdekes. Majd ebéd következett, hűsítő limonádéval és jóllakva, felfrissülve indultunk tovább Caesarea Maritimaba, ahol megtekintettük a római színházat, Nagy Heródes tengerparti pár ezer négyzetméteres vityillójának romjait és Poncius Pilátus egykori palotáját is. 
A várost és kikötőjét Nagy Heródes király építtette Kr. e. 25-13 között. Augustus császár iránti tiszteletéből Caesareának nevezte el. A város egy igazi metropolisz lett, tágas terekkel, pompás templomokkal, kolosszális szobrokkal és piacokkal, az akkor elérhető legnagyobb luxussal. Mivel itt a tengerpart egyenes vonalban fut és egészen sík, így a kikötő építéséhez ki kellett mélyíteni a tengert és a kikötőt hullámtörő gátakkal ellátni. A városba Heródes hellén lakosságot telepített be, akik a pogány szokások szerint éltek. Nemsokára Cézárea a júdeai római helytartóknak is a székhelye lett (itt találtak egy követ mely arra utal, hogy Pontius Pilátus is itt élt). Élt itt egy zsidó közösség is, köztük és a hellén lakosság között állandó feszültség volt, amely Kr. u. 66-ban érte el a tetőpontját. A római-zsidó háborúban (66-70 között, ami Jeruzsálem pusztulását és a zsidók szétszóródását eredményezte) jelentős szerepet játszott a város, itt volt a Jeruzsálemet támadó római seregek táborhelye és utánpótlási bázisa. Miután lerombolták Jeruzsálemet, a római seregek itt ünnepelték győzelmüket és az amfiteátrumban az elfogott zsidók ezreit gyilkolták le. A II. században vízvezetéket is építettek, amely a 16 km távolságban levő Kármel-hegy forrásaiból szállította a vizet a városba. (A vízvezeték maradványai ma is láthatók.) A III. században már püspöki székhely működik itt. Itt élt Órigenész keleti egyházatya és Euszébiosz püspök és történetíró. A bizánci kor után az arab hódítók tartományi fővárosul Liddát választották, így Cézárea hanyatlásnak indult. A keresztes háborúk idején többször cserélt gazdát, míg végül 1265-ben a mameluk szultán, Bajbarsz végleg bevette és szétromboltatta a kikötőjét, hogy a további, Európából induló keresztes hódításokat megelőzze. 
Fülöp apostol itt élt egy ideig. Kornéliusz római százados itt lakott, akit Péter apostol felkeresett. Szent Pál apostol gyakran megfordult itt, amikor missziós útjaira indult és visszatért azokról. Később 2 évet itt töltött fogságban és innen indult Rómába, ahol vértanúhalált halt. A hajdani kikötő köveinél Péter atya idézte fel az eseményeket:

Szent Pál apostol Agrippa király előtt (videó - ApCsel 25,13 - 26,32)

Nagyon gyors és sűrű volt a program, nem nagyon volt idő elmélkedni, átimádkozni egy-egy helyhez köthető eseményt és az emberek is sokan voltak. Igazából csak később tudtam feldolgozni ezt a sok csodálatos élményt, és e blog írásával is igyekszem összegezni, újra felidézni az eseményeket.

Estére betlehemi szállásunkra érkeztünk, az Ararát hotelbe. Ez nem volt olyan kis takaros, csendes, otthonos, mint Mária háza Názáretben, itt már sok különböző felekezetű és különböző országokból érkezett keresztények voltak, köztük lengyelek is 😊 Lengyelekkel szinte mindenhol összeakadtam. Kipakoltunk és hullafáradtan zuhantunk az ágyba. Aludni kéne, de az álom valóság. Itt vagyok, ahol Ő született a világ üdvösségére...

2. nap: Nyolc boldogság hegye, Tabgha, Péter primátusa, Kafarnaum, Yardenit, Kána, Názáret-körmenet.

Este lett és reggel, a 2. nap 😊

Ma még korábban keltünk 😊 Első úticélunk a Nyolc Boldogság hegye volt, ahol szentmisével kezdtünk. Azon a helyen, ahol annak idején Jézus köré letelepedve hallhatták a hegyi beszédet a tanítványok. Az evangéliumot Márk atya olvasta fel és elképzeltem, ahogy az Úr megtanítja az embereknek hogyan kell élni és mit jelent a valódi boldogság...

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. (Mt 5,1-12)

Carl Bloch: A hegyi beszéd

Jézus szemében nem ugyanaz a boldogság, mint a világ szemében. A jézusi boldogság egészen más, mint ahogy a jézusi béke is. Nekem ez különösen fontos, mert mint minden ember, én is keresem a helyem a világban és most nagy nehézségeim vannak ebben. Szeretnék boldog lenni, de krisztusi módon. De boldognak lenni nem azt jelenti, hogy mindig jól érzem magam. Sokan összekeverik a kettőt... Később találtam ezt az idézetet Rokay Zoltán atyától, ami nagyon  illik ide: "Amikor Jézus a nyolc boldogságról szóló tanításban boldognak nevezi azokat, akiket mi boldogtalannak nevezünk, akkor az igazi értékeknek a rendjét akarja elénk tárni, és rá akar mutatni, hogy nem azok a boldogok, akik mindennel betelnek, és ezért az élettől nincs mit várniuk, hanem azok az igazán boldogok, akik Istentől várják vágyaik beteljesülését". Erről beszélt Péter atya is a szentbeszédében: VIDEÓ
1935-ben felfedezték itt egy kis bizánci templom romjait, de a ferences szerzetesek, akik e helyet gondozzák, úgy döntöttek, hogy a modern kápolnát a hegy csúcsán emelik fel és nem a régi kápolna felett. A nyolcszögletű templom Antonio Barluzzi olasz építész terve alapján készült (mint a legtöbb templom a Szentföldön) 1936-38 között helyi bazaltkőből. A nyolcszög alaprajzú épület a Jézusi tanítás "alkotmányát", a Nyolc Boldogságot szimbolizálja. A kecses, kis méretű szentélyt oszlopos árkádsor veszi körül, amelyről fenséges látvány tárul a templom virághímes parkjára és a Genezáreti tóra.

A Hegyi beszéd egy részlet a Chosen c. sorozatból

A szentmise és a Nyolc Boldogság templomának megtekintése után Tabghába, a csodálatos kenyérszaporítás helyére mentünk, ahol zsidó származású idegenvezetőnk egy velős tájékoztatást adott arról, mit jelent kereszténynek lenni (!). Nemcsak név, hagyomány, hanem elköteleződés. Az ősegyházban csak azokat engedték be a templomba, akik valóban Krisztus mellett döntöttek és komolyan követni akarták Őt. Hiszen a kereszténység nem vallás, nem valami, hanem Valaki - Krisztus és a Vele való személyes kapcsolat! A Tabgha név a görög Heptapegon szó eltorzulása, amely Hét Forrást jelent. A múltban hét forrás találkozott ezen a helyen, és ömlött a Tibériás-tóba, mára azonban csak öt maradt belőlük.

1932-ben voltak itt ásatások, amikor egy régi bazilika romjai kerültek felszínre. 1940-ben megállapították, hogy az első templomot 395 után építhették. A mostani templom 1982-ben épült a korábbi templomok romjaira, bizánci stílusban. A vízimadarakat és növényeket ábrázoló mozaikpadló a régi templom maradványa.  Az oltár alatt található a szikla, amelyre az Úr Jézus a kenyereket és halakat helyezte. 

Az apostolok visszatértek és elbeszéltek neki mindent, amit csak tettek. Akkor elvonult velük (egy magányos helyre) Betszaida városa mellé, hogy egyedül legyenek. De a nép megtudta és utána ment. Barátságosan fogadta őket, beszélt nekik Isten országáról és meggyógyította a gyógyulásra szorulókat. A nap már lenyugvóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet, figyelmeztették, hogy elmehessenek a környékbeli falvakba és tanyákra, megszálljanak és ennivalót keressenek, mert itt elhagyott helyen vagyunk.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni.” „Csak öt kenyerünk és két halunk van, felelték, el kellene mennünk, hogy élelmet vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott. Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket csoportonként ötvenével.”Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze. (Lk 9,10-17)

Kissé távolabb, a Genezáreti tó partján egy ősi halászkikötő helyén áll a Krisztus "kőasztalát" (Mensa Christi), rejtő kis méretű templom, melyet 1933-ban építtettek a ferencesek, s ahol Jézus a feltámadása után reggelivel várta tanítványait és ahol Péter apostolra bízta Egyházát ("juhait és bárányait"). Az épület stílusa nehezen meghatározható, mert keverednek benne a román stílus elemei a modern építészeti megoldásokkal. Atyánk számára különösen is kedves hely ez, hiszen ő is Péter és az ezüstmisés szentképén éppen ebből a történetből választott ki egy idézetet, amit nekünk is felolvasott:

Ezután újra megjelent Jézus a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Megjelenése így történt: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, a galileai Kánából való Natanaél, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter így szólt: „Megyek halászni.” „Mi is veled tartunk”, mondták. Kimentek és beszálltak a bárkába. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor megvirradt, Jézus kint állt a parton, de a tanítványok nem ismerték föl, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincsen”, felelték. Ekkor azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették és alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, fölvette köntösét – mert neki volt vetkőzve – és a tóba vetette magát. A többi tanítvány követte a bárkával. A halakkal telt hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Mikor partra értek, izzó parazsat pillantottak meg, rajta halat és mellette kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Erre Simon Péter visszament és partra vonta a hálót. Százötvenhárom nagy hal töltötte meg. Noha ennyi volt a hálóban, nem szakadt el. Jézus hívta őket: „Jöjjetek ide, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Akkor Jézus fogta a kenyeret és adott nekik, ugyanígy halat is. Ez volt a harmadik eset, hogy Jézus halálból való föltámadása után megjelent a tanítványoknak.

Étkezés után Jézus megkérdezte Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat.” Aztán megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat.” Majd harmadszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: szeretsz engem? És csak annyit mondott: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat.”

„Bizony, bizony mondom neked: Mikor fiatalabb voltál, magad övezted föl magadat és oda mentél, ahova akartál. De majd ha megöregszel, kiterjeszted kezedet és más övez fel téged, aztán oda visz, ahová nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Majd hozzáfűzte: „Kövess engem!” (Jn 21,1-19)
Jézus megjelenése Tibériás tavánál (videó)

Innen Kafarnaumba mentünk, amely város már csak romjaiban létezik (Kr. e. 150-től Kr. u. a XI. századig volt lakott), pedig Jézus életének számos eseménye köthető a városhoz, és ráadásul egy gazdag zsidó város volt. Itt találkozott Jézus első tanítványaival, akik halászok voltak, sokat gyógyított (többek között a pogány százados szolgáját és Péter anyósát); számos tanítása közül itt mondta el a példabeszédet a magvetőről, a konkolyról és a búzáról, a mustármagról, a szántóföldbe rejtett kincsről és a halászhálóról. Azonban Kafarnaum népe nem hitt Jézusban és Ő emiatt megátkozta őket: Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna. Egyébként mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked. (Mt 11,23-24) Itt volt az a zsinagóga, ahová Jézus 30 éves kora után minden szombaton betért imádkozni és tanítani (amit láttunk, az egy későbbi épület, a 300-as évekből, fehér mészkőből), többek között az eucharisztiáról: Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók közt: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – mondták. Jézus megerősítette: „Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én föltámasztom az utolsó napon. Az én testem az valóban étel s az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, énáltalam él. Itt a mennyből alászállott kenyér, ez nem olyan, mint a (manna), melyet atyáitok ettek és mégis meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított a kafarnaumi zsinagógában. (Jn 6,48-59)
Itt volt Péter háza is, ahol valószínűleg Jézus nyilvános működésének idején lakott, és amely fölött egy bizánci oktogonális templom épült. E fölé építettek, egy szerintem nem túl szép modern templomot. Itt elkapott minket egy kis égi áldás, de hamar el is állt az eső. Bár az időjárás előrejelzések többször jeleztek csapadékot, gyakorlatilag csak egyszer esett az eső utunk során és az sem volt vészes.

Egy kiadós ebéd után, amikor is megkóstolhattuk a Péter-halat, a Jordán folyó partjára buszoztunk (Yardenit). Jézus nem ott keresztelkedett meg, ahol mi megálltunk, ez egy emlékhely, ahol sok protestáns ma is bemerítkezik. Mi pedig igazán átélve a helyzetet, soha nem tapasztalt komolysággal megújítottuk ezen a megszentelt helyen keresztségi fogadalmunkat.
(Videó itt)
Mit is jelent megkereszteltnek lenni? A legutóbbi nagymarosi ifjúsági találkozón hallgattam erről egy nagyon jó előadást (akit érdekel, megnézheti itt).

A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadultunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai lettünk, betestesültünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének. Szent Pál apostol szerint a hívő ember a keresztség révén közösségre lép Krisztus halálával; vele együtt eltemetik és vele együtt föltámad:

Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből föltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk (Róm 6,3-4).
Szent Fausztina így köszönte meg az Úrnak a keresztséget: 
Köszönöm, Istenem a szent keresztséget,
Mely Isten családjának tagjává tett.
Hatalmas, felfoghatatlan kegyelmi ajándék ez,
Mely átformál minden lelket. (Napló 1286)

Azután sorba álltunk hogy kis üvegeinkbe merítsünk abból a vízből, amelyben Jézus egykor megkeresztelkedett... Meglepően tiszta volt. Megújult hittel indultunk Jézus első csodájának helyszínére, a galileai Kánába. Mert hogy Urunk annak idején nem restelt örvendezni az örvendezőkkel, mulatni a mulatozókkal, s talán bort inni a borozgatókkal. De csak amíg volt a borból 😁 Hogy is történt?

Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában. Jézus anyja is részt vett. Jézus is hivatalos volt tanítványaival együtt a menyegzőre. Mikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs már boruk.” Jézus hozzá fordult: „Asszony, a mi dolgunk ez? Még nem jött el az én órám.” Anyja akkor figyelmeztette a szolgákat: „Tegyétek, amit mond.” Állt ott hat nagy kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodásra. Mindegyik két- vagy hárommérős volt. Jézus megparancsolta nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel.” Színig töltötték. Akkor azt mondta nekik: „Most merítsetek, és vigyétek a násznagynak.” Vittek neki. A násznagy megízlelte a borrá vált vizet. Nem tudta honnan való, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették. A násznagy hívatta a vőlegényt és szemére vetette: „Minden ember először a jó bort adja, és csak miután megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te mindeddig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte Jézus csodatetteit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, tanítványai pedig hittek benne. (Jn 2,1-11)

Jézus borrá változtatja a vizet, a Chosen c. sorozatból

Ezen a helyen annyit kértem az Úrtól, hogy változtassa érzéseim és gondolataim vizét az Ő tiszta borává és gyógyítsa meg azokat a sebeket, amiket a házasságban szereztem. Egy rövid imádság után, ahol atya megáldotta a jubiláns házaspárokat, bevásároltunk a finom édes kánai borból és már indultunk is vissza Názáretbe. Út közben a rózsafüzért imádkozva igyekeztünk magunkban elmélyíteni e csodás nap eseményeit és élményeit. De még nem volt vége...

Vacsora után az Angyali Üdvözlet bazilikájába mentünk, ahol helyi fiatalok egy imaórát szerveztek. Mivel én voltam azon kevesek egyike a csoportunkból, aki tudott angolul, megszólítottak, hogy nem-e vállalnám egy tized vezetését magyarul. Az örvendetes olvasó utolsó tizedét kaptam, egy kis táblát is akasztottak a nyakamba, ami a titkot ábrázolta. Csodálatos volt, az ötödik tized alatt elindult a körmenet, a püspök egy Angyali Üdvözlet ikont vitt a kezében, zengett a templom a magyar Üdvözlégyektől, a hátam mögött jött atyánk a másik mikrofonnal, hátranéztem, láttam hogy ő is nyeli az örömkönnyeket, meg én is. Mikor lementünk Mária házához, már potyogtak a könnyeim, leírhatatlan élmény volt ott azon a helyen, ahol Isten Fia megtestesült. Kértem a Szűzanyát, azokkal a szavakkal és ott ahol az angyal, hogy segítsen, hogy ne hagyjon magamra, hogy az összes nemem váljon igenné, hogy vezessen Szent Fiához. Zarándoktársaim is odajöttek megköszönni, gratulálni, pedig tényleg nem tettem semmi különöset. Atyánk csak annyit mondott, hogy a Szűzanyát nem lehet legyőzni. Őérte különösen hálát adtam, mert ő tanította meg nekem a Szűzanya tiszteletét és nélküle most nem lennék itt! Ott hagytam a könnyeimet Máriánál, mikor lehajoltam a zsebkendőért...
Imádkozom Szent Fausztinával együtt: Mária, Szeplőtlen Szűz, végy engem különös oltalmadba, s óvd meg lelkem, szívem, testem tisztaságát. Te vagy példaképem s életem csillaga. (Napló 874). 

Nem valószínű, hogy itt, ebben a templomban, nyilvánosan valaha elhangzott magyar nyelven rózsafüzér. Hosszú idő után először éreztem magam igazán boldognak. És kívánom, hogy bár a Szűzanya fölvenné a könnyemet, amit otthagytam és segítene olyanná válnom, mint amilyen Ő volt. Azóta is minden szombat este on-line bekapcsolódom a názáreti körmenetbe, amit közvetít a CMC (Christian Media Center).
VIDEÓ

Fáradtan, de hálatelt szívvel mentünk vissza szállásunkra nyugovóra térni.