Üdvösségünk sziklája – Megváltásunk szikláinak nyomában a Szentföldön

A bibliai, írott kinyilatkoztatás mellett egy sajátos isteni üzenetet is találunk, amely nem szavakban, hanem csodálatos helyszínekben meséli el az embereknek Isten üdvözítő jóságát. Ez a Szentföld, amit Szent Jeromos nyomán az Ötödik Evangéliumnak is nevezhetünk. Olyan hely ez, ahol még a köveknek is nevük van. Rendszeres szentföldi zarándokként rácsodálkoztam arra, hogy az Ötödik Evangélium szerint megváltásunk eseményeinek legfontosabb helyszínei sziklához és barlanghoz kapcsolódnak.

Amikor csoportokat vezetek a Szentföldre, azt ajánlom a zarándokoknak, hogy érintsék meg kezükkel ezeket a sziklákat, sőt érintsék oda rózsafüzérüket is. Hiszen ezek a szent helyek jelennek meg lelki szemeink előtt, amikor a szentolvasó imádságot végezzük, és megváltásunk titkait felidézzük. Nem babonás cselekedetként gyakoroljuk ezt, hanem azért, hogy itthoni imádságainkban is érezzük: személyesen közünk van a szentföldi sziklákhoz.

Elsőként a názáreti barlangnál helyezzük olvasónkat az oltár elé, az Angyali üdvözlet bazilikában. Az oltár latin felirata hangsúlyozza, hogy itt, ezen a helyen lett az Ige testté. Ez a megtestesülés helye, ahol Szűz Mária szíve alatt a Szentlélek erejéből megfogant Isten örök Fiának emberi élete. Az emberi élet tehát a fogantatással kezdődik. Ezen a helyen született meg a Máriát köszöntő legfontosabb imádságunk: az Üdvözlégy. Egy másik jelentős napi imádságunk is e helyről indult el, az Úrangyala ima, amit reggel, délben és este, a harangszóra elimádkozunk, felidézve Szűz Mária és Gábor főangyal párbeszédét.

A galileai Názárettől kissé távolabb, a júdeai Betlehemben újabb fontos sziklabarlangokat találunk. A pásztorok az otthonukat jelentő barlangoktól indultak el ahhoz a betlehemi barlanghoz, ahol az angyal útmutatására megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Ez Jézus születésének barlangja a Születés templomában. Ezt a templomot Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona építtette a 4. században. A születés helyét itt egy fehér márványba foglalt ezüstcsillag jelzi. Rajta a latin felirat: „Itt született Szűz Máriától Jézus Krisztus.” Ezen a helyen a zarándok ismét leborul, és megcsókolja a földet. Itt is megilletődötten helyezhetjük a szent helyre rózsafüzérünket az örvendetes titkokkal.

Üdvösségünk történetének további két kiemelkedő sziklája Jeruzsálemben található. Első szentföldi zarándoklatomon megdöbbentett az a felismerés, hogy milyen kicsi a távolság Betlehem és Jeruzsálem között. És milyen közel áll egymáshoz a születés örömének és a szenvedés drámájának hittitka.

Charles de Foucauld atya egyik gondolatát idézem: „Habár karácsony az öröm kezdete számunkra, Jézus számára szenvedéseinek a kezdete volt. Karácsony csak nyolc nappal előzi meg a körülmetélést... Betlehem csak nyolc kilométernyire van Jeruzsálemtől. Ha az ember Palesztinában van, fájdalmasan megrendül: miután 1888-ban Betlehemben voltam, meghallgattam az éjféli misét, szentáldozáshoz járultam a barlangban, majd két-három nap után visszatértem Jeruzsálembe. Kimondhatatlan volt a boldogság, amit a barlangban éreztem, amely Jézus, Mária és József hangjából visszhangzott annak idején, ahol közel voltam hozzájuk. De jaj! Egy óra járás után a Szent Sír temploma, a Kálvária, az Olajfák hegye tornyosult előttem. Az embernek akarva-nem akarva változtatni kellett gondolatain, és a kereszt tövében kellett találnia magát.” 

Bizony, ott van a születés helyének közelében a szenvedés hegye, a keresztre feszítés sziklája, a Szent Sír barlangja. Mélyen átérezte ezt a közelséget Szent II. János Pál pápa is 2000-ben, a jubileumi szentévben. Betlehemben mondott homíliájában utal erre: „Jézus bölcsője mindig a kereszt árnyékában van. A betlehemi születés csöndje és szegénysége egy valóságot alkot a Kálvária fájdalmaival, sötétjével és halálával. A bölcső és a kereszt a megváltó szeretetnek egy és ugyanazon misztériuma; a test, amit Mária jászolba fektetett, azonos a kereszten föláldozott testtel.” A fájdalmas titkokat felidézve a jeruzsálemi Szent Sír-templomban a Golgota sziklájához érinthetjük olvasónkat. Majd néhány lépés, és az élet győzelmének helyszínére érkezünk, a Szent Sír barlangjába, ahol Jézus holtteste nyugodott, és ahonnan a feltámadás dicsőségébe lépett. Ez itt a dicsőséges szentolvasó első állomása.

Az idei karácsonnyal is elindulunk Betlehemből Jeruzsálembe, folytatjuk sziklamászásunkat. Jó lenne, ha felismernénk, milyen közel van egymáshoz Betlehem és Jeruzsálem. Bárcsak megéreznénk, milyen megtiszteltetés Krisztus sziklájára építkezni, mennyire biztonságos a belé vetett hit barlang-menedéke!

Boldog emlékű Tempfli József nagyváradi püspök úr jelmondata számunkra is életprogram lehet: „Petra Christus”, vagyis „A szikla Krisztus”. A Megváltó születése az áldozatos élet kezdete. Mi is ilyen életre kaptunk meghívást, hogy a betlehemi Gyermek küldetésével azonosuljunk, és egykor az ő végtelen létében is osztozzunk a mennyei Jeruzsálemben.

(Szederkényi Károly atya)

Forrás: Magyar Kurír, 2021.12.26.

Fotók: Kertész Péter atya, 2019 március

Ünnep a Szentföldön

Betlehem… Gyermekkori emlékek: a karácsonyfa alatt házikó, benne Mária és József és a kis jászol a pici gyermekkel. Három király, bárányok, tevék. Énekszó hallatszik: Mennyből az angyal, és a Pásztorok, pásztorok, akik sietve mennek Betlehembe…

Karácsony romantikája, amely később kiegészül a betlehemezéssel, a házról házra járó énekléssel, játékkal. S aztán a misztériumjáték a templomban, ahol már nagyobbacska gyerekek is bátran muzsikálnak, énekelnek az oltár körül december 24-én, ebéd után, amikor az egészen apró gyermekeket a nagyszülők kísérik, mert a szülőknek otthon (vajon miért éppen ilyenkor?) fontos elfoglaltságuk van.

Sokat utaztam életemben. A legtöbb utamon konferenciára mentem, ügyeket intéztem. Vagy a hegyeket jártam a Tátrában, gyönyörködtem Erdély csodáiban. Volt azonban egy évtizedekig kimondatlan, aztán ki is mondott vágyam: de jó volna egyszer ebben az életben eljutni oda, ahol Jézus született. Jó volna elmenni a Szentföldre, jó volna elmenni Betlehembe, mint a pásztorok, mint a háromkirályok…

Bekövetkezett. Megtörtént. Minden utazó először a felszínt látja. Ám a lényeg valahol a mélyben rejtőzik. A titkok mélységes valóságában.

„Betlehem kis falujában, / Karácsonykor, éjféltájban” – de sokszor énekeltük ezt gyerekként, később felnőttként.

Hol van a falu? Hol van a barlangistálló? Amikor a zarándokok autóbusza odaérkezik a hatalmas falhoz, amely elválasztja egymástól az izraeli és a palesztin területet, először furcsa döbbenet vesz erőt az emberen. Majd a város, tömve autókkal, üzletekkel, bazárokkal… A parkolóból felgyalogolunk a Születés bazilikája előtti térre. Mögöttünk minaret, előttünk egy torony kereszttel. Mögöttünk a müezzin hangja harsog. Nem karácsonyi ének. Alacsony a bejárat, lefalazva; csak meghajolva tud bejutni az ember. Lassan mögöttünk marad a városi zaj, előttünk robusztus kapu, majd benn vagyunk a bazilikában. Hatalmas templom, öthajós bazilika, oszlopsorok. Zsongás, zsibongás. A világ minden részéről érkeztek ide emberek, ki tudja, miért. Kíváncsiságból? A hitük vonzotta ide őket? Ez volna Jézus születésének helye? Fénylő gömbök, óriási karácsonyfadísznek tűnnek. Képfal, ikonosztáz: görög szerzetesek őrzik ezt a szent helyet. Ahogy lépésről lépésre előbbre jutunk, egy gyertyaárus szerzetes mellett tolongunk. A zsibongás egyre halkabb. Közeledünk a meredek íves lépcsőhöz, s ahogy egyre közelebb jutunk, néma döbbenettel figyeljük, amint az emberek egymás után leborulnak egy oltárasztalféle építmény alatt fénylő nagy ezüst csillagnál, mécsesek karéja között.

Ez volna az a hely? Szűk barlangféle, félhomály, a vigyázó szakállas szerzetes sürgető hangja: „next please”, tovább, tovább, a következő…

Leértünk. Leborultunk. Kicsit hátrébb, a szűk helyen összegyűltünk. Szerencsénk volt. Énekelhettünk. „Fel nagy örömre, ma született, / aki után a föld epedett…”

A Szentföldön felborul a naptár. Megszűnik az idő. Itt, ezen a helyen mindig karácsony van. S hogy kinek milyen mély a hite, annak egyedül az Úristen a megmondhatója. De akárhányszor eljuthattam ide (életem nagy ajándéka a több mint tíz szentföldi zarándokút), összeszorult a szívem, amikor könnyezni láttam olyan embereket is, akikről elképzelni nem tudtam volna, hogy képesek megilletődni.

Ez nem a karácsonyfa alatti házikó, ez valami más. Évszázadok rétegeződnek itt egymásra, kövekből épül föl a templom, a zarándokok gyertyáitól, a mécsesek imbolygó lángjától kormosak a falak, de a sok réteg mögött és alatt valahol ott van az üzenet: itt, valahol itt, nem számít, hogy méterre pontosan itt volt-e, de

itt, Betlehemben történt az a születés, amely, ha hittel fogadjuk, átalakítja az életünket, és meg tudja változtatni az egész világot.

Amikor a meredek lépcsőn a másik irányban feljövünk a csillagtól, néma mindenki. Látni lehet a templom végénél, a másik oldalon az oszlopok között sorakozó és zsibongó tömeget, de

a csillag csendje, a bennünk föllobbanó betlehemi láng elfed mindent, ami e világi, és olyan vásárinak, idegennek, zavarónak tűnik ez.

Valami mélységesen megérintett mindenkit.

Időbe telik, amíg a zarándokcsoport újra összeáll. Az árusok kiabálása most egész másként hangzik. Elmegy a fülem, a fülünk mellett… A fegyveres katonák is a homályba vesznek. Viszem magammal a leborulás, az imádás csöndjét. Viszem magammal a háromkirályok élményét, akik, ki tudja, milyen távolról megérkeztek, rátaláltak a helyre, és miután találkoztak az értünk emberré lett Megváltóval, Jézussal, más úton tértek vissza a hazájukba. (Aki valóban találkozik Jézussal, már nem járhat ugyanazon az úton, amelyen korábban botladozott.)

„Azon a vidéken pásztorok tanyáztak” – olvassuk az evangéliumban. Hányszor olvastam karácsonyi szentmisén ezt a szakaszt! Azon a vidéken… De most valamiképpen megfordul minden. Itt, ezen a vidéken tanyáztak a pásztorok… Ők, akik meghallották, ami olyan hangsúlyos és valóban erőt adó: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, ami az egész nép öröme lesz. Ma Üdvözítő született néktek Dávid városában: az Úr Krisztus.”

Kiszállunk a buszból. Néhány kiabáló árus mellett megyünk el: most nem, majd visszafelé veszünk talán valamit. Szentmisét mondunk a Pásztorok mezején. Egy barlangkápolnában. Csend van. „Csordapásztorok, midőn Betlehemben csordát őriznek éjjel a mezőben” – énekeljük. „Örömet mondok, nagy örömet néktek, / mert ma született a ti üdvösségtek.” Visszhangzik bennem most is, ma is az éneknek ez a sora.

Vége a szentmisének. Lassan alkonyodik. Még összegyűlünk a barlangtól pár lépésre, egy néhány méteres dombon álló templomocska kupolája alatt, amely sejtelmes csillagként borul ránk. Vagyunk itt portugálok, románok, filippínók, ki tudja, milyen nációbéliek… Elkezdem az éneket: „Gloria, gloria in excelsis Deo!” Egybefogja a kupola a sok különálló hangot. Odaállok az oltárhoz, s az ének közben három részre osztom a csoportot, és kánonban énekeljük, különböző emberek, a dicsőítést. Mert az örömhír kivétel nélkül mindenkinek szól, bárhol született is a földön. Az, ami itt történt, s aminek örömhírét vitték a pásztorok, számunkra történt, az egész emberiség számára. S amit itt láttunk, megtapasztaltunk, ami itt, most átmosta a lelkünket, arról nem hallgathatunk. Hirdetnünk kell az egész világnak.

Turisták vagyunk? Zarándokok? Pásztorsípot fújó gyerekek próbálkoznak, hátha mégis sikerül eladniuk egy-két emléktárgyat a lassan távozó látogatóknak.

Vasadi Péter sorait olvasom a buszban a zarándoktársaknak: „A pásztorok között a csillag nagy csodálkozást keltett. Ahogy közeledett csöndes suhogással a föld felé, úgy szállt föl a pásztorok szívében a sejtés öröme, hogy az ujjongásban találkozzanak. Kaphat-e más szív ilyen szükséges mélységet és ajándékozott magasságot, mint az alázatosságban megüresedett?

Tud-e csodálkozni az, aki rövidlátással kiszabja a »lehetséges« határait? A pásztorok megértették, hogy amit a nagyok elrontottak, azt csak a Gyermek állíthatja helyre.”

Visszatérünk a jeruzsálemi forgatagba. Ám magunkkal viszünk valamit, amiről megpróbálhatunk beszélni, de minden kimondott szó gyenge dadogás. Dicsőség a mennyben az Istennek, és békesség itt a földön minden jóakaratú embernek.

Korzenszky Richárd OSB, nyugalmazott tihanyi perjel

Forrás: Magyar Kurír

A betlehemi mozaik angyalai

„Ezek az angyalok most értek földet” – magyarázza Gianmarco Piacenti, a betlehemi Születés-bazilika felújításának vezetője.

„Azt eddig is mindenki felismerte, hogy fent, az ablakok között a hatalmas angyali alakok kezükkel a szentély alatti barlang felé invitálnak, s futó lábaikkal az utolsó lépések felé terelik a zarándokot. De ahogy az ábrázolásukat elemeztük, az is feltűnt, hogy az egyik szárnyuk még lebeg, a másikat már leeresztették. A háttér felül arany – ez Isten világa –, lent pedig a zöld mező látható, a teremtett világ, ahol éppen földet értek. Az angyal földet érése sehol sem természetesebb, mint itt, Betlehemben. Isten emberré születhetett, s ettől mintha az angyaloknak is új hivatásuk lenne.”

A Piacenti-cég az egyik legnagyobb olasz restaurátorcsapat. 2013-ban nyerték el a megbízást a betlehemi bazilika renoválására beadott pályázatukkal. A munka a tető felújításával kezdődött, ehhez – többek között Velencéből – húsz tonna több száz éves, már kiselejtezett vörösfenyő-gerendát hoztak, hogy a pótlásokat megfelelően végezhessék el. Ezután beállványozták a bazilika belső terét, és megkezdték a mozaikok felújítását. Azóta csak így utalnak erre a nagy munkára: „Restauráljuk az eget!”

A konstantini építésű betlehemi bazilikát a keresztes korban, 1155 és 1167 között díszítették ki mozaikokkal. Két műhely dolgozott ezen, az egyiket a latinok, a másikat a görögök fizették. A mozaik kivitelezése a szakmában jártas olasz restaurátorok szerint fényűző színvonalú volt: az arany, az ezüst és a gyöngyházberakás sem hiányzott. A mozaikhoz nem arany- vagy ezüstkockákat használtak fel, hanem üvegkockákat, amelyek egyik oldalára arany- vagy ezüstbevonat került, majd vékony üvegréteggel vonták be azt. Ahol a bevonat épen megmaradt, ott ma is ragyog a mozaik. 1335-ből fennmaradt egy perugiai zarándok, Giovanni di Fedanzola beszámolója, amelyben ez áll: „Végig a templom falain, az oszlopoktól a tetőzetig, gyönyörű és előkelő mozaik (látható), amelyen az egész történelmet ábrázolják, a világ teremtésétől Krisztus ítéletre való eljöveteléig.” Mintha a keresztesek Európa minden gazdagságát idehozták volna.

A munkálatok legnagyobb feltűnést keltő felfedezése az volt, hogy a meglévő hat angyal mellett most megtaláltak egy hetediket is. Egy vakolt falrészen termográfiai vizsgálatot végeztek, és a képernyőn megjelenő sötét folt azonnal felkeltette a restaurátorok figyelmét. Az óvatos tisztítás nyomán pedig kibontakozott a hetedik angyal képe. Silvia Starinieri, egy fiatal restaurátor így számol be arról, mit éreztek, amikor előbukkant az angyal: „Végtelen öröm volt (…) óriási élmény ez egy ilyen munka során. Reméltük, hogy megvan a teljes alak, és így is lett, bár az arc és a lábak sérültek voltak.” Tavaly júniusban Ferenc pápa is beleszőtte beszédébe ezt a hírt, amikor a közel-keleti egyházi vezetők gyűlésén beszélt.

A bazilika belső fali mozaikborításának nagyjából mindössze a tizenöt százaléka maradt meg. A mostani restaurálás során – a jövőre gondolva – számítógépen regisztráltak mind egyes mozaikkockát, szám szerint egymillió-hatszázezret. A pusztulás fő oka a beázó tetőzet volt, amit az évszázadok során a törökök nem engedtek kijavítani. Sőt, a mozaik hullását olykor még siettették is. A régi följegyzések arról számolnak be, hogy a török katonák lövésekkel rombolták a mozaikot. A sérülések vizsgálata igazolta is ezt: régi puskagolyókat találtak a falban, s Krisztus és a szentek arcát több helyen elcsúfították a lövésnyomok. Piacenti úr lelkesen idézte fel, milyen választ váltott ki ez a restaurálásban közreműködő mesterekből. Itt nem pusztán arról van szó, hogy vallási jelképeket rongáltak meg a törökök. Ebben az esetben az Ember arcát csúfították el, és ennek helyreállítása mindenekfölött értelmes munka. A felújításban részt vevő százhetven cég és műhely dolgozói ezért mindannyian a tudásuk legjavát adták a közös vállalkozás során. 

A zarándokok csodálják a megmaradt mozaikokat, ám olykor elhangzik egy-egy kérdés is. A falakon látható a hitetlen Tamás húsvéti jelenete, a mennybemenetel, a színeváltozást, a virágvasárnapi bevonulás. A főhajóban a felső szinten az angyalok, középen a helyi és az egyetemes zsinatok, alattuk Jézus családfája látható. A karácsonyi jelenetek mozaikképe bizonyára szintén ott volt valahol a többi között, de alighanem megsemmisült. De vajon mit keres a Születés bazilikájában ez a sok „egyéb” bibliai jelenet, ráadásul a kereszthajó hangsúlyos helyein? Nem véletlen ez: a megtestesülés titka, Urunk, Krisztus igaz emberségének megnyilvánulásai át- meg átszövik az egész evangéliumot. A hitetlen Tamás például nem hiába igényli a látást: tudni akarja, hogy valóban az a Jézus él-e ismét, akit ő emberként, megsebzettként ismert. A test, Krisztus teste az, amin megváltásunk áll vagy bukik – elmélkedett Tertullianus. Karácsonykor az egész Krisztus-misztérium középpontjában vagyunk.

Még néhány hét, és eltávolítják a betlehemi bazilikából az állványokat. A mozaikok után megújulnak az oszlopok, a padlózat és a világítás is. Befejezéséhez közeledik a nagy munka, amelyet Gianmarco Piacenti a középkori katedrálisok építéséhez hasonlónak tart: ha monumentalitását tekintve nem is, de a sok szakember és művész harmonikus együttműködése szempontjából mindenképp. A felújított mozaikok végre ismét betölthetik eredeti szerepüket: az isteni ragyogás megsejtésére indíthatják a templomba betérő zarándokokat, s közvetíthetnek valamit a betlehemi éjszakában felragyogó fényből.

Várnai Jakab atya OFM

Forrás: Magyar Kurír, 2018. január 1.

Betlehem - a Születés Temploma

Betlehem (arabul بيت لحم, héberül בית לחם; Betlechem) város palesztin fennhatóság alatt, Ciszjordániában, Jeruzsálemtől kb. 10 km-re délre. Nevének kettős jelentése van: kenyér háza – a héber Beit Lehem alapján; hús háza – az arab Beit Lahm szerint.

Itt áll a világ egyik legrégebben működő temploma, amelyet a hagyomány szerint Jézus születésének helyén (egy barlang fölé) emeltek. Építését Szent Ilona császárné, Nagy Konstantin édesanyja szorgalmazta 326-ban. Makariosz püspök kezdte meg a munkálatokat, melyeket 333-ban fejeztek be. A templomot 339. május 1.-jén szentelték fel, és ma Betlehem leghíresebb látnivalója. 531 és 565 közöttt Jusztinianosz császár felújíttatta. 1165 és 67 között készültek azok a mozaikok, melyeket az utóbbi években restauráltak (erről egy külön bejegyzésben lesz szó). 1480-ban kijavították a tetőt. 1757-ben foglalták el az ortodoxok, ezután készült a templom ikonosztáza. Ma az örmény keresztények, a görög ortodox szerzetesek és a katolikus ferencesek gondozzák, az egyházak között bonyolult jogi, vallási megállapodás van a feltételekről, jogokról, kötelezettségekről. A bazilikát a három felekezet kolostorai veszik körül: jobb felől az örmények és görögök, bal felől a ferencesek épülete a Szent Katalin templommal, ami Betlehem római katolikus plébániatemploma is egyben. 

A templom szíve a Születés barlangja. Itt, a Megváltó világra jöttének hagyománybeli helyén ezüstcsillag látható a következő felirattal: „Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est”, azaz: „Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától.”

2002. április 2-án 120 palesztin fegyveres szállta meg a templomot, s ezzel elkezdődött a bazilika egy hónapos ostroma, mely 8 halálos áldozatot követelt. Mindenhol mesterlövészek álltak, így a ferencesek sem hagyhatták el kolostorukat. A kívülről érkező lövöldözés miatt betört néhány ablak, lövedékek fúródtak a külső falburkolatba (ezek ma is láthatók) és tűz pusztított a második emeleti ferences kolostor plébánia termében. Összességében azonban nem keletkeztek helyrehozhatatlan károk. Május 9-én, csütörtökön éjjel megegyezés született az izraeli és palesztin fél között a betlehemi Születés-bazilikába menekült palesztinok sorsának békés rendezéséről: 39 palesztint a Gázai-övezetbe telepítenek át, míg 13 fegyveres palesztinnek, akiket az izraeli fél terroristának minősít, el kell hagyni az országot, beleértve mindkét fél területét. A fegyveres palesztinok befogadását az Európai Unió (EU) vállalta, mégpedig úgy, hogy 13 személynek más-más országok adnak otthont. A templomba erőszakkal behatolt és magát ott elszállásoló többi palesztin szabadon távozhatott és visszatérhetett családjához. A ferences kúria pénteken délelőtt közleményt adott ki a betlehemi Születés-bazilika ostromának befejeződése után. Ebben elégedetten állapították meg, hogy rendeződött ez a több mint egy hónapja tartó súlyos helyzet. A ferences szerzetesek meggyőződése, hogy nem pusztán elszigetelt jelenségről van szó, hanem a szentföldi béke első jeléről. A történelemmel szembeni halaszthatatlan kötelesség azzal a feladattal jár, hogy az arra illetékesek maradéktalanul és pontosan rekonstruálják a történteket és állapítsák meg, hogy kiket terhel felelősség, továbbá állítsák helyre a szentélyben és a kolostorban okozott károkat. A válság kezdete óta világossá vált, hogy tovább kell fokozni az erőfeszítéseket, amelyek a szent helyek nemzetközi jogi védelmét célozzák, és amelyet a katolikus egyház már olyan régóta sürget. Később ennek eredményeként a három felekezet összefogott és kezdeményezte a Születés Templomának világörökséggé való nyilvánítását az UNESCO-nál. Az UNESCO sürgősségi eljárással nyilvánította a szentföldi templomot a világörökség részévé 2012-ben. A döntést Szentpéterváron 13 igen, 6 nem és 2 tartózkodás szavazattal hozta meg a szervezet. 

2002. május 10-én pénteken este, napfényes alkonyatban a ferences, a görög ortodox és az örmény szerzetesek ősi rítussal újra birtokba vették Jézus születésének a templomát. Reggel amikor a templom harangjai a 7 órát ütötték, 123 palesztin, köztük az Izrael által körözött 39 terrorista, egyenként elhagyta a szentélyt, az „Alázatosság kapuján” keresztül, melyet még a keresztesek építettek alacsonyra, hogy a lóháton érkező hódítók ne tudjanak behatolni a templomba. A palesztinokat Ibrahim Faltas ferences kísérte ki a templomból. 

2010-ben elkezdődött a templom restaurálása. A felújításra még 2010-ben létrehoztak egy nemzetközi segélyalapot, amelybe elsőként Magyarország helyezte el százezer eurós hozzájárulását. A kivitelezés jogát egy olasz konzorcium, a Piacenti renováló cég nyerte el. 

Első körben a tetőt kezdték felújítani 2013-ban, ez 2015-re készült el. A tetőszerkezetet hatszáz éve nem újították fel, jóllehet – szakértői vélemények szerint – a levegő magas páratartalma miatt nagyon rossz állapotban volt. A 200 tonnás, rothadó gerendájú födémszerkezeten 200 éve nem végeztek karbantartási munkákat. A munkákkal egy régi gerendák megóvására szakosodott toszkánai családi vállalkozást bíztak meg, a munka értéke 1,9 millió euró (586 millió forint) volt.

"A gombák és szivárgások által megrongált fa helyenként könnyen leválik" - magyarázta Marcello Piacenti olasz restaurátor. "A program keretében a megmenthető részeket szeretnénk megóvni, mint például a központi hajó gerendáját. Újrahasznosítjuk a tetőzet faanyagát: 80-90 százalékát megőrizzük". A munkákhoz szükséges többi faanyag Olaszországból érkezett 2014. január elején. Háromszáz-négyszáz éves, ugyanolyan színű és keménységű fára volt szükség, mint a gerenda. A tető legrégebbi része 1470-ben épült. A ferences szerzetesek, a szent helyek őrzői Velencéből szállíttattak az időjárási viszontagságának ellenálló gyantás fafajtát, vörösfenyőt, az európai uralkodók ajándékát. A XIX. században a görög ortodox egyház anatóliai tölggyel építette újjá a tetőzet nagy részét, amely ugyanúgy népszerű volt a térségben, mint az 1300 előtt használt libanoni cédrus. A tető ólomlemezei és a födémszerkezet közé szigetelő nemezréteget helyeztek el, amely véd a csapadék és a hőség ellen - mondta el Marcello Piacenti, az olasz-palesztin szakember csapat vezetője. A felújítást – az egymillió dolláros kormányzati támogatás mellett – főként palesztin pénzügyi forrásból, magánszemélyektől származó, mintegy 2,1 milliós alapból finanszírozták; továbbá Magyarországról, Franciaországból, Oroszországból, a Vatikánból és Görögországból érkező hozzájárulásokból. A teljes restaurálás értékét 15 millió euróra (4,6 milliárd forint) becsülték.

A keresztes háborúk korából származó mozaikokat és a középkori falfestményeket is meg kellett óvni. Ezek felújítását 2017-ben kezdték el. A szakértők szerint a mozaikok 1154 és 1169 között készültek a Szentföldön. A mozaik kivitelezése a szakmában jártas olasz restaurátorok szerint fényűző színvonalú volt: az arany, az ezüst és a gyöngyházberakás sem hiányzott. A mozaikhoz nem arany- vagy ezüstkockákat használtak fel, hanem üvegkockákat, amelyek egyik oldalára arany- vagy ezüstbevonat került, majd vékony üvegréteggel vonták be azt. Ahol a bevonat épen megmaradt, ott ma is ragyog a mozaik. 1335-ből fennmaradt egy perugiai zarándok, Giovanni di Fedanzola beszámolója, amelyben ez áll: „Végig a templom falain, az oszlopoktól a tetőzetig, gyönyörű és előkelő mozaik (látható), amelyen az egész történelmet ábrázolják, a világ teremtésétől Krisztus ítéletre való eljöveteléig.” 

Eredetileg 2000 négyzetméter mozaik díszítette a bazilikát, de az idők folyamán ennek jelentős része megsemmisült, mert a török szultánok idejében elhanyagolták a karbantartást. A mostani restaurálás során – a jövőre gondolva – számítógépen regisztráltak minden egyes mozaikkockát, szám szerint egymillió-hatszázezret. A pusztulás fő oka a beázó tetőzet volt, amit az évszázadok során a törökök nem engedtek kijavítani. Sőt, a mozaik hullását olykor még siettették is. A régi följegyzések arról számolnak be, hogy a török katonák lövésekkel rombolták a mozaikot. A sérülések vizsgálata igazolta is ezt: régi puskagolyókat találtak a falban, s Krisztus és a szentek arcát több helyen elcsúfították a lövésnyomok.125 négyzetméter (ez kb. 15%) megmaradt, de nem a legjobb állapotban. Ezért 15 hónapon át javították és tisztogatták a mozaikokat, 2018. karácsonyára készültek el. 

Mikor márciusban ott jártunk Betlehemben, épp a padlózat és az oszlopok felújítási munkálatai folytak, egy restaurátort el is csíptünk munka közben 😊 Láthattuk a már restaurált bizánci mozaikpadlót is, ami olyan kifinomult kivitelezés, hogy a hittanosaim szőnyegnek nézték 😤

Sajnos nem néztem meg elég alaposan a mozaikokat, pedig lett volna rá időm. Hiába, oda egyszer vissza kell menni, amikorra már teljesen kész lesz a felújítás. Ez egy hihetetlenül gazdagon díszített bazilika volt, az oszlopok eredetileg aranyozottak voltak. A felújítás során az oszlopokat tartó VI. századi gerendák is előkerültek, melyek ki tudja mióta be voltak vakolva... 

Csodálatos élmény volt...

(szöveg forrása: internet)

6. nap: Betlehem - Pásztorok mezeje, Masada, Qumran, Holt-tenger.

A korábbiakhoz képest ez a nap a kirándulás és a kikapcsolódás napja volt. E nap Hamvazószerda, a nagyböjt kezdete. Egy szabadtéri szentmisével kezdtünk Betlehemben, a Pásztorok mezején. Érdekes volt, mert hamut kaptunk ugyan, de lila miseruha nem volt. 

Tegnap talán könnyebb lett volna, ma egy kicsit érdekesebb volt összekapcsolni a karácsonyt a nagyböjttel. Pedig ennyire egyszerű: 

Egyik sincs a másik nélkül. No azért komolyabbra fordítva a szót, Péter atya ezt a misét átengedte Márk atyának. És ő a szentbeszédében elmondta, hogy amikor az angyal hírül adta a pásztoroknak, hogy megszületett a Megváltó, akkor nem tudtak az éjszaka közepén a szupermarketben bevásárolni, hanem abból vittek, amijük ott akkor volt. Amikor elindultak Betlehembe a Kisjézushoz, nem volt idejük arra, hogy különleges ajándékot vigyenek neki. Abból vitték a legjobbat, ami ott és akkor volt nekik. Nagyböjtben sem kell túl sokat gondolkodni, hogy mit adjunk Istennek, nem kell bonyolult dolgokat kitalálni, csak nagyon kell szeretnünk Őt. Adhatunk keveset is, de ne bonyolítsunk. Nem baj, ha az a kicsi nehéz, pont az a szép benne.

Márk atya szentbeszéde

Aztán a szentmisében megtörtént a hamvazás, amely elmúlásunkra emlékeztetett; a szentmise után pedig megtekintettük a Gloria in excelsis Deo templomot, Antonio Barluzzi olasz építész egyik utolsó művét. Itt felidéztük az akkori eseményeket: 

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” (Lk 2,8-12)

Megnéztük az egyik kápolnává alakított barlangot is, ahol mindannyian megérinthettük a Kisjézus szobrát, mi ketten Timivel pedig meg is "dajkáltuk" Őt 😊

Ezután egy kellemes, mondhatni nyári kirándulás következett, amiben inkább a történelmi, mint a vallási motívumok kaptak hangsúlyt. Egy dimbes-dombos magasba törő sziklafalakkal tarkított kősivatagba mentünk, és bár a hegyek magasnak tűntek, még is több száz métert utaztunk a tengerszint alá. Néhány nomád, törvényen kívüli családot láttunk sátrakban a busz ablakából. Idegenvezetőnk szerint ők Beduinok és a gyerekeik nem járnak iskolába. Hogy hogyan élhetnek ezen a kietlen tájon, csak ők tudják...

Első úticélunk a Masada Nemzeti Park, ami ma a világörökség része. Legalább 12 fokkal volt itt melegebb, mint Betlehemben és évente mindössze 12 napot esik errefelé az eső. 

A Masada erődöt Nagy Heródes király építtette a Krisztus előtti évtizedekben. Igazi luxuspalotának számított abban az időben. Az ország legfontosabb régészeti lelőhelye ez, mely Izrael függetlenségének legfőbb szimbóluma. Ez volt az utolsó vár, melyet a rómaiak nagy áldozatok árán több hónapos ostrom után vettek be. 

Ég és föld között, lanovkával, drótkötélen emelkedtünk a több, mint 300 méteres magaslatra (természetesen az utat gyalog is meg lehet járni, amire a merészebb turisták vállalkoznak is). A lanovka egy igazi svájci technológia, egyszerre 80 ember is elfér benne, és mindig egy időben indulnak lentről és fentről. Így a leggazdaságosabb az üzemeltetése. Kb. 2,5 percig tart az "utazás", amit megörökítettem egy videóban. 2-3 órát túráztunk az akkori kor egyik legmodernebb erődítményének falai között.

Visszafelé Kumránba tettünk egy rövid kitérőt, mert épp a zárás előtt értünk oda. Itt találták meg 1947-ben a több ezer éves bibliai tekercseket, amiket egy jeruzsálemi múzeumban őriznek. Feltételezhetően itt éltek az esszénusok, akik úgy éltek, mint a szerzetesek, bár sok kérdőjel van ekörül a közösség körül. Bővebben ITT lehet olvasni róluk.

Ezután kb. fél órát utaztunk egy holttengeri strandhoz. Egy kis kételkedéssel vetkőztem neki a fürdésnek, de tényleg kellemes idő volt. Először hidegnek találtam a vizet, aztán bányásztam egy kis sót magamnak meg ismerőseimnek, aztán bevágódtam a vízbe, hogy megtapasztalhassam a világon egyedülálló élményt! Ráfeküdtünk a vízre és átélhettük a "vízágy" élményt 😃 Csónakáztunk a saját testünkkel, kezeinket evezőként használva. Felejthetetlen volt 😊

Este lett a 6. napon. A korán kelés miatt fáradtan, de felüdülve tértünk vissza betlehemi szállásunkra, ahol a szokásos finom vacsora után bezuhantunk az ágyba 😊