Ha elfelednélek téged, ó Jeruzsálem, száradjon el a jobb kezem! Tapadjon ínyemhez a nyelvem, ha nem emlékezem meg rólad, ha nem Jeruzsálemet tartanám legfőbb örömömnek (136. zsoltár).
Nem is lehetett volna jobb ráhangolódás a mai napra, mint a zsolozsma reggeli dicséretének egyik zsoltárának részlete, hiszen az egész napot a szent városban töltöttük. Az Ószövetség összesen 669-szer említi (!) A város történetéről részletesen itt lehet olvasni.
Jeruzsálem óvárosát fal veszi körül, amelyet Szulejmán szultán épített a 16. században. Az óvárosban négy negyed van: keresztény, zsidó, örmény és muszlim. Az óvárosban 8 kapu található. Mi az oroszlános kapun mentünk be. A kapu neve a rajta található szárnyas oroszlánoktól ered, ami egy legendához kapcsolódik. Szulejmán szultán sokáig álmodta, hogy oroszlánok marcangolják. Valaki azt mondta neki hogy falat kell építeni Jeruzsálem köré és akkor megszűnnek rémálmai. Ennek emlékére vannak az oroszlánok a kapun, persze ez csak egy legenda. A kapu másik neve: Szent István-kapu, az első keresztény vértanú halála miatt, akit – a hagyomány szerint – a közelben köveztek meg. Az Újszövetségben Juh-kapuként szerepel. Az oroszlános kapu vezet a Via Dolorosához, de mielőtt odamentünk volna, kitérőt tettünk a Bethesda fürdőhöz. Itt gyógyította meg Jézus a 38 éve béna embert. Péter atya felidézte az eseményeket (videó)
 |
| Carl Bloch: Jézus meggyógyítja a béna embert a Bethesda fürdőben /XIX. sz./ (Forrás: facebook) |
A béna meggyógyításának jelenete a Chosen c. sorozatból
Később ünnepük volt a zsidóknak és Jézus fölment Jeruzsálembe. Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, melynek héber neve Beteszda. Öt oszlopcsarnok áll mellette. Ott igen sok beteg, vak, sánta és béna feküdt, s a víz mozdulására várt. Az (Úr) angyala időnként leszállt a tóra és a víz fölkavarodott. Aki ezután elsőnek lépett a fölkavart vízbe, meggyógyult, bármilyen betegségben sínylődött is. Feküdt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje volt beteg. Mikor Jézus őt ott fekve látta és megtudta, hogy már oly hosszú ideje szenved, megkérdezte: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram, felelte a beteg, nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, mikor fölkavarodik a víz. Mire odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre így szólt: „Kelj föl, fogd ágyadat és járj!” Az ember azonnal meggyógyult, fogta ágyát és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, tilos vinned az ágyat.” De az mentegetőzött: „Aki meggyógyított engem, az mondta: fogd ágyadat és járj!” Azok megkérdezték: „Ki az, aki azt mondta neked: fogd ágyadat és járj?” A meggyógyult azonban nem tudta ki volt, mert Jézus a helyszínen összegyűlt néptömeg miatt eltávozott. Később Jézus a templomban találkozott vele és megszólította: „Látod, meggyógyultál. Ne vétkezzél többet, hogy rosszabbul ne járj.” Erre elment az ember és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. (Jn 5,1-15)
Ezután megtekintettük a Szent Anna templomot. A hagyomány szerint ezen a helyen állt Szűz Mária szüleinek háza, a jelenlegi templom alatti barlanglakásban hozta világra szent Anna Jézus édesanyját, Máriát. Az e helyre épült, első, V. századi bazilikát a perzsák rombolták le 614-ben. A jelenlegi templomot a keresztesek emelték a XII. században (1140-ben) Szent Anna tiszteletére, mely azóta is a keresztesek építészetének egyik legszebb és legjobb állapotban megmaradt példája, az egyik legrégebbi templom, melyet a muzulmánok nem romboltak le. Szaladin szultán korán iskolává alakította át (ezt hirdeti a templom bejárata fölötti arab felirat), később istálló volt, ezért menekült meg a pusztulástól. 1865-ig volt muzulmán kézen, amikor a francia kormánynak ajándékozták. 1878-tól a Fehér Atyák nevű, missziós rend gondozza a templomot. Díszítés nélküli falaival, az oldalhajókat elválasztó oszlopsoraival, remek akusztikájával, Jeruzsálem egyik legszebb és legegységesebb ránk maradt középkori emléke. Az akusztikát ki is próbáltuk 😊:
Továbbmentünk a Via Dolorosa felé, de mielőtt végigjártuk Jézus keresztútját, szentmisén vettünk részt a megostorozás kápolnájában. A hagyomány szerint itt történt Jézus megostorozása, tövissel koronázása és kigúnyolása. Az atyák pirosban miséztek és a betegekről szóló misét mondták, melynek kezdő éneke Izajás próféta szavai: A mi betegségeinket az Úr viselte, és a mi fájdalmaink ránehezedtek (Iz 53,5). A szentleckében szent Pál szavai biztattak minket:
Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. Életünk folyamán váltig halálra szánnak minket Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. Bennünk tehát a halál működik, bennetek pedig az élet. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a szelleme él bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szólaltam meg”, mi is hiszünk, s azért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust föltámasztotta, Jézussal minket is föltámaszt és veletek együtt elébe állít. Mindez értetek történik. Minél bővebben árad ugyanis a kegyelem, annál bővebben áradjon túl a hálaadás Isten dicsőségére. Ezért nem veszítjük el bátorságunkat, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. Pillanatnyi, könnyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök. (2Kor 4,10-18)
Az evangéliumban pedig Jézus megostorozását elevenítettük fel, ami ezen a helyen történt: Erre Pilátus lefogatta és megostoroztatta Jézust. A katonák tövisekből koronát fontak, fejére tették és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak és így gúnyolódtak: „Üdvöz légy, zsidók királya”, és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg végre, hogy semmi vétket sem találok benne.” Jézus akkor töviskoronával és bíborköpenyben kijött eléjük, Pilátus rámutatott: „Íme az ember!” Láttára a főpapok és a szolgák nagy kiáltozásba törtek ki: „Keresztre vele, keresztre vele!” Pilátus ismét szabadkozott: „Vigyétek el és ti feszítsétek keresztre. Én semmi vétket sem találok benne.” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát.” E szavak hallatára Pilátus még jobban megijedt (Jn 19,1-8).
 |
| Carl Bloch: Krisztus és az őt csúfoló katona (Fotó: fickr) |
Ma a Passió alatt megpillantottam a meggyötört Jézust. Fején töviskoszorú, kezében nádszál. Jézus hallgatott. A zsoldosok versengve fáradoztak kínzásán. Jézus semmit sem szólt, csak rám nézett. Erre a pillantásra megéreztem szörnyű kínjait. Mi még csak nem is sejtjük, mennyit szenvedett értünk Jézus keresztre feszítése előtt. Lelkem tele van fájdalommal és vágyakozással. Nagy gyűlöletet éreztem lelkemben a bűn iránt. Saját legkisebb hűtlenségem is óriási hegynek tűnik. Önmegtagadással és vezekléssel engesztelek. Ha a meggyötört Jézust nézem, szívem meg akar szakadni, s azon tűnődöm, mi történik majd a bűnösökkel, ha nem akarnak Jézus szenvedéséből lelki hasznot meríteni. Jézus szenvedéseiben az irgalom egész tengerét látom. (Szent Fausztina, Napló 948).
Péter atya szentbeszéde
Atya egy csodálatos meglepetéssel készült számomra ezen a helyen. Két szín alatt áldoztunk és én fogtam a Jézus Vérével teli kelyhet az áldoztatás alatt. A názáreti körmenet után ez volt az a másik olyan élmény amit soha nem felejtek el és amivel az Úristen megajándékozott. Kezemben a kehely a Szent Vérrel, mely itt hullott ki ÉRTEM. Az a Vér, mely az ostorozástól, a töviskoronától értem kicsordult, hogy nekem életem legyen. És bár egyetlen cseppje elég lett volna a világ megváltására, az Úr ebben is nagylelkű és bőkezű! Leírhatatlan volt! És atya tudta, mennyire fontos ez nekem. Itt, ezen a helyen, Jézus értem is szenvedett. Megértette velem, hogy nekem is szenvednem kell Őérte és Ővele. És Ő többet tett és szenvedett értem, mint amit én egész életemben tehetek és szenvedhetek Érte. Jézus mondta Fausztina nővérnek: Kevés lélek szemléli igaz érzéssel szenvedéseimet; a legtöbb kegyelmet azoknak a lelkeknek juttatom, akik áhítattal gondolnak kínszenvedéseimre. (Napló 737). Hát ezen a helyen volt bőven alkalom és idő Jézus szenvedéséről igazán áhítatos lélekkel elmélkedni...
A szentmise után elindultunk a Via Dolorosán, ami feltételezhetően az az útvonal amit Jézus végigjárt az elítélés helyétől a Golgotáig, ami akkoriban a városon kívül volt. Persze Jézus mehetett másmerre is, pontosan nem tudjuk. Csak az indulás és a megérkezés helye a biztos. Gábor, az idegenvezetőnk figyelmeztetett minket, hogy tömeg, zaj, árusok és más zavaró tényezők fognak kísérni, de ne törődjünk ezekkel (utólag belegondolva tényleg áhitatrombolónak tünt, de valahogy mégsem volt az), hanem koncentráljunk a lelkünkre (a Via Dolorosa állomásainak elmélkedését egy külön bejegyzésben osztom meg a Kedves Olvasókkal).
Egész nap nem mentünk vissza a buszba, így a "sekrestyét" is cipelnünk kellett. A sekrestye Péter atya táskája, melyben az albáink és a miseszövegeket tartalmazó mappa voltak. Eszembe jutott, ha Jézus itt cipelte a nehéz keresztet, akkor mit nekünk egy pár kilós táska. Elviseljük ezt a kellemetlenséget is Őérte. Felváltva cipeltük Atyával és Timivel, de nem is érdekelt hogy nehéz...
Zajongás, piaci forgatag, szűk utcák, sok ember, lökdösődés, hideg - ebben a zűrzavarban próbáltuk elimádkozni 1-1 állomásnál legalább a keresztúti ének (Ho. 78.) versszakait. Másra nem is jutott volna sem idő sem hely. De ez Jézus idejében sem volt másképp. Jézus pont ugyanilyen körülmények között vitte a keresztjét. A tömeg pont ugyanúgy nem törődött vele, mint velünk sem. Itt akkor is piac és bazár volt körös-körül. Valóban hitelesen tapasztaltuk meg a keresztút élményét. Ilyen keresztutat csak Jeruzsálemben lehet járni, sehol máshol a világban! Mire a végére értünk, az eső is elkezdett esni és egy újabb meglepetés ért minket, katolikus csoportként a Szent Sír bazilika tetején a muszlimokat déli imájukra hívó müezzint hallgathattuk, majd ezután következett a déli harangszó.
Az utolsó három állomás a Szent Sír - vagy ahogy a helyiek nevezik, Feltámadás - templomban van. Ez egy nagyon különös templom építészetileg és stílusában egyaránt. Jeruzsálem óvárosának legmonumentálisabb középkori épülete. Hat keresztény felekezet kezeli közösen, a görög-keleti ortodoxok, az örmények, az egyiptomi koptok, a szír ortodoxok és a római katolikusok. Az ő stílusjegyeik és liturgikus sajátosságaik olvadnak itt egybe. Nem szép, de szent hely! A jelenlegi, keresztesek által emelt bazilika magába zárja a többször is lerombolt, Nagy Konstantin császár nevéhez fűződő szentélyek maradványait, így az egykori Martyrion, Jézus szenvedése öthajós bazilikájának altemplomát, valamitn Jézus sírjának és feltámadásának egykori emlékhelyét, az Anasztasziszt.
Ezeket az ókóri szentélyeket 614-ben már a perzsa hódítók elpusztították, majd a megújított szentélyeket Hakim kalifa 1009-ben csaknem teljesen megsemmisítette. A mai bazilika, a keresztesek révén, a XII. században nyerte el jelenlegi formáját. Az óváros beépítettsége miatt az építmény igazi méretei sajnos nehezen érzékelhetőek.
Először a Golgota hegyére mentünk, ahol megérinthettük azt a sziklát, melyen Jézus keresztje állt. Nem sok maradt belőle, mert a zarándokok széthordták. A templom egyik csarnokában egy belső kisebb templom emelkedik, ami inkább olyan, mint egy óriási szarkofág. Ez az építmény Jézus sziklasírja fölé magasodik. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig új sírbolt, amelybe még senkit sem temettek. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda helyezték Jézust. (Jn 19,40-42) A Szent Sírnál hatalmas sor állt - különböző nemzetiségű és felekezetű keresztények várakoztak hogy bemehessenek arra a helyre ahol Jézus holtan feküdt és feltámadt. Annak idején persze nem így volt. Csak három asszony akart bejutni Jézus sírjába, aztán meg két hitével küzdő apostol futott erre, senki más! Most több száz ember szorongott és lökdösődött a piciny barlang bejárata előtt, méghozzá a hely szentségéhez képest igen méltatlanul. Persze, Jézus nincs itt, hiszen feltámadt, de ha már itt vagyok, látni akarom (a helyet ahol feküdt). Egy ortodox pap kiabálva terelte az embereket, fotózni nem volt szabad. Úgy alakult, hogy Timivel ketten mentünk be az akkora méretű sírba, mint a mi panellakásunk fürdőszobája. Mögöttünk percekig senki nem jött, egy pillanatra csend lett és egy percet tölthettünk a szent sírban. Mintha megállt volna az idő... "Ez a kőszikla volt a második tabernákulum, a Szűzanya méhe az első, de e második arra teremtetett, hogy a feltámadás tanúja legyen és szimbolizálja az összes tabernákulum célját és rendeltetését. Krisztussal együtt eltemetkezni és meghalni, Krisztusban új életre támadni és új életben járni (vö. Róm 6,4; Kol 2,12)" - Werner Alajos. Megcsókoltuk a lapot, nem tudtunk szavakat kimondani, az az egy perc talán annyi idő volt, mint amennyi idő alatt Jézus feltámadt 😊. Feltámadt, nincs itt, íme a hely ahová temették Őt (Mk 16,6). Annyira felemelő élmény volt, hogy újra sorban állnék hogy átélhessem! Milyen sokat ér egy ilyen szent helyen egyetlen perc! Mögöttünk jött aztán atya, neki sikerült egy fotót készítenie fittyet hányva a szabályokra 😉 Megint hálát éreztem, hogy mindezt átélhettem. Ennek pont így kellett lennie, ilyen egy zarándoklat. Csodálatos volt!
Fausztina nővér szerint a legfontosabb a régi ember teljes halála, s új életet kezdeni. (Napló 1343)
 |
| Carl Bloch: Feltámadás |
Krisztusban fel fogok támadni, de előbb élnem kell Vele. Ha nem szakadok el a kereszttől, megmutatkozik bennem az Evangélium. Minden hiányosságot pótol bennem Jézus, akinek kegyelme szüntelenül működik bennem. (Napló 392)
ÁMEN! 😍
Ezután ebédelni mentünk, ezúttal nem szervezetten, hanem mindenki külön-külön, mi hármasban Péter atyával, aztán csatlakozott hozzánk Márk atya is egy kávéra. Majd folytattuk utunkat Sion hegye felé, ahol első állomásunk a Mária elszenderülésének temploma (Dormitio) volt. Ez a templom és a hozzá tartozó német bencés apátság Jeruzsálem óvárosának déli oldalán található. A mai építmény alatt végzett régészeti feltárások bizánci eredetre utalnak. A lepusztult terület később török fennhatóság alá került, amelyet II. Vilmos német császár szerzett meg az 1898-ban emelt neoromán szentély számára. A szentély Nagy Károly híres, aacheni palotakápolnájának mintáját követi (itt meg lehet nézni egy bemutatóban). Kör alakú altemplomában helyezték el Szűz Mária jelképes ravatalát. Magyar és lengyel mellékoltárok is megdobogtatták itt a szívemet.
Dávid király sírjánál imádkoztunk a szent királyhoz (szigorúan külön a nők és külön a férfiak), majd egy "tágas emeleti terembe" érkeztünk, ami a hagyomány szerint az Utolsó Vacsora terme - bár ez nem valószínű. Már sötétedni kezdett, épp vacsoraidő volt (bár keddi nap, nem csütörtök). Idegenvezetőnk ráhangolt minket az események felidézésére (videó). Sok ember volt a teremben, különböző nyelveken beszéltek, igazi pünkösdi feeling volt 😊 Mielőtt azonban felidéztük a pünkösdi eseményeket, hitünk központi titkára, az Eucharisztiára fókuszáltunk először. Itt álltunk az első szentmise helyszínén, Péter atya ismét felolvasott a Szentírásból (videó):
Eljött a kovásztalan kenyér napja, amikor meg szokták ölni a húsvéti bárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk.” „Hol készítsük el?” – kérdezték. „Menjetek a városba, felelte, találkoztok ott egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová belép, és mondjátok a házigazdának: a Mester kérdezteti: hol az a terem, ahol tanítványaimmal elfogyaszthatom a húsvéti vacsorát? Ő mutatni fog nektek egy tágas, étkezésre berendezett termet, ott készítsétek el.” Ők elmentek és úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Mikor eljött az ideje, asztalhoz telepedett tizenkét apostolával. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, soha többé nem eszem ezt, amíg be nem teljesedik Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek és osszátok el magatok közt. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig a napig, amíg el nem jön Isten országa.” Aztán kenyeret vett kezébe, hálát adott, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt cselekedjétek emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora után fogta a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amit értetek ontok. (Lk 22,7-20)
Szent Fausztina is írt egy gyönyörű elmélkedést az Utolsó Vacsoráról:
Az Utolsó Vacsora már készen áll,
Jézus Apostolaival asztalhoz ül,
Egész lénye szeretetté vált,
A Szentháromság döntése beteljesül.
Vágyva vágytam együtt étkezni veletek,
Mielőtt elér a szenvedés és halál.
Midőn távozom - marasztal a szeretet,
Mely vérét ontja, testét adja, mert nem ismer határt.
Szeretetét kenyér színe alatt rejti,
Bár távozik - mégis velünk marad.
Nem volt szükséges magát így kiüresíteni,
Forró szeretet lángol e színek alatt.
A kenyér és bor felett mondja e szavakat:
Ez az én Testem és Vérem.
Bár titokzatos, de szeretettel teli szavak,
S tanítványainak nyújtja a kelyhet.
Megrendül Jézus lelkében,
És szólt: egyikőtök elárulja Mesterét.
Néma csend lett a tanítványok körében,
És János az Úr keblére hajtja fejét.
A vacsorának vége.
Menjünk ki az Olajfák hegyére!
Betelt a szeretet. - Az áruló is kész már,
Hogy tettét végezze.
(Napló 1002)
Ugyanitt történtek a hagyomány szerint a pünkösdi események is (videó):
Mikor elérkezett a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek. Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket. (Apcsel 2,1-4)
Timinek zseniális ötlete támadt, hogy azon a helyen, ahol Jézus megalapította a szeretet Szentségét és a papságot, közösen elmondjuk az Eucharisztikus kongresszus imáját:
Már nagyon fáradtak voltunk, mikor egy alapos biztonsági ellenőrzés után a Siratófalhoz érkeztünk. Útközben zsidó embereket láttunk, akik az esős időben kalapjukra zacskót húztak, ami elég vicces látvány volt 😊
A Siratófal vagy Nyugati Fal a második zsidó Templom idejéből (Kr. e. 516 – Kr. u. 70) való támfal Jeruzsálemben.
A Siratófal név onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a templom lerombolását; a Nyugati Fal elnevezés pedig arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta. Azért szent hely, mert közel esik a Templom-hegy egykori szentélyéhez (Szentek szentje), a zsidó vallás legszentebb helyéhez. A Siratófal jelenleg a zsidó vallásgyakorlás számára hozzáférhető legszentebb hely, mivel egyrészt magára a Templom-hegyre való belépést a legtöbb rabbi tiltja, másrészt a hegy palesztin felügyelet alatt áll, amely ugyan zsidók belépését nem tiltja, a nem muszlim vallásos megnyilvánulást azonban igen (vagyis nem muszlimok nem imádkozhatnak a Templom-hegyen, ahol a VII. század óta az iszlám egyik legszentebb helye, a Szikla-mecset áll). Ezt megerősítette idegenvezetőnk, Gábor is (videó). A Siratófal, ahol szintén külön imádkoznak a férfiak (nekik kötelező is) és külön a nők (nekik nem), az ókori templom utolsó maradványa. Jézus próféciája valóra vált Kr. u. 70-ben "...földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét" (Lk 19,44).
A Siratófalban sok-sok üzenet (kvitli) található, mi is elhelyeztük imáinkat a Jóisten felé. Kértük, hogy imánk jusson az Úr elé, hogy figyeljen szükségeinkre és hallgassa meg könyörgéseinket. Csodálkoztunk, hogy szép, fiatal zsidó lányok is imádkozzák ajkukat mozgatva a zsoltárokat (az ajkak mozgatása kötelező), pedig a nőknek nem kötelező imádkozni. Gábor később azt is elmondta, hogy a ritmikus hajlongás azt fejezi ki, hogy egész testükkel dicsérik az Istent. Hát, vallásosságban az európai keresztények mindenképp példát vehetnének a zsidókról... Különösen a férfiak, mert az imádkozó férfiak szinte teljesen eltűntek a katolikus templomokból...
Már sötét volt, mikor visszabuszoztunk Betlehembe, szállásunkra. Vacsora, fürdés, alvás. És láttuk, hogy jó mindaz, amit ma Istentől kaptunk 😊
Este lett az 5. napon 😊 Testileg nagyon elfáradva, de lelkileg feltöltődve tértünk haza szállásunkra, ahol ismét finom vacsora és kényelmes ágyikó várt 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése