Horváth Zoltán: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe…”

Jeruzsálemben életre kel az evangélium, megelevenedik a passió. Igaz, nem úgy, ahogyan a Szentírást olvasva képzeljük, vagy ahogyan hittanból tanultuk, hanem egészen másként…

Isten fénye, ragyogása, békéje – ez a Jeruzsálem szó, a Szent Város nevének jelentése. Így még jobban érthető, hogy a zsidók miért is mentek föl Jeruzsálembe évente háromszor: húsvétkor, az Egyiptomból való szabadulásra emlékezve; pünkösdkor, a Sínai-hegyen történt törvényadás, a tízparancsolat ünnepére és a sátoros ünnepek alkalmával.

Nyilvános működésének harmadik évében Jézus, amikor fölzarándokol a húsvét ünnepére Jeruzsálembe, Szent Márk evangéliuma, a legelőször íródott, így Jézus földi életéhez időben legközelebb álló evangélium tanúsága szerint ezt mondja tanítványainak: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra föltámad.” (Mk 10,33–34).

Mi, keresztények, ezért a húsvétért zarándokolunk Jeruzsálembe, mert szeretnénk átélni Krisztussal elfogatását, elítélését, megkínzatását, kereszthalálát és feltámadását. Egyszóval: megváltásunk szent misztériumait, titkait.

Földrajzi értelemben is fölmegyünk, hiszen a város 760 méterrel a Földközi-tenger és 1145 méterrel a Holt-tenger fölött fekszik. Ezért, bár a Szent Városba érkező zarándok azt várná, hogy ott nagy hőség lesz – és ez napközben talán így is van –, estére feltámad a szél a Júdeai-sivatag felől, és lehűl a levegő.

Egy alkalommal az Olajfák hegyén laktunk, és este kimentünk a szállásunk elé, a kertbe, ahonnan gyönyörű látvány tárult elénk, ráláttunk a kivilágított Jeruzsálemre. Lassan kifürkésztük, hol is vannak Jézus utolsó napjainak helyszínei, és elimádkoztuk a rózsafüzérnek azon titkait, melyek helyeit magunk előtt láttuk. Eközben majd megfagytunk, még a hotel pokrócait is magunkra terítettük. A hideget már biztosan mindannyian elfelejtettük, de az imádság szavai nyomán azóta is megjelennek szemünk előtt azok a helyszínek: „aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát” – az Utolsó vacsora terme; „aki értünk vérrel verítékezett” – a Getszemáni-kerti Agónia-bazilika; „akit értünk megostoroztak” – a Megostorozás temploma; „aki értünk a keresztet hordozta” – a Via Dolorosa; „akit értünk keresztre feszítettek”, „aki halottaiból föltámadott” – a Szent Sír bazilika.

Ugyanez történik a nagyhéten is, amikor virágvasárnap vagy nagypénteken a passiót hallgatjuk. Amikor Péter letagadja, hogy ismeri Jézust, képzeletben ott állunk a Kaifás főpap háza helyén épült Gallicantu (kakas) templomban, és eszünkbe jut, hányszor tagadtuk meg az Üdvözítőt életünkben. Amikor a nép skandálása következik – „Keresztre vele!” –, megjelenik előttünk a Sion-nővérek zárdájának alagsorában található Lithostrotos, az a köves udvar, ahol Jézus Pilátus előtt állt, aki érthetetlen módon nem akarta elítélni, de félelemből, kezeit mosva, végül mégis elítélte. És eszünkbe jut, mi hány és hány embert ítéltünk el csak azért, mert a többiek is ezt tették, csak azért, mert féltünk, nehogy minket ítéljenek el. Amikor Pilátus a nép elé állítja a megostorozott Krisztust – „Ecce homo – Íme, az ember” –, ott állhatunk az Ecce homo-boltív alatt. Itt kiáltotta a nép, hogy Barrabást, a rablógyilkost engedjék szabadon, ne pedig Jézust, aki senkinek sem ártott, aki csak a jót és a szeretetet hirdette. Eszünkbe kell hogy jusson, hányszor választjuk mi is a rosszat a jó helyett, a bűnt az igazság és a jóság helyett.

Jeruzsálemben életre kel az evangélium, megelevenedik a passió. Igaz, nem úgy, ahogyan a Szentírást olvasva képzeljük, vagy ahogyan hittanból tanultuk, hanem egészen másként.

A várost hétszer rombolták le és építették újjá azóta. A zarándokok mind szerettek volna emléket állítani, építeni valamit a szent helyeken. Jeruzsálem ugyanakkor ma is élő város, nem régészeti emlékhely. Miközben mi énekelve, imádkozva visszük a keresztet a Via Dolorosán, a kereskedők adnak és vesznek, a gyerekek szaladgálnak, a járókelők szatyrokkal a kezükben lökdösődnek. Talán Jézus is ilyen körülmények között vitte a keresztjét, és nem áhítatos csendben, ahogyan nagyböjt idején mi járjuk a keresztutat templomainkban.

A legmegindítóbb az, amikor az ember megérinti a köveket, melyek a Jézus korabeli utca kövei voltak, melyeken Krisztus lépdelt, amikor a Getszemáni-kertből Kaifás házához hurcolták. Vagy a már említett Antonia-vár udvara, ahol Pilátus elítéli, s ahonnan Jézus elindul a keresztútra.

Megdöbbentő belépni a sokszínű Szent Sír-bazilikába, s lépcsőkön menni fel a Golgota sziklájához, ahol megváltásunk beteljesedett. Egy városon kívüli koponyahegyet képzelünk el, rajta a három kereszttel, s közben egy zsúfolt templomot találunk márvánnyal, ezüsttel burkolva. Igen, a kegyes, áhítatos, hívő zarándok szerette volna a legértékesebb emberi kincsekkel elhalmozni a legdrágább és legszentebb helyet.

Ugyanez vár ránk a Szent Sírban is. A sok drága márványtól és aranytól nem láthatjuk, nem érinthetjük az eredeti sírüreg kövezetét, de akkor is átéljük a lényeget: ez a sír üres. Jézus innen támadt fel, s innen indult el apostolaihoz, hogy elmondja nekik: „Békesség veletek! Én vagyok, ne féljetek!”

Napjainkban a béke ismét veszélybe került, és telve vagyunk félelemmel. Eddig a járványtól, a megfertőződéstől féltünk, és a haláltól. Most a háborútól, a pusztulástól, és a haláltól.

Jeruzsálem városa, mely oly sokat szenvedett és szenved most is a békétlenségtől, a fel-fellángoló – sokszor fegyveres – konfliktusoktól, mégis azt hirdeti: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” A hívő lélek itt megérti: csak Krisztus békéje teremthet békét Isten és ember, ember és ember között.

Fotók: saját

Forrás: Magyar Kurír

A keresztút szentföldi, jeruzsálemi állomásai - puzzle képeken.

0. állomás: Via Dolorosa – A fájdalmak útja: Jeruzsálemben ma is végigjárható ugyanaz a másfél kilométeres útvonal, ahol Jézus végighordozta a keresztet. Mária is gyakran végigjárta Jézus mennybemenetele után Fia kereszthordozásának útvonalát Jeruzsálemben az elítélés helyétől a Szent Sírig. A legrégibb hagyomány nem ismerte a pontos stációkkal megjelölt keresztutat, mert a hívők áhítata az elítélés és a megfeszítés helyére koncentrálódott. A ferencesek a XIII. században jelölték ki a via dolorosát stációkkal, abból a feltevésből kiindulva, hogy Jézust az Antonia-várban ítélték halálra és a XIII. századi utcák pontosan megfelelnek a régi Jeruzsálem utcáinak. A Via Dolorosa a régi török kaszárnya udvarán kezdődik (I. stáció). Az Elítéltetés kápolnáján (II.) át elhalad az Ecce Homo-ív alatt, s rátér a Damaszkuszi-kapu felől jövő Völgy-utcára (III.). Középtájon van a Fájdalmas Anya kápolnája (IV.), ahol a keresztút 90 fokos fordulattal elkanyarodik a Golgota felé; a sarkon Cirenei Simon kápolnája (V.). – 80 m-re van a VI. stáció, Veronika házának emlékét egy befalazott, feliratos oszlop őrzi. 60 m-re van a VII. stáció, itt a régi Jeruzsálem második falán egy nagy városkapu lehetett. A fájdalmak útja ezután keresztezi azt az utcát, amelyben a johannita lovagok zarándokháza van. A VIII. stáció helye Jézus korában már kívül volt a második városfalon. A közeli IX. stációig kitérőt kell tenni, mert a görögök kolostorát ráépítették a Via Dolorosa útvonalára. A köv. 5 stáció a Szent Sír templomban van: négy a Golgotán, az utolsó a Szent Sírban: Via Dolorosa

(Forrás: Magyar Katolikus Lexikon )

1. állomás: A híres Ecce Homo ív alatt tárták fel ezt a helyet, ahol Pilátus széke volt. Eredetileg Hadrianus császár (II. sz.) Aelia Capitolina diadalívének egy töredéke.

2. állomás: Egy dombormű ábrázolja

3. állomás: Egy lengyel kápolna van itt. A bejárat fölötti dombormű Tadeusz Zielinski munkája, a kereszt alatt összeroskadt Jézust ábrázolja.

4. állomás: Egy kis örmény kápolna emlékeztet a Szűzanya gyászára és bánatára.

5. állomás: A keresztút 5. állomásának emlékét egy ferences oratórium őrzi azon a helyen, ahol a Via Dolorosa fokozatosan emelkedni kezd a Golgota irányába.

6. állomás: A Jézus Nővérkéi zárdában található kandeláber és oltár, melyeket 1953-ban újítottak fel, Veronika egykori házának helyén állnak. Alatta ősi romok találhatók, feltehetően a Szent Kozma és Damján kolostor  (546-563) maradványai.

7. állomás: A ferences kápolnában elhelyezett római oszlop jelzi Jézus második leroskadásának helyét, közvetlenül a városkapu elhagyása után. A hagyomány szerint at Ő halálos ítélete is e helyen volt kifüggesztve. Innen ered a hely keresztény neve: az Ítélet Kapuja

8. állomás: A 8. stációt egy a görög kolostor falán látható latin kereszt jelzi.

9. állomás: Egy római oszlop jelzi a 9. stációt. A közelben a Szent sír bazilika apszise és teteje látható, emlékeztetve arra a tényre, miszerint Jézus a keresztre feszítés helyszínének közvetlen közelében esett el.

10. állomás: Felértünk a Golgotára, mely fölé a Szent Sír templomot építették… Jobbra  a lépcsőnél van a 10. állomás.

11. állomás: A templomban felmegyünk egy lépcsőn, az 1938-ban készült mozaikkép a Szűzanyával jelzi a 11. állomást. 

12. állomás: A keletiesen díszített görög oltár a Kálvária szikláján áll, ahol Jézust keresztre feszítették. A sziklaágy alján egy repedés van, amit a Jézus halálát követő földrengés okozott. A fájdalmas Szűzanya kis oltára 1778-ból érkezett Lisszabonból. Szűz Mária és az összes gyermekét sirató anya egyetemes gyászát szimbolizálja.

13. állomás: Hármas mozaikkép mutatja jobbról balra a keresztről levételt és a többi állomást.

14. állomás: Jézus temetésének és feltámadásának helyszíne külön kápolnában a Szent Sír bazilika középpontjában található. A Nagy Konstantin korabelo bizánci maradványok fölébe alkották a keresztes lovagok.

Képek és kirakók: Jáger Enikő, a Pécsi Egyházmegye hitoktatója

Szöveg: Jáger Enikő, Via Dolorosa guide for pilgrims

Jézus nyomában Jeruzsálemben

 

Meglátni Jeruzsálemet. Rápillantani a városra, amely már egészen más, mint Jézus idejében. De mégis: a Kidron völgye, az Olajfák hegye, az árulás barlangja… Minden egészen más, de mégis… Valahol itt történt minden.

Jézus ránéz a városra, és megsiratja. Az olajfák között, a Getszemáni-kertben éli át a halálfélelmet, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk. Itt árulja el Júdás, innen viszik a főtanács elé.

Hatalmas forgalom, autók tülkölnek és tülekednek, embersokaság hömpölyög. Mit keres itt ennyi ember? Tényleg Jeruzsálem a világ közepe, ahogy egy térképen látszik?

Turisták és zarándokok, szent helyek nyugtalan látogatói – miért jönnek ide a világ minden tájáról?

Nem tudom elmondani azt az érzést, amit akkor éltem át, amikor legelőször pillantottam meg a várost. Vártam. Amit kaptam, az nem egyszerűen egy lenyűgöző látvány volt. Valami sokkal több, sokkal mélyebb. Megérintett valami abból, amit a Jézus korabeli zarándokok is érezhettek, amikor fölmentek a szent városba.

Beszélhetnék Jeruzsálemről kívülállóként, de nem tudok. Életem nagy ajándékai közé tartoznak a szentföldi utak. Bejárni a Galileai-tó környékét, megérezni, hogy ugyanaz a víz csobog a hajónk alatt, ami Jézus idejében, és ugyanazok a csillagok ragyognak fölöttünk. És ugyanúgy kel föl és nyugszik le a nap. És ugyanúgy élni akar az élet.

Jeruzsálem sokszínű város. Zajos. Arab kereskedők, zsidó árusok és a siratófalhoz siető kaftános felnőttek vagy éppen katonaruhás fiatalok… Géppisztolyos katonák minden fordulóban. Mi ez?

Arra készülünk, hogy végigjárjuk az utat, amelyet Jézusnak is végig kellett járnia. A fájdalmak útjává vált az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulás. Királyként köszöntötték, ruhájukat terítették elé az útra, pálmaágakat lengettek. Amikor azonban világossá vált, hogy ő olyan király, akinek országa nem ebből a világból való, minden megváltozott. A királyt köszöntő tömeg ujjongása népharaggá vált. Elítéltetés, kigúnyolás, megostoroztatás, megfeszíttetés, kereszthalál, sírba tétel.

És harmadnapon este félő-remegő apostolok az utolsó vacsora termében. Majd váratlanul megjelenik közöttük a Mester, akit Péter képes volt megtagadni a főpap udvarában. A Mester, aki keresztjét maga cipelte a Golgotára, akinek haláltusáját végignézte anyja, Mária és az apostolok közül csupán János – a többiek cserben hagyták.

Keresztút. Jámbor imádság, Jézusra emlékezve. De ebben a zsibvásárban? Bazársor, harsány hangú boltosok, keresztutas füzetet erőnek erejével ránk tukmáló árusok. Arab ruhák, színesek, lógnak a bazár nyitott ajtaján, mindenféle keleti édesség átlátszó dobozokban, papucsok, „Jézus-szandál”, szőnyegek, pólók, farmernadrágok…

A Bethesda-fürdőnél felolvassuk a gyógyítás történetét. Majd egy kávé-, gyümölcs- és cukorkaárusnál iszunk egy narancs- vagy gránátalmalét. Bemegyünk egy udvarba, az egyik templomocska a Flagellatio – a Megostoroztatás – temploma. Szentmisét mondunk. Énekelünk: „Jézus, világ Megváltója…” Az oltár fölött a mennyezet töviskoszorút ábrázol. A szentmise után felolvasom Ady versét, a Krisztus-kereszt az erdőn címűt. Majd egy néhány szavas keresztút-elmélkedést. Mindjárt indulunk a keresztútra, de előtte ének: „A keresztfához megyek…” Mintha megérintene valami, nagyon mélyen. Kijövünk a templomból, nyüzsögnek az emberek, vannak, akik csoportban, elöl keresztet visznek, énekelnek, hangosan imádkoznak.

Azt kérem a zarándoktársaktól: maradjunk csendben. Senki ne szóljon egy szót se. Egymáshoz se. Az árusokra ne nézzünk. Gondoljunk arra: amikor Jézus a keresztjét cipelte ezen az úton, nem a rózsafüzér-társulat jámbor asszonyai kísérték szent énekekkel. Egy kivégzésre ítéltet néztek, volt, aki döbbenten, volt, aki kárörömmel vagy gúnyolódva.

Elindulunk. Szűk a sikátor. Bemegyünk a „köves udvarba”, ahol Pilátus kiszolgáltatta Jézust a tömegnek. Majd tovább. A keresztút egyes állomásainál megállunk. „Veronika kendőt nyújt Jézusnak.” „Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet.” A vezetőnk csak a stáció számát és nevét mondja. Mi pedig – lehetőleg szorosan egymás után, hogy együtt maradjon a csoport – csendben megyünk a bazársoron, lépcsőkön föl, szemeteskukák, dobozok, élelem után kutató macskák és embersokaság között. We need peace! Békét! – Évek óta ott ez a felirat az egyik ház falán. Fölsejlik egy szürke kupola, rajta aranykereszt. A Szent Sír-bazilika.

Egy udvarszerű téren vagyunk. Köteleken ruhák száradnak odafönn. Kopt szerzetes – sötét bőrű – ül a fönti kolostor udvarán. Macska a lábánál. Itt, a téren egy sarokba húzódva felolvassuk az evangéliumból a szenvedéstörténetet. Megszólal a müezzin, hangszóróból, alig halljuk a felolvasót. Majd megyünk tovább. Alacsony kapun be, keskeny folyosó, lépcsők; gyertyák égnek a kopt kápolna ikonjai előtt. A sarokban, pokrócba burkolózva, ott ül egy szerzetes, aki a szent helyet őrzi. Mobiltelefon az ölében… Pár lépés, és nagy zsivaj vár bennünket, kinn vagyunk a Szent Sír-bazilika előtt. Mindenféle népek. Csoportok. Ortodox apácák. Papok. Távol-keletiek. Afrikaiak. Oroszok. Románok. Itt van az egész világ.

A fegyelmezett csendnek vége. Zűrzavar odabenn. Hatalmas kövekből áll a bazilika burkolata. Szemben hatalmas mozaik a falon: Jézust leveszik a keresztről. Egy vörös márványlap fölött mécsesek sokasága, a kőlap körül jámbor asszonyok, férfiak, fejükkel megérintik, kezükkel simogatják a követ. Fényképeznek, fényképezkednek. A hagyomány szerint erre a kőlapra helyezték Jézus testét, miután levették a keresztről.

Tolonganak az emberek, meredek lépcsőn lehet fölmenni a Golgota sziklájához. Üveg borítja, mellette oltárszerű építmény, előtte-mellette vékony gyertyák sokasága. A félhomályban egy szerzetes, aki sürgeti az embereket: tovább, tovább…

Aki ide eljön, szeretne bejutni a Szent Sírba. Templomok, kápolnák a hatalmas bazilikában. Tömött sorokban – terelőkorlátok között – lépnek lassan-lassan előre az emberek. A Szent Sír bejárata fölött ikonok, gyertyák, mécsesek. Szakállas szerzetes irányítja az embereket, négyesével lehet bejutni. A bazilikában mintha nem is zarándokok lennének, hanem egymást taposó turisták. Itt, a Szent Sír előtti tömött sorban azonban elnémulnak az emberek. Akár órákba is telik, míg bejutunk arra a helyre, ahová Jézus testét Arimateai József eltemettette.

Néhány másodperc csupán. Mélységes csend. Gyertyák. „Aneszti” – „Feltámadott” – olvasható a terítőn. Hozzáérintem a fejemet a kőhöz, s amikor kilépek, bár ugyanúgy zsong a tömeg, nem hallok semmit. Belül szól valami, nagyon mélyen. Itt… Igen, itt találták üresen húsvét hajnalán a sírt az asszonyok, akik azért jöttek, hogy Jézus holttestét – ahogyan az szokás volt – megkenjék illatos olajokkal.

Ki-ki jár-kel tovább a bazilikában. Van, aki leül egy lépcsőre. Vagy lemegy a sok lépcsőn, arra a helyre, ahol a hagyomány szerint Szent Ilona császárné megtalálta a Szent Keresztet. Apró keresztekkel van telerajzolva a fal, megszámlálhatatlan sok kis kereszt… Délután – sok évszázados szokás – körmenetben jönnek le ide a ferences szerzetesek, gyertyával a kezükben, himnuszt énekelve.

Nem beszélünk, nem beszélgetünk – ki-ki el van foglalva a maga keresztjével, amit senki sem lát, de amit mindenkinek magának kell hordoznia.

Odakinn, a templom előtt bevárjuk egymást. A befelé igyekvő tömeg zajong. A kifelé jövő emberek némák.

Lassan visszazökkenünk a hétköznapi valóságba. Jólesik a kávé vagy a gránátalmalé. Vagy egy falat ennivaló. Lassan magunk mögött hagyjuk a Szent Sír-bazilikát, a sikátorokból nincsenek távlatok, csak a leghétköznapibb valóság, feliratos pólók, csábító édességek, cipők, csecsebecsék, emléktárgyak, keresztek, rózsafüzérek. Valamit kellene vinni haza, ajándékba, emlékbe… De a Szent Sír élményét elajándékozni nem lehet. Ahogyan a saját keresztünket sem, amelyet mindannyian magunkkal cipelünk, és másnak át nem adhatjuk. De megérezhettük, hogy a keresztünk viselésében nem vagyunk egyedül.

Üres sírt találtak az asszonyok. Péter és János futva siettek, hogy megnézzék, igaz-e. Igaz volt.

Akik félve-remegve együtt voltak húsvétvasárnap este az utolsó vacsora termében, megbizonyosodhattak arról, hogy igaz. Jézus megjelent az apostolok között. Bár zárva volt az ajtó, Jézus mégis megjelent közöttük. „Békesség, én vagyok, ne féljetek…”

Sokszor eszembe jut a Via Dolorosán, a keresztúton látható írás a falon: We need peace! Nyugtalan a mi szívünk. Békességre vágyunk. Ha hagyjuk, hogy megszólítson bennünket Jézus valósága, akkor miénk lesz a békesség. Az a béke, amit a világ megadni nem képes. Mert Krisztus föltámadt a halálból. Halálával legyőzte a halált. És a sírban lévőknek – nekünk is – életet ajándékozott.

Az esti Jeruzsálemnek különös a varázsa. A sikátorok elnéptelenednek, a bazárok bezárnak. Fegyveres katonák őrzik e világ békéjét. Az Olajfák hegyéről ránézni a városra: látni a Szűz Mária elszenderülése – a Dormitio – bencés bazilikát, középen uralja a képet a Sziklamecset aranykupolája. Alattunk a hatalmas zsidó temető. Jól lehet látni az óvárost körülvevő falakat. Fénylik a Szent Magdolna ortodox templom hagymakupolája. De mindennél fontosabb az a kép, ami bennem, bennünk alakult ki Jézus nyomában járva. Itt, valahol itt... Mert megtörtént. Szenvedett, meghalt, eltemették. De harmadnapon föltámadott az Írások szerint…

Ezért jön ide a világról zarándokok sokasága. Egymást nem értő, soknyelvű, sokféle módon gondolkodó nép. A jeruzsálemi élményeket nem lehet elfelejteni. S felfakad a fohász: bárcsak ez a soknyelvű, sokféle ember mind, együtt, a saját nyelvén hallaná Isten csodálatos tetteit, és tudná hirdetni, hogy Krisztus föltámadt! Valóban föltámadt!

Korzenszky Richárd OSB

Fotók: saját

Forrás: Magyar Kurír 2021. ápr.3.

Jeruzsálem: a zarándokok fővárosa – A Via Dolorosán – a Szent Sír fényéig. Horváth Zoltán terézvárosi plébános elmélkedése

 

Itt, a jeruzsálemi óváros forgatagában, az árusok és vendéglősök, a járókelők és a szaladgáló gyerekek között haladunk stációról stációra, és imádkozzuk: „Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!”

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogyan a tyúk a szárnyai alatt összegyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! (…) Mert mondom nektek: Nem láttok engem mostantól, amíg azt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jön!«” (Mt 23,37.39)

Az Istenben hívő zarándokok fővárosa Jeruzsálem. Ide jönnek a zsidók háromezer év óta, évente háromszor az egyetlen Isten egyetlen templomába, de legtöbben pészahra, az egyiptomi fogságból való kiszabadulás ünnepére. A rómaiak által Kr. u. 70-ben romba döntött templom után már csak a (nyugati) templomhegy úgynevezett siratófalához jönnek imádkozni. Eljönnek az iszlám hívei is a hetedik század óta a nagy aranykupolás Sziklamecsetbe, ahol prófétájuk, Mohamed mennybemenetelére emlékeznek. Mi, keresztények, Krisztus-hívők kétezer éve követjük Mesterünk földi életútjának utolsó állomásait, a szenvedés és a feltámadás helyszíneit. Ővele szeretnénk „találkozni” a Szent Város kövei között, aki azért járt itt, hogy keresztáldozatával kiszabadítson minket a bűn és a halál fogságából; feltámadásával és mennybemenetelével pedig kitárja nekünk az Örök Világosság, a menny kapuját.

Máté evangéliumának jézusi szavai válnak itt valóra, amikor az Olajfák hegyéről, a „Dominus Flevit”, azaz „Az Úr sírt” könnycsepp alakú templomából kitekintünk az óvárosra. Ez a templom épült annak emlékére, amikor Jézus Jeruzsálembe bevonulva meglátta a várost, és megsiratta, mert nem fogadta be a Messiást. A látvánnyal nem lehet betelni, hiszen a Szentírásból Isten Szava élő valóságként tárul elénk.

Elindulunk a „virágvasárnap útján” (vö. Mt 21,1–11), ahol a gyerekek kiáltották: „Áldott, aki az Úr nevében jön!”, és a Kidron völgyén át máris beérkezünk az óvárosba, ahol a Via Dolorosa elején találjuk magunkat. Itt a Sioni Miasszonyunk nővérek zárdájának altemplomában az Antonia-várnak arra a köves udvarára érkezünk (Mt 27,1–26), ahol Pilátus kihallgatta Jézust. Letérdelve és megérintve a köveket szinte halljuk a helytartó kérdését: „Te vagy-e a zsidók királya?” és Jézus válaszát: „Te mondod!”, majd a nép hangját: „Keresztre vele!”. A katonák kigúnyolták Jézust az úgynevezett „királyjátékkal” (Mt 27,27–31), ennek a kegyetlen kockajátéknak a tábláját az udvar kövébe vésve meg is találjuk. Hihetetlen és leírhatatlan ott állni, ahol mindez megtörtént, de mégis így van, hiszen ebben a történészek, régészek is megegyeznek, ezeken a köveken valóban Jézus lába nyomában járunk.

Innen indul a Fájdalmak Útja, a Via Dolorosa. Össze nem hasonlítható azokkal a keresztutakkal, melyeket nagyböjt péntekjein vagy éppen nagypénteken templomainkban járunk. Itt, a jeruzsálemi óváros forgatagában, az árusok és vendéglősök, a járókelők és a szaladgáló gyerekek között haladunk stációról stációra, és imádkozzuk: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! Ugyanígy, hétköznapi portékáikat kínálva egymást túlkiabáló árusok és az utca népe között haladt akkor is a kivégzésre tartó elítéltek menete, itt kapták ki a járókelők közül Cirenei Simont, hogy vigye Jézus keresztjét (Mt 27,32), itt találkozott a siránkozó asszonyokkal az akkori városkapunál (Lk 23,27–29), és szavai nekünk is szólnak: „…ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!”. Az egyik zarándoktárs, aki éppen vitte a keresztet, megbotlik, és elkapom. Megkérdezem: „Jól vagy? Minden rendben?” Könnyeivel küzdve, belém kapaszkodva csak ennyit mondott: „Ez nekem szólt, az én gyerekem is elhagyta az Istent, mert félelemből elmulasztottam átadni a hitemet.” Csak ennyit válaszoltam: „Akkor most te érte és helyette vidd a keresztet, Krisztus a te fiadért is szenvedett ezen az úton.”

A Szentsír bazilika két szent helyet is magába foglal. A Golgota hegyét és Jézus sírját. A két évezred alatt többször átépített és hozzáépített épületrészek miatt első látásra inkább egy sötét, zegzugos útvesztőre hasonlít, mint egy templomra. Amikor azonban belépünk a 11. századi kapun, és megérezzük az édeskés tömjén illatát, a sötétségben meglátjuk az itt-ott pislákoló gyertyafényt, meghalljuk a keleti rítusok innen-onnan felhangzó énekeit, akkor a misztikum jár át bennünket: szent ez a hely! Egy szűk és magas lépcsősor vezet a Golgota hegyére, a sziklához, melyen – akkor még a városon kívül – a kereszt állott. Itt-ott, üveg alatt láthatjuk a Koponyák hegye szikláját, majd az oltár alatti csillag közepén meg is érinthetjük. De nemcsak tapintani lehet, megérinti az ember szívét is, hogy itt történt az egész emberiség megváltásának szent pillanata. Itt hangzott el: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!” – amikor Jézus a 22. zsoltárt imádkozta. Átérezzük ezen a helyen a magunkrahagyatottságot, amikor valóban egyedül az Isten az, aki megért minket, aki velünk marad, akinek fontosak vagyunk, és aki ránk figyel. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” – Jézusnak ezek az utolsó szavai itt hangzottak el a 31. zsoltárból, mert az emberi élet sem lehet jobb helyen, mint ahol az Isten Fiáé, az Atya kezében.

Mindez az isteni megérintettség átvillan a zarándok szívén, és máris ismét lent találja magát a nyüzsgő templomban, ahol beállunk a sorba. Ahol nap mint nap, óráról órára százak és ezrek várakoznak azért, hogy Péter és János apostol (Jn 20,1–10), valamint Mária Magdolna (Jn 20,11–18) nyomán belépjenek a sírba, ahol Jézus teste feküdt, és ami most is üres. A 2016-ban végzett feltárások során a kápolnába foglalt és márvánnyal, ezüsttel borított kőlap alatt a kutatók megtalálták a Szent Sír eredeti sziklarétegét. Mégsem a régészeti vizsgálat a fontos, hanem az, hogy úgy lépünk be a sírba, ahogyan János lépett be ide, „látta, és hitt” (Jn 20,8). Bár csupán a gyertyák fénye pislákol, és értelmünk is elhomályosul, hogyan támadhat fel valaki a halálból, de hitünkben egészen biztosan megerősödünk, hiszen Jézus feltámadásának, Isten legnagyobb szeretetének a fénye ragyogja be itt a szívünket! Innen egészen más emberként tér haza a zarándok.

Életében, még ha a szenvedések útját kell járnia annak is, aki eljutott Jeruzsálembe, ott lesz ez a fény: Isten szeretetének fényével mutatja az utat és az úton járás értelmét, mely nem más, mint Jézus Krisztus, aki szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával gyűjt össze minket, benne hívőket az Örök Világosság országába! A mennyei Jeruzsálem előképét láthatja az, aki eljut a Szent Városba. Kívánom, hogy minél többen átélhessék mindezt már itt, a földi Jeruzsálemben!

Fotók: saját.

Forrás: Magyar Kurír, 2019.04.19.

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2019. április 21–28-i ünnepi számában jelent meg.

Virtuálisan is végigjárhatjuk a jeruzsálemi Via Dolorosát a nagyböjtben

A szentföldi kusztos, Francesco Patton OFM olyan, az online térben megvalósuló projektről számolt be a Vatikáni Rádiónak, amely a világ minden tájáról Jeruzsálembe vezetheti a hívőket a nagyböjt idején.

Az idei nagyböjtöt is a járvány miatti utazási korlátozások jellemzik; a Via Dolorosát, vagyis a fájdalmak útját, Jézus keresztútját mégis végigjárhatják a hívek, méghozzá a saját otthonukban, virtuálisan. A különleges lehetőséget a Szentföldi Ferences Kusztódia teremtette meg, hogy a zarándokok lépésről lépésre követhessék az utat, amelyet Jézus kétezer évvel ezelőtt végigjárt, vállán a kereszttel, onnan, ahol megostorozták, egészen a keresztre feszítésének helyéig.

Mivel a zarándokok nem tudnak fizikailag eljönni a Szentföldre és végigjárni a Via Dolorosát, amely cselekedet különösen nagyböjt idején az áhítat kifejezésének népszerű ​​formája, arra gondoltunk, hogy segítségükre sietünk, tudván, hogy sokan Jeruzsálem felé fordulnak tekintetükkel és szívükkel az egész világról – nyilatkozta Francesco Patton OFM, szentföldi kusztos a Vatikáni Rádiónak.

Ez egy olyan út, amelyet a via crucis, a keresztút hagyományos állomásairól elmélkedve járnak végig a zarándokok. Az elmélkedések segíthetik őket abban, éljenek bár a világ bármely pontján, hogy megtalálják életük mélyebb értelmét. Egyben a remény üzenetét is hordozza a keresztút, a húsvét felől olvasva, ebben a nehéz, szenvedéssel teli időszakban – fogalmazott a szentföldi kusztos.

Minden állomáshoz kapcsolódik egy-egy rövid videó, amely jeruzsálemi helyszíneket mutat be, ahol az evangéliumokban elbeszélt események zajlottak. Tizenhárom kisfilm tartozik a tizenhárom stációhoz: „Pontosan kapcsolódnak azokhoz a helyekhez, ahol Jézus megélte saját fájdalmas útját. A Keresztény Médiaközponttal kialakított együttműködésnek köszönhetően a képeket olyan részletek gazdagítják, amelyek segítenek, hogy megértsük ezeket a helyeket, szellemiségüket és a via crucis misztériumának aktualitását.”

Az elmélkedéseket a Szentföldi Ferences Kusztódia szerzetesei készítik, akik saját anyanyelvükön szólalnak meg a Szentföld különböző kegyhelyein.

Francesco Patton reményei szerint az idei húsvétot már derűsebb körülmények között élhetik meg a Szentföldön. Izrael lassan kilábal a járványból, a lakosság nagy részét már beoltották. Azonban még mindig zárva van az ország, következésképpen a zarándokok is hiányoznak, és ez súlyos anyagi veszteséget jelent a kis keresztény közösségnek, amelynek kézművesboltjai Betlehemben és Jeruzsálemben hónapok óta zárva vannak.

A zarándokok érdekében megpróbáljuk majd közvetíteni az egyes kegyhelyekhez kapcsolódó különféle szertartásokat – hangsúlyozta a szentföldi kusztos.

Nagykeddig, március 30-ig minden kedden és pénteken közzétesznek egy-egy elmélkedést a Szentföldi Ferences Kusztódia közösségi médiafelületein.

A videók a kusztódia Facebook-oldalán; Twitter-oldalán, illetve Instagram-oldalán is elérhetők angol felirattal.

Forrás: Magyar Kurír

A Coenaculum és a keresztút

A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. (Mk 14,12-16, vö. Lk 22,7-13)

Az "emeleti terem" egy ismert házban lehetett, a pontos hely idővel feledésbe merült.  Legkorábban az V. századból ered az a jeruzsálemi, helyi hagyomány, amely az Eucharisztia alapítási helyének a 415-ben épített Hagia Sion templomot tekinti a délnyugati városhegen, ami egy 5 hajós bazilika volt. Az V. században van egy másik tanú is, Hészükhiosz presbiter, aki az Utolsó Vacsora termét azonosítva a Szentlélek eljövetelének helyével, bizonyos "emeleti teremről" beszél és a Sion-templommal hozza kapcsolatba. Tény, hogy a Sion a húsvét utáni időkben a keresztények központja volt. Amikor Hadrianus császár 132-ben meglátogatta Jeruzsálemet, úgy találta, hogy minden romokban van "leszámítva néhány házat, és Istennek kis templomát, ahová a tanítványok az Olajfák hegyéről - a mennybemenetel után - visszatértek, és az emeleti teremben gyűltek össze. Ez a terem a Sion hegyén van". És ez pontosan a város délnyugati része.

Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt. (Apcsel 1,12-14)

Ez az emeleti terem, amelyről Lukács megemlékezik, Márk evangélista családjának házában volt, és hamarosan a jeruzsálemi keresztény közösség központjává vált. Itt szállt a Szentlélek az apostolokra, itt imádkoztak Péter szabadulásáért (vö. Apcsel 12,1-11).

A Sion hegyének magaslata kívül esett azon a katonai kolónián, amelyet Hadrianus császár (117-138) Aelia Capitolina néven alapított Jeruzsálem helyén. Jeruzsálemi Szent Cirill egy katekézisben (348-ban) szól a Sion hegyen lévő "felső templomról", amelyet a Szentlélek eljövetelének emlékére szenteltek. 415-ben épült itt egy 5 hajós bazilika. Theodóziusz (530-ban) ezt a templomot, amely a legékesebb jeruzsálemi templomok közé tartozott, az "Összes Templomok Anyja" címmel tiszteli meg, és azt mondja, "Szent Márk házából alakították ki". A régészeti kutatások szerint a nagy bazilikát derékszögben építették rá egy kicsi, régi zsinagógaépületre. A madabai mozaik térkép a Sion-templomot a város délnyugati peremén mutatja. A bazilikától jobbra egy kockaalakú épületet láthatunk, amely a bazilikához tartozott. A VII. sz. óta elfogadott tény, hogy a Sion-templom zárja magába az Utolsó Vacsora termét. Egy örmény zarándok 638-ból így számol be róla: "A templomtól jobbra van a misztérium kamrája, amelyet fából készített kupola borít. Ebben ülte az Úr az Utolsó Vacsorát".

A Jeruzsálemet sújtó pusztítások a Sion-templomot sem kímélték. Jeruzsálem 1099-ben történt meghódítása után újjáépítették a lerombolt templomot, de ez a templom, mely magában foglalta az Utolsó Vacsora termét, csak 1219-ig állt, mert a törökök elpusztították.

1333-ban Anjou Róbert nápolyi király megveszi a területet az egyiptomi szultántól és odaajándékozza a ferenceseknek. Ők építik fel az Utolsó Vacsora termét úgy, ahogy ma is látható: 14 m hosszú, 9 m széles, 6 m magas, díszítés nélküli terem, amelynek középső tengelyében két oszlop tartja a gótikus íveket. 1551-ben az oszmán török uralom elűzi a ferenceseket és elkezdődik a "Dávid sírja" tisztelet (Dávid király sírja az Utolsó Vacsora terme alatt van), 1929-ben pedig mecset lesz. Jelenleg is a muzulmánok birtokában van.

(forrás: Gerhard Kroll: Jézus nyomában, SZIT, Bp., 1982; 406-411. oldal)

A jeruzsálemi keresztút, (latin via dolorosa; héber ויה דולורוזה, arab: طريق الآلام - fájdalmak útja) Jeruzsálem óvárosában Jézus kereszthordozásának útvonala az elítélés helyétől a Szent Sírig. – A legrégibb hagyomány nem ismerte a pontos stációkkal megjelölt keresztutat, mert a hívők áhítata az elítélés és a megfeszítés helyére koncentrálódott. A ferencesek a XIII. században jelölték ki a keresztutat stációkkal, abból a feltevésből kiindulva, hogy Jézust az Antonia-várban ítélték halálra és a XIII. sz.-i utcák pontosan megfelelnek a régi Jeruzsálem utcáinak. A kanyargós útvonal az El-Omaríja muszlim iskolától (az egykori Antónia-erőd) nyugat felé haladva a Szent Sír-templomig (Golgota) körülbelül 600 méter távolság és a keresztény zarándoklat fontos helye. A ferences szerzetesek minden péntek délután 3 órakor keresztúti ájtatosságot tartanak az útvonalon.

A XV. sz. óta tizennégy állomása (stációja) van a keresztútnak, ebből kilenc az útvonalon, a fennmaradó öt pedig a Szent Sír bazilikában.

1. stáció: El-Omaríja muszlim iskola. A hagyomány alapján itt állt egykor az Antónia-erőd, ahol Jézust halálra ítélték. A mai arab iskola épületén nyoma sincs az egykori erődnek. A történészek meglehetősen biztosak abban, hogy Pontius Pilátus a város délnyugati részén, Heródes palotájában hozta meg az ítélteit, nem pedig a város északkeleti sarka ezen pontján.

2. stáció: Az ostorozás kápolnája az El-Omaríja muszlim iskolával szinte szemben van. A kolostort a ferences rend építette 1927-1929 között. A hagyomány alapján Jézus itt vette vállára a keresztet.

Ecce Homo boltív: A Via Dolorosa egyik legismertebb látványossága. A késő középkori hagyomány az evangéliumi jelenet színhelyévé emelte. Eszerint itt mutatott Pilátus a töviskoronás Jézusra: Ecce Homo - Íme, az ember!

Ecce Homo-bazilika, a Notre Dame de Sion-nővérek ortodox kolostora: a zárda bejáratán belül található az Ecco Homo-boltív folytatása.

3. stáció: Kőoszlop és kápolna. Az oszlop jelzi azt a helyet, ahol Jézus először esett el a kereszttel. A helyszín egykor a város törökfürdőinek bejárata közé tartozott. A 19. század közepén a fürdőt bezárták és egy örmény kápolnát hoztak létre. A kápolnának van egy szobra, ahol Jézus elesik a kereszttel.

4. stáció az örmény katolikusok temploma: Jézus édesanyjával találkozik a keresztúton. A templomot 1881-ben építették a bizánci időkből való romok fölé.

5. stáció: Cirenei Simon-kápolna (ferences). 1895-ben építették azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Cirenei Simon vállára vette Jézus keresztjét. Ennek a helynek a hagyománya a 13. századból származik.

6. stáció: Szent Veronika templom. Veronika letörli kendőjével Jézus arcát. A helyszínt 1883-ban a keleti katolikus melkita egyház vásárolta meg, amely templomot épített Veronika házának állítólagos helyén, egy olyan házról, amelynek hagyományait csak a XV. századtól tanúsították.

7. stáció: A  ferencesek kápolnája. Jézus másodszor esik el a kereszttel. Az építmény 1875-ben épült.

8. stáció: Szent Charalamposz görög ortodox kolostor: Jézus szól a síró asszonyokhoz.

9. stáció: kopt ortodox kolostor. Jézus harmadszor esik el a kereszttel.

10-14. stáció: a Szent Sír bazilikában található az utolsó öt stáció: Jézust megfosztják ruhájától, a keresztre szegezik, meghal a kereszten, leveszik róla, majd eltemetik.

2019. október 6-án a ferencesek a Via Dolorosán új domborműveket helyeztek el. Az eseményről részletesen beszámolt a Magyar Kurír és a szentföldi Média Központ: