Francesco Patton ferences kusztos tartott előadást a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Auditorium maximumában november 13-án, a Bevezetés a Szentföld ismeretébe című szeminárium keretében. Várnai Jakab OFM rektor vendége, az 1963-ban született olasz szerzetes 2016 óta vezeti a Közel-Keleten élő ferencesek közösségét.
Patton rövid történeti visszatekintéssel a Szentföld vonzáskörébe tartozó keresztények aktuális helyzetéről, a rend nyolc évszázad óta vitt térségi munkájáról, aktív jelenlétéről szólt.
Francesco Patton a jelen kihívásaira reflektáló előadását a szentföldi előzmények összefoglalásával indította. Már Szent Ferenc életében a „szomszédos” németeket célzó, s később Speyeri Cézár által sikerre vitt rendi „terjeszkedés” gondolatával egy dőben született meg az „oltremare”, a tengerentúli misszió terve-vágya. A pünkösd lélektüzétől ihletett Cortonai Illés – a Szentföld első tartományfőnöke – Akkóban, a Jeruzsálemi Királyság akkori fővárosában alapított konventet. A legendáriumok, illetve a korabeli források tanúsága szerint Assisi Ferenc is eljutott a Szentföldre, meglátogatta közösségét, és az ötödik keresztes hadjárat tűzszünetében, Damiettába áthajózva tárgyalt a győzelmes Szaladin rokonával, Melek-el-Kamel egyiptomi szultánnal. A muszlim uralkodótól kapott menlevelet a szent helyek meglátogatásához, így elzarándokolhatott többek között a Szent Sírhoz és a betlehemi születés barlangjához is. Úgy tartják, hogy az első grecciói betlehemállítás, a jászol mellett ünnepelt karácsonyi szentmise hagyománya is Ferenc ott tapasztalat hitélményeiből fakadt.
A közel-keleti ferences szelepvállalás következő fontos mozzanata az volt, amikor 1332–33-ban, a nápolyi király, I. (Anjou) Róbert és hitvese, Mallorcai (Aragóniai) Sancia tárgyalások útján kijárta, hogy Jeruzsálemben letelepedhessenek a franciskánusok, akik a Coenaculumnál, az utolsó vacsora terménél építették meg első kolostorukat. VI. Kelemen pápa 1342-ben a Gratias agimus és a Nuper carissimae kezdetű bulláiban hivatalosan is rögzítette az Egyház nevében rájuk bízott feladatokat: az állandó szentföldi jelenlétet, a liturgia rendszeres végzését, az igehirdetést, az ottani „őrzők” nemzetközi közösségének összetartását… – mindezt a szelíd szolgálat ferenci szellemében, akár a vértanúságra is készen.
A szentföldi kusztódiához ma tizenegy országban mintegy háromszáz ferences tartozik, akik negyvenöt nemzetből származnak. Ahogy Francesco Patton elmondta, tevékenységük alapiránya nem változott az elmúlt évszázadokban. A rendtagok hivatása a mindennapos ima és liturgikus szolgálat a szent helyeken. (A jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában naponta vezetnek körmenetet.) A plébániákon túl iskolákat és szociális intézményeket is működtetnek.
A közel-keleti feszültségek, háborús tragédiák következtében ma már minden országban „abszolút kisebbségbe” szorultak a keresztények. Pélául Irak másfél milliós keresztény közössége mára kétszázötvenezer főre csökkent. A szíriai valóság bemutatása külön fejezet volt a kusztos számadásában. Damaszkuszban ők az őrzői a Szent Pál megtérése emléktemplomnak és Ananiás házának. Szíria 2010-ben még virágzó, 2,2 milliós keresztény közössége 2017-re 1,2 millióra apadt; Krisztus követőinek lélekszáma ma a hétszázezret sem éri el. A háború előtt a Szentföld legnagyobb plébániájához, az aleppóihoz, több mint kilencezer hívő tartozott, mára alig háromezren maradtak. Ezzel egyidőben a biztonságosnak számító tengerparti részen fekvő Latakiában viszont – az orosz hadikikötő és légi bázis biztosította védőernyő alatt –, a korábbi kis plébániájukon kétszeresére nőtt a hívek száma az ország belsejéből oda menekülőkkel. A legveszélyesebb zónában, az Orontész folyó völgyének falvai viszont lényegében elnéptelenedtek, ott egy-egy ferences próbálja még tartani a lelki frontot. A legnagyobb figyelem most Idlíb tartományra, a harcok remélhetőleg utolsó felvonásának színterére irányul. A szentföldi kusztos a magyar hívektől is azt kéri: mindennap imádkozzunk a békéért, hogy mielőbb véget érjen a háború, és máshol sem kezdődjön újabb.
A szociális téren végzett munkáik része az idősgondozás és újabban a segélyszervezetekkel való együttműködés is. Az eredményekről szólva a kusztos kiemelte a jaffai Szent Antal-plébánia példáját, ahol a világ legkülönbözőbb tájairól érkező keresztény, katolikus bevándorlók, vendégmunkások lelki gondozását végzik. A plébánia arab és héber nyelvű közösségnek is otthont ad, de többek között a Fülöp-szigetekről, Indiából, Latin-Amerikából, Afrikából, sőt Kelet-Európából is nagy számban érkeznek oda migránsok.
Az oktatás terén is főleg sikerekről számolt be a szentföldi ferences őrzők vezetője. A kusztódiához tartozó tizenöt iskolában ma mintegy tízezer gyermek tanul. Ezek az intézmények pedig nagyban segítik a keresztény és muszlim együttélést, egymás kölcsönös megismerését, elfogadását, tiszteletét, s ezen keresztül a béke kultúrájának megteremtését.
Francesco Patton budapesti megbeszélésein ígéretet kapott arra, hogy a magyar állam segítséget nyújt a tizenhatodik, kánai iskolájuk megnyitásához. Továbbá szóba került a jeruzsálemi Terra Sancta Museum támogatása is, amely a szentföldi kereszténység és ferences örökség régészeti, tárgyi emlékeit mutatja be, tudományos igénnyel, a legkorszerűbb multimédiás eszközök felhasználásával.
A nyolcszáz éves múltra visszatekintő szentföldi ferences jelenlét magyar vonatkozásaira a térségben – a jordániai Machaerus hegyén – kutató régészprofesszor, Vörös Győző hívta fel a figyelmet egy vele készült tavalyi interjúban: „Európából mindössze négy uralkodó – a német-római császár, az angol, a francia és a magyar király – vezetett személyesen hadat a Szentföldre. Az 1215-ös lateráni zsinat elhatározta és megindította az ötödik keresztes hadjáratot. Ennek »ökle«, vezetője – III. Honoriusz pápa megbízásából – II. András királyunk lett, aki 1217-ben körülbelül hétezer magyar lovaggal indult útnak. Az uralkodó a seregével lement Splitbe, ahol hiába várta a velencei bárkákat, amelyekre ígéretet kapott. A dózse becsapta a magyarokat, közölte, hogy a dalmáciai Zára (Zadar) várát, városát és kikötőjét követeli a szállításért cserébe. Az uralkodóval tartottak »stopposok« is. Néhány hajléktalan kinézetű szegény ember kéredzkedett fel a kialkudott hajókra. E maréknyi szerzetest Cortonai Illés vezette, aki az 1217-es ferences káptalan határozata értelmében a Szentföld és Kelet provinciálisa lett. Később, Ferenc halála után őt választották a rend miniszter generálisává. Neki sikerült a ferenceseket – a többi kolduló mozgalomból kiemelve – hatékony szerzetesközösséggé kovácsolnia.
1217-es megjelenésük a Szentföldön a rend nyolcszáz éves történetének kiemelten fontos fejezete. És ők sohasem felejtették el, hogy a magyar király vitte el oda őket! (…) Assisi Ferenc 1219 szeptemberében érkezett meg a Szentföldre, és Akkóban csatlakozott a Cortonai Illés vezette közösséghez. Francesco két évet töltött a Szentföldön. 1221-ben tért haza. Az ötödik keresztes hadjárat része, hogy 1219-ben Assisi Szent Ferenc Akkóból áthajózott az egyiptomi Damiettába, ahol – a mártíromság kockázatát is vállalva – beszélni akart a szultánnal. A kikötőnél fogadta Melek-el-Kamel, aki azt hitte, hogy békekötésre járul elé egy küldöttség. Ferenc azonban a keresztény közösség képviselőjeként filozófiai-teológiai fejtegetésekbe kezdett a szeretet egyetemességéről. A szultánnal való találkozás ugyan nem járt igazi eredménnyel, de e találkozó tizedik évfordulóján, 1229-ben, a hatodik keresztes hadjárat fényes sikert hozott: a német-római császár vezetésével a keresztények ismét elfoglalták Jeruzsálemet. A ferencesek ettől kezdve lettek a katolikus egyház szentföldi delegáltjai, a szent helyek őrei. Innen a kusztódia (custodia) kifejezés is.”
Várnai Jakab OFM az 1342-ben alapított Szentföldi Ferences Kusztódiáról: „Ez a rendi egység tizenkét országban működik. A szoros értelemben vett »Szentföld« Júdea és Galilea, de vannak bibliai vonatkozású szent helyek Szíriában és Jordániában is, valamint történelmi a ferences jelenlét Libanonban, Egyiptomban és Cipruson, más országokban pedig a Szentföldet támogató rendházak működnek. Mivel a térség a keresztény hit számára elsőrendűen fontos, politikailag pedig igen kényes régió, ezért érthetően a Szentszék magának tartja fenn a választás megerősítését. A Rend is korán belátta a szentföldi misszió jelentőségét: 1430-ban határozták el, hogy a kusztost mindig a nagykáptalan választja, és ez a gyakorlat három évszázadon át megmaradt, sőt valójában most is él, mert a Rend legfőbb elöljárója és tanácsa választja a kusztost Rómában, nem pedig maga a közösség, vagyis a Szentföldön élő rendtagok.”
Forrás: Magyar Kurír, 2019. november 15.
Az eseményről beszámolt a szentföldi kusztódia honlapja, a cikk angol nyelven olvasható ITT
