„A templomtéren – Mit árulnak el az ősi falak? Megérthetünk-e valamit a templomtér körül dúló feszültségekből? Hogyan nézzük mindezt keresztény szemmel?” – ezzel a címmel tartott előadást Várnai Jakab rektor 2018. március 6-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
A jeruzsálemi templom mindig is különleges helynek számított a szent helyek közül. Gyerekkoromban, amikor szerdánként katekézisre jártunk sokadmagammal Ruppert atyához, a budai ciszterci Szent Imre-templomba, hallottam először Salamon templomáról. Már akkor is romantikus képzeteket keltett ez az egykor hatalmas ókori templom, amelyből ma már csak falrészletek maradtak, mint például a közismert Siratófal. Ruppert János mindig kis történeteket mesélt, ez volt az oktatási módszere, hamar megragadott bennünket az Ószövetség nem mindig éppen idilli, de izgalmas világa.
A templomtéren – Mit árulnak el az ősi falak? Megérthetünk-e valamit a templomtér körül dúló feszültségekből? Hogyan nézzük mindezt keresztény szemmel? Ezzel a címmel tartott előadást Várnai Jakab OFM március 6-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Az előadásra kis számú, de a téma iránt érdeklődő közönség gyűlt össze. A remek, modern teremben hatalmas képeket lehet vetíteni, és ezt az előadó jól ki is használta, aki egy kis sétát ígért a hallgatóságnak a jeruzsálemi templomtéren és környékén. „Több oldalról is meg lehet közelíteni a témát: van, aki az újságok aktualitásai felől; van, aki a közeli és távoli múltjából indul ki; vannak, akik a vallási szempontot tartják fontosnak. Mi keresztény módon nézzük a látottakat. A Dominus Flevit-kápolna lesz a visszatérő pontunk az Olajfák hegyének oldalában, ahonnan Jézus, szenvedését megelőzően, ránézett Jeruzsálemre, és elsírta magát. A templomteret innen, ennek a Jézusnak a szemszögéből szeretnénk megközelíteni” – mondta bevezetőjében Várnai Jakab, a Sapientia Főiskola rektora.
„Nem csupán a régmúlt érdekel bennünket, hanem a mostani helyzet is, a mai állapotokat kutatjuk” – hallhattuk az előadótól. Először felülről nézzük meg egy dián Jeruzsálem látképét és azon belül a templomteret és szűkebb környezetét. „Hamar felfedezhetjük a ferencesek templomtornyát és az óváros túlsó végén a Szent Sír-bazilikát, majd a zsidó negyedben a zsinagóga, aztán az Al-Aksza-mecset kupoláját. „Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk” – olvashatjuk e sorokat a Zsidóknak írt levélben, ez a keresztény hozzáállás a templomhoz – mondja Várnai Jakab. „Ez a részlet a templomot nem említi, de szól az áldozatról, amely folyik a korabeli vallási felfogás szerint, az Istennel való kapcsolat igazi helyeként magát az Úr Krisztust nevezi meg, aki önmaga az áldozat, és akiben az örök Lélek által szabad utunk van az Atyához.”
A Sapientia Főiskola rektora előadásában azt kérdezte: „Jézust miért ítélték el? A vád az volt, hogy a templom ellen beszélt. Milyen is volt Jézus viszonya a jeruzsálemi templomhoz? Kiemelve a katekézisből néhány sort, kiderül belőle, hogy Jézus a templom iránt mélységes tiszteletet tanúsított, hiszen ez a templom Atyjának lakása, az imádság háza volt. Jézus szenvedésének küszöbén megjövendölte ennek a csodálatos építménynek a romlását, illetve magáról beszélt úgy, mint templomról, hogy ő lesz Isten és ember találkozásának új helye. Ezt a templomot szeretnénk most felidézni, amelyet Jézus is látogatott, és ittlétének nyomait szeretnénk megtalálni.”
Megtudhattuk az előadótól, hogy a nyugati fal – vagy ahogy mi ismerjük, a Siratófal – előtt nem volt mindig ilyen szabad tér, hanem be volt építve házakkal, egész városrész volt előtte. 1967 júniusáig egy ötméteres szakaszon lehetett csak odamenni, egy sikátor volt a fal előtt. Jeruzsálem óvárosa 1967 nyarán gazdát cserélt, Izrael elfoglalta: a vetített képen láthattuk, hogy katonák állnak a Siratófalnál.
Várnai atya megmutatta egy dián, hogy a régészeti kutatások fényében milyen rétegződések rakódtak egymásra az idők folyamán. A Siratófalban fennmaradtak kövek a heródesi korból, az Omajjádok idejéből és az oszmán időkből, de még az 1967 előtti években is tettek rá néhány sort. Az izraeliek a megszállás után a nyugati fal elől elbontották az egész addigi városrészt, és akkor keletkezett ez a ma is használható terület a látogatók számára a Siratófal előtt – ahogy a képeken láthattuk. Van egy kijárat a Via Dolorosa felé, amelyet 1996-ban nyitottak meg; az akkori izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kezdeményezésére. Ennek kapcsán aztán zavargás tört ki, a muszlimok tiltakoztak, hetvenen haltak meg, tizennégy izraeli esett áldozatul az összecsapásokban.
A sok kő között – mondta Jakab atya – van egy, az úgynevezett nyugati kő, amely tizennégy méter hosszú, körülbelül három méter széles és magas, és ötszáztíz tonna. Máig rejtély, hogy hogyan mozgatták oda azt a követ, valószínűleg nagyon messziről nem kellett, hiszen Jeruzsálem mai része akkoriban kőbányaként funkcionált, de egy ekkora obeliszket mozgatni mindenképpen nagy mérnöki szaktudást igényelt.
Érdekesség – hívta fel a figyelmet Várnai Jakab –, hogy a Templom-hegyen a kettős és a hármas Hulda-kapunál nagy volt a forgalom. Az oda vezető lépcső is a társadalmi, vallási élet központja volt akkoriban. Itt rabbik is tanítottak, találkozópont volt. Szent József a Szűzanyával, a kis Jézussal együtt sietett fel a templomba, hogy odaérjenek a közös imádságra.
A templomtér egyik legfőbb nevezetessége a híres Sziklamecset, vagy más néven Szikladóm. Gyönyörűen fénylik a kupola, messziről jól látszik, csak úgy ragyog az arany tető. Alumínium-bronz borítás került rá az 1950-es években. Nyolcvankét kiló aranyat használtak fel a tető felújításánál – tudhattuk meg az előadásból.
„A hosszú kirándulás után visszamegyünk a Flagellatio, a Megostorozás kolostorának tetejére, itt fejezzük be utunkat, amely felidézte a hely szentségét a zsidó zarándok számára, így Jézus számára is. A Szikladóm nem volt nyitva évszázadokon keresztül a keresztény zarándokok előtt, hivatalosan most sincs nyitva, azonban az Egyház mindig is teljes búcsút engedélyezett annak, aki meglátogatta ezt a helyet. Nem azt mondjuk, hogy Sziklamecset vagy bármi más, hanem azt, hogy az Úr temploma, Templum Domini. A keresztény ember máig kegyelettel tekint rá, hiszen felidézi annak az áldozatnak az előképét, amely Krisztusban hozza el a kiengesztelődést. És persze felidézte ez a séta a muszlim kegyelet emlékeit is.”
Jakab atya előadásában még sok-sok érdekességet elmondott, több utazásának élményeit osztotta meg a hallgatósággal, az egyiket tavaly júliusban tette Jeruzsálembe, a másikat ez év januárjában. Friss élményeket mesélt el tehát ezen az estén.
