A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Haifa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Haifa. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 16., csütörtök

Kármelhegyi Boldogasszony

A Szentírás Kármel szépségét dicséri, ahol Illés próféta megvédte Izraelnek az élő Istenbe vetett hitét (1Kir 18, 20-46). Itt, annál a forrásnál, amely nevét Illés prófétától kapta, a XII. századtól kezdve néhány remete közös lakóhelyez készített magának és az Istenszülő tiszteletére kápolnát épített a tengerre nyíló völgyben a hegy lábánál. A keresztes vitézek közül is néhányan itt maradtak, hogy életük hátralevő részét magányban Istennek szenteljék. Albert jeruzsálemi pátriárka idejében közösséget alakítottak és szabály jóváhagyását kérték. A szabály „Mária testvéreinek a rendje" címén említi ezt a közösséget. Közbenjárót és pártfogót Szűz Mária személyében választottak. Ezt a jóságos anyát és példaképet a szemlélődő életben jártasak először csak maguk követték, de később az Istennek való közösség gazdagságában másokat is részesítettek. Az ünnepélyes megemlékezést eleinte csak Kármel-hegyén tartották meg, de a XIV. században lassanként az egész rendre kiterjesztették, hogy így is kifejezésre juttassák a testvérek háláját az Istenanya iránt azért a megszámlálhatatlan jótéteményért, melyben a kármeliták családját részesítette. A XIII. század második felétől a skapuláré - Mária ruhája - a rend kitüntető jele, Mária különleges pártfogását jelenti mindenkinek, aki hűségesen hordja. Főünnepét a Kármelben július 16-án ünnepeljük.

A XIII. század elején Albert jeruzsálemi pátriárka adott Szabályt azoknak a Kármel-hegyén, az ún. Illés-kútnál letelepedett remetéknek, akik a Kármelita Rend első tagjai lettek a Regula közös megélésével. A közösség első kápolnáját a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel.

Amikor pedig Európába kellett jönniük, a török támadások következtében elhagyva eredeti helyüket, magukat a „Kármelhegyi Boldogasszony Testvéreinek” kezdték hívni, amit az Egyház hivatalosan is elfogadott és megerősített. A Kármel tehát alapítása kezdeteitől fogva a Szent Szűz tiszteletére szentelt rendként értelmezte önmagát, s ezt az Egyház is megerősítette. A Boldogságos Szűz Mária személye a Kármel lelki tapasztalatában tehát központi szerepet tölt be, nem annyira jámbor máriás gyakorlatok, hanem az evangéliumi tökéletességre való törekvés sajátos módja által, amit az első szerzetesek Mária példájára és vele egyesülve – mindenekelőtt az állandó imádság és Isten igéjének hallgatása, befogadása révén – vágytak megvalósítani.

A Kármelhegyi Boldogasszony emlékünnepének első nyomairól a XIV. századi Angliából vannak forrásaink. A Rend Pátrónája iránti hálaünnepként tartotta július 17-ét, ami valószínűleg a II. Lyoni Zsinat utolsó ülésével lehet kapcsolatban (1274. júl. 17.), amikor a korábbi – a Rendet eltörléssel is fenyegető – bizonytalan körülmények után megszületett a hivatalos zsinati döntés a Rend fennmaradásának törvényességéről, más - ugyanabban a korban született – közösségektől eltérően. A Kármel tagjai ebben az eseményben Pátrónájuk szeretetének megnyilvánulását látták. Az ünnep időpontja később ismeretlen okból július 16-ra került.

Később az az értelmezés kapott lábra a Rendben, hogy a Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepe egy látomás időpontjával lenne kapcsolatban (1251. júl. 16.). A XV. századból származó ún. A kármelita szentek Katalógusa című irat szerint ugyanis a Boldogságos Szűz Mária megjelent egy rendi elöljárónak, az angol Stock Szent Simonnak. Skapulárét tartva a kezében megnyugtatta a szent életű atyát, aki a Rend fennmaradásáért és megerősödéséért imádkozott a nehéz körülmények közepette, s azt mondta neki: „Ez a kiváltság számodra és tieid számára: mindaz, aki e skapulárét viselve hal meg, üdvözülni fog.” Később a szerzetesek mellett a hívek is részesülni kívántak a kiváltság kegyelmében, s ők is a szent vállruha viselői lettek. Később olyannyira népszerűvé vált a Kármel „szent ruhája”, hogy az egyik legkedveltebb ájtatossági formává vált Isten népe körében.

A látomás valódiságát és pontos dátumát illetően nincsenek korhű adataink. De ez nem változtat a benne foglalt lelki tanítás igazságán, amit igazol a századok során a skapulárét felvevő hívek nagy száma, a számtalan – a skapuláré által történt – csoda, és az a tény, hogy a pápák mindenkor jóváhagyták, sőt ajánlották a skapuláré viselését. (Legutóbb Szent II. János Pál pápa 2001-ben szeptember 11-én, a Skapuláré 750-ik évfordulója alkalmából mondott beszédjében.)

A skapuláré lelki tartalma az Egyháznak azon tanításán nyugszik, ami szerint, ha őszinte szívvel tiszteljük a Boldogságos Szüzet, ő különleges oltalmában részesít bennünket földi életünk során, halálunk órájában és halálunk után. A Skapuláré tulajdonképpen egy jel. A Szűzanya iránti tiszteletből viseljük, annak mintegy látható és állandó jeleként. S mivel kifejezi a mi Máriához való kapcsolatunkat, egyúttal az ő anyai oltalmát és az örök élet zálogát is jelenti számunkra.

A középkortól kezdve elterjedt mondás, hogy a Kármel egészen máriás Rend („Totus marianus est Carmelus”). A Kármelnek van egy egészen különleges máriás jellege. Nem véletlen, hogy a Kármel-hegyén megtelepült első remetéink és utódai előszeretettel hívják magukat a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Testvéreinek, amely megszólítást a pápák a nekik írott hivatalos dokumentumaikba is átveszik. 1374. február 23-án pedig egy a Cambridge-i Egyetemen folytatott nyilvános vita következményeképpen hivatalosan is kimondják az Egyház hittudósai, hogy a Kármelita Rend különleges módon vallhatja magáénak a Boldogságos Szűz Mária nevét hivatalos elnevezésében.

Mit jelent a Kármel máriás jellegének kiváltsága és miben gyökerezik? – A Kármel ismerői közül sokan rávágnák erre a kérdésre, hogy a skapuláré és a hozzá tartozó ígéret a titok nyitja, ami Boldog Stock Simonnak egy látomásához kapcsolódik. Csakhogy a Kármel máriás jellegét nem a skapulárénak köszönheti, még ha az jelentősen hozzá is járult mind Kármelita Rend, mind pedig a Mária-tisztelet népszerűsítéséhez az évszázadok folyamán. Annál is inkább így van ez, hiszen már az első Kármel-hegyi remete elődeink azért építhették épp’ a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére első kápolnájukat, mert Jézus Anyját mélyen tisztelték, mert Krisztus követését csak az Ő Édesanyjával való szoros egységben vélték megvalósíthatónak. A Kármel Mária-tiszteletének tehát sokkal mélyebb gyökerei vannak, mint egy Mária-jelenés vagy egy az Egyház által is elismert és ajánlott szentelmény öröksége!

Tudjuk, hogy az első kármelitákra mély hatást gyakorolt annak az Illés-kútnak a közelsége, de a közeli más emlékhelyek jelenléte is, amely a „próféták atyjának” személyére emlékeztette őket, aki a szerzetesség egyik nagy példaképe volt már a kereszténység első századai óta. A szüntelenül az Úr Törvényén elmélkedő remeték figyelmét különösen is lebilincselhették az Illésről szóló szentírási részek, azok közül is a prófétának azon imája, amelyet a Kármel-hegyén végzett a hosszú szárazság után az életet jelentő esőért. A kármelitákat még a Kármel-hegyi első kolostoruktól való kényszerű száműzetés sem tudja megakadályozni abban, hogy sokat elmélkedjenek az anyakolostoruk helyével kapcsolatos ószövetségi szakaszokról. S bár Illés próféta kétségkívül a Hóreb hegyén találkozik a legmélyebb módon Isten misztériumával (aminek legszebb misztikus magyarázatát később Keresztes Szent János írja majd meg A szellemi páros énekben), de a kármeliták figyelmét Európába érkezésük után is ösztönösen Illésnek a Kármel-hegyi imája foglalkoztatja leginkább. Az itt imádkozó, és a tenyérnyi felhőcskében az Életet hozó szűzi termékenységet felismerő próféta alakjában vélik ugyanis legmélyebben megtalálni szerzetesi ideáljuk lényegét.

A kármeliták a Kármel ideálja és Illés próféta közötti kapcsolat értelmezését a De Institutione primorum monachorum című kódexben foglalják össze, amely a XIV. századtól kezdve a Kármel szerzetesi képzésének elsőrendű kézikönyvévé válik. A mai olvasó első látásra talán naivnak vélheti azt a módot, ahogyan ezek a középkori kármelita szerzetesek Illés Kármel-hegyi imájának lelki tapasztalatát értelmezik, de a Kármel szerzetesi ideálját illetően mégis fontos igazságokat közöl leírásuk. Leegyszerűsítve a magyarázatot, a kármelita hagyomány szerint Illés – a prófétai előrelátásnak a hitben kiélesedett tekintetével - a tenger felől felemelkedő tenyérnyi felhőben, mely a termékeny eső ígéretét hozza, a messiási ígéreteknek előképét szemléli, vagyis a Szent Szűz termékeny szüzességének jelképét, amely az Életet hozó Megváltót nyújtja a megváltásra vágyóknak. Ezzel a prófétai látomásával Illés azoknak az isteni titkok szemlélésére hivatott szerzeteseknek a példaképe a Kármel hagyományában, akik azért telepednek le a Kármel hegyén, hogy ugyanabból a forrásból igyanak, amelyből Illés kapott, vagyis a szemlélődés élővizéből. Szemlélődésük elsődleges tárgya pedig – mint ahogyan Illés próféta esetében is – Isten misztériuma, mely Krisztus személyében válik megközelíthetővé. A Szentháromság második Személye viszont a Szent Szűztől kapott testet, s e tény által elválaszthatatlanul Anyjához, a legtökéletesebb teremtményéhez akart kötődni. A Katolikus Egyház Katekizmusa írja, hogy az imádságban a Szentlélek az Egyszülött Fiú személyével egyesít minket, s hogy csak általa és benne lép közösségre a mi istengyermeki imádságunk Jézus Anyjával (vö. 2673), de általa és benne Jézus Anyjához kötődünk mi is!

A Kármel eme – Jézus Krisztushoz Mária szemlélésén keresztül vezető - ideálját „kívülről”, azaz értelmi megfontolások útján is meg lehet közelíteni: Ennek egyik kiváló példája a nagy máriás apostol - Grignon Szent Lajos – legközismertebb műve: A tökéletes Mária-tisztelet. A szerző egyházatyákra hivatkozva megérteti benne az olvasóval a Mária-tisztelet fontosságát, amit röviden a következőképpen lehetne összefoglalni: mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, ugyancsak Ő az az egyenes és biztos út is, melyen Jézushoz juthatunk, és Őt tökéletesen megtalálhatjuk. Vagyis: Aki megtalálja Szűz Máriát, megtalálja az életet, Jézus Krisztust, aki az út, az igazság és az élet (III. fejezet, 50. p.). Így az olvasó az Egyház hiteles hagyományát tanulmányozva Grignon Szent Lajos könyvében arra az elhatározásra juthat, hogy Máriát ezentúl tudatosan is igyekszik befogadni az életébe.

Ha azonban a Kármel lelkiségének történetét ismerjük, akkor arra az érdekes tényre figyelhetünk fel, hogy a Mária-tiszteletnek Illés imájában megnyilatkozó ikonját a kármelita rendben nem annyira dogmatikai megfontolások tartották fenn, hanem inkább a Kármelnek az imádságból, a szemlélődésből származó lelki tapasztalata. Értelmi megfontolások keresése, elmélyült tanulmányok helyett Szent Terézia ösztönösen ráérez arra a Szentlélek vezetése alatt, hogy a Kármel imádságos, szemlélődő tapasztalata ad választ leginkább a Szent Szűz ruhájának viselésére. A belső várkastély című művében így ír nővéreinek: … mi, akik a Kármelnek ezt a szent ruháját viseljük, valamennyien arra vagyunk hivatva, hogy elmélkedjünk és szemlélődjünk – mert hiszen ezt mutatja rendünk eredete is, amennyiben abból a családból, a Kármel hegyének a szent remetéitől származunk, akik magányukban a világ iránti teljes megvetéssel kutatták ezt a kincset, ezt a drága igazgyöngyöt… (V, 1,2). A Szűzanya ruhájának hordása tehát Szent Terézia számára a Kármel szemlélődő hivatásában gyökerezik. Ez a tény pedig mélységesen meghatározza a Kármel Mária-tiszteletének sajátosságát.

De mit jelent a Szent Szűz és a szemlélődés gyakorlatának kapcsolata? Úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy Mária bensőséges tisztelete milyen módon jelenik meg a Kármel lelkiségét élő lelkek tapasztalatában? Az Illés lelkületét örökségül nyerő lelkek tehát a prófétához hasonlóan valami valóságos vagy legalábbis jelképes máriás látomásra lennének hivatottak, amin keresztül Mária kiváltságos gyermekeiként és testvéreiként betekintést nyerhetnének olyan titkokba, amelyekben más lelkek nem részesülnének?

Úgy tűnik, mintha a legismertebb kármelita szentek élete ebben a véleményben erősítene meg bennünket. Gondolhatunk Boldog Stock Simon látomására a skapulárés Szent Szűzzel; Avilai Szent Teréz Máriával kapcsolatos látomásaira; a mocsárba esett gyermek Keresztes Szent Jánosra, aki felé egy szép hölgy nyújtotta kezét, hogy kimentse; vagy Kis Szent Terézre, akit a Szent Szűz mosolya gyógyított meg, hogy csak néhányat említsünk… E többé-kevésbé látványos kegyelmek ellenére azonban a három kármelita egyházdoktor egyöntetű állítása az, hogy a tökéletesség útjára lépő lelkek nagy tökéletlenségről tesznek tanúságot, ha érezhető lelki élményekre és látomásokra vágyódnak. De akkor mi az igazság?

Talán Avilai Szent Teréz tanítása fel tudja oldani számunkra ezt a látszólagos ellentétet, amikor azt állítja, hogy az Úr ahhoz, hogy egy misztikus belső lakásba elvezessen, sok mindenféle úton tudja gazdagítani a lelket (A belső várkastély V,3,5). Az érzékeinkkel jól felfogható misztikus kegyelmek csak egy rövidebb utat vagy pedig egy meghívást jelentenek a lélek számára, hogy az Istennel egy bensőségesebb és mélyebb kapcsolatra jusson, vagy legalábbis arra vágyódjon. A léleknek nincs föltétlen szüksége arra a rövidebbik útra, amit e misztikus kegyelmek jelentenek. Sőt, ha a lélek erre vágyódik, akkor könnyen lehet, hogy épp’ az ellenkező hatást éri el vele: a hiúságban és az önszeretetben gyarapodik ahelyett, hogy Istent szeretné mindennél jobban. Hogy az Istennel való egyesülésre eljuthassunk – folytatja Szent Terézia -, nem szükséges, hogy az Úr nagy szellemi örömökben részesítsen bennünket: teljesen elég volt, hogy odaadta nekünk Fiát s megmutatta nekünk az utat (BV V,3,7). Hogy Máriával bensőséges kapcsolatba kerülhessünk, nem feltétlenül látványos és érezhető kegyelmek szükségesek tehát: ami lényeges és ami elég ehhez, az Jézusnak a kereszten kinyilvánított s a Szűzanya által elfogadott akarata, s a lélek önátadásban való egyesülése ezzel az akarattal. Úgy is mondhatjuk, hogy a Kármelben a Szent Szűz szerepe nem annyira a szentjeink életének esetleges látványos misztikus kegyelmeiben érthető meg, hanem inkább Mária erényeinek követésében, amelynek mikéntjét a Kármel szentjeinek az Istennel való egyesülésről, s annak a szemlélődés útján történő megvalósulásáról megírt tanításuk részletez és tesz megfoghatóvá minden ember számára.

Forrás: karmelitarend.hu

2019. március 14., csütörtök

3. nap: Názáret, Kármel-hegy (Haifa), Cezárea.

Este lett és reggel, a 3. nap 😊

Tegnap már nagyon elfáradtunk a nap végére és ma ismét korán keltünk. Reggel össze kellett pakolnunk, mert este már Betlehemben volt a szállásunk.
Napunkat az Angyali Üdvözlet bazilikájában kezdtük, ahol előző nap részt vettünk egy csodálatos imaórán, ikonos körmeneten. Ez a templom 1969-ben épült és a város domináns épülete. Ez az ötödik templom, ami ezen a helyen épült, a korábbi templomok romjai ma is láthatók. Megköszöntem a tegnap estét és felidéztem az itteni eseményeket:
Hat hónap múlva elküldte Isten Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz. A szűz egy Dávid családjából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese és Máriának hívták. Az (angyal) bement hozzá és így köszöntötte: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. (Áldottabb vagy te minden asszonynál.)” E szavak hallatára zavarba jött és gondolkodni kezdett a köszöntés értelmén. Az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Méhedben fogansz és fiat szülsz. Jézusnak fogod hívni. Nagy lesz ő: a Magasságbelinek Fia. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” Mária erre megkérdezte az angyalt: „Hogyan történik meg ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent is Isten Fia lesz. Rokonod, Erzsébet is fiat fogant öregségében s már hatodik hónapjában van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: „Az Úr szolgálóleánya vagyok: történjék velem szavaid szerint.” Az angyal akkor eltávozott. (Lk 1,26-38)
VERBUM CARO HIC FACTUM EST - hirdeti a felirat a Mária házában elhelyezett oltáron. Két emelettel a modern templom vasbetonos szerkezete alatt áll a Szűzanya otthona. Itt élt Mária, itt járt Isten angyala, itt mondott igent a világ megváltására a Boldogságos Szűz. Csodálatos volt! Csak azt kértem ismét - én is tudjak igent mondani Isten akaratára.



Ó, Mária, Te felülmúlhatatlan és tiszta vagy,
Szűz és Anya egy személyben.
Szeplőtlen vagy, szép mint a Nap,
És semmi sem hasonlítható a Te lelked képéhez.

Szépséged elbűvölte a háromszor Szent tekintetét,
Hogy leszállott az égből - elhagyta örök birodalmát.
A Te Szívedből öltött magára testet és vért,
És szűzi Szívedben rejtőzött kilenc hónapon át.

Ó, Anya és Szűz! Senki se érti meg,
Hogy a végtelen Isten emberré lesz.
Ez szeretetének és végtelen irgalmának jele.
Ó, Anyánk, általad élhetünk örökké Vele.

Ó, Mária, Szűzanya, égi Kapu,
Általad jött el hozzánk a megváltás.
Minden kegyelmet kezeidből kapunk,
S a Te hűséges követésed tesz szentté egyedül.

Ó, Szűz Mária - leggyönyörűbb Liliom!
Szíved volt Jézus számára az első tabernákulum.
Mert a Te alázatod volt legnagyobb az emberek között,
Kijelölték a helyed szentek és angyalok fölött.

(Napló  161)

Szent József ácsműhelye felett is áll egy templom, ahol a gyermek Jézus eltanulta nevelőatyjától a mesterséget. Itt éppen szentmise volt, csak néhány fotót tudtunk készíteni kutyafuttában.
Lefelé jövet egy furcsaságra lettünk figyelmesek, az egyik üzletben csokimikulásokat (!) árultak, ami elég szokatlan így a nagyböjt küszöbén... 😃
Ezután Haifába mentünk, ami ma Izrael legnagyobb kikötővárosa és itt van a Kármel-hegy, ahol - a vasárnap ellenére - a Kármel-hegyi Boldogasszonyról mondták az atyák a szentmisét, majd bekukkanthatunk Illés próféta barlangjába.
Péter atya szentbeszéde a szentmisén (videó)
Ezután megtekintettük a gyönyörű Bahái-kertet, melyet 70 hivatalos kertész és 30 önkéntes gondoz és a Világörökség része. Érdekesség: a bahai vallást 1844-ben alapították Iránban, az iszlám síita ágából nőtt ki. Az egyetemes testvériséget és társadalmi egyenlőséget hirdető vallás hívei az egyik legszentebb helynek tartják Báb (Ali Muhammad, Mirza) sírszentélyét az izraeli Haifában és a köré épült csodálatos kertet. Bábot a reform nézetei miatt kivégezték, sírja itt található. A város itteni lélegzetelállító panorámájának megtekintése után Akkoba indultunk ahol egy híres keresztesek korabeli erődöt látogattunk meg. Ez inkább történelmi, mintsem vallási szempontból volt érdekes. Majd ebéd következett, hűsítő limonádéval és jóllakva, felfrissülve indultunk tovább Caesarea Maritimaba, ahol megtekintettük a római színházat, Nagy Heródes tengerparti pár ezer négyzetméteres vityillójának romjait és Poncius Pilátus egykori palotáját is. 
A várost és kikötőjét Nagy Heródes király építtette Kr. e. 25-13 között. Augustus császár iránti tiszteletéből Caesareának nevezte el. A város egy igazi metropolisz lett, tágas terekkel, pompás templomokkal, kolosszális szobrokkal és piacokkal, az akkor elérhető legnagyobb luxussal. Mivel itt a tengerpart egyenes vonalban fut és egészen sík, így a kikötő építéséhez ki kellett mélyíteni a tengert és a kikötőt hullámtörő gátakkal ellátni. A városba Heródes hellén lakosságot telepített be, akik a pogány szokások szerint éltek. Nemsokára Cézárea a júdeai római helytartóknak is a székhelye lett (itt találtak egy követ mely arra utal, hogy Pontius Pilátus is itt élt). Élt itt egy zsidó közösség is, köztük és a hellén lakosság között állandó feszültség volt, amely Kr. u. 66-ban érte el a tetőpontját. A római-zsidó háborúban (66-70 között, ami Jeruzsálem pusztulását és a zsidók szétszóródását eredményezte) jelentős szerepet játszott a város, itt volt a Jeruzsálemet támadó római seregek táborhelye és utánpótlási bázisa. Miután lerombolták Jeruzsálemet, a római seregek itt ünnepelték győzelmüket és az amfiteátrumban az elfogott zsidók ezreit gyilkolták le. A II. században vízvezetéket is építettek, amely a 16 km távolságban levő Kármel-hegy forrásaiból szállította a vizet a városba. (A vízvezeték maradványai ma is láthatók.) A III. században már püspöki székhely működik itt. Itt élt Órigenész keleti egyházatya és Euszébiosz püspök és történetíró. A bizánci kor után az arab hódítók tartományi fővárosul Liddát választották, így Cézárea hanyatlásnak indult. A keresztes háborúk idején többször cserélt gazdát, míg végül 1265-ben a mameluk szultán, Bajbarsz végleg bevette és szétromboltatta a kikötőjét, hogy a további, Európából induló keresztes hódításokat megelőzze. 
Fülöp apostol itt élt egy ideig. Kornéliusz római százados itt lakott, akit Péter apostol felkeresett. Szent Pál apostol gyakran megfordult itt, amikor missziós útjaira indult és visszatért azokról. Később 2 évet itt töltött fogságban és innen indult Rómába, ahol vértanúhalált halt. A hajdani kikötő köveinél Péter atya idézte fel az eseményeket:
Szent Pál apostol Agrippa király előtt (videó - ApCsel 25,13 - 26,32)
Nagyon gyors és sűrű volt a program, nem nagyon volt idő elmélkedni, átimádkozni egy-egy helyhez köthető eseményt és az emberek is sokan voltak. Igazából csak később tudtam feldolgozni ezt a sok csodálatos élményt, és e blog írásával is igyekszem összegezni, újra felidézni az eseményeket.
Estére betlehemi szállásunkra érkeztünk, az Ararát hotelbe. Ez nem volt olyan kis takaros, csendes, otthonos, mint Mária háza Názáretben, itt már sok különböző felekezetű és különböző országokból érkezett keresztények voltak, köztük lengyelek is 😊 Lengyelekkel szinte mindenhol összeakadtam. Kipakoltunk és hullafáradtan zuhantunk az ágyba. Aludni kéne, de az álom valóság. Itt vagyok, ahol Ő született a világ üdvösségére...