Néhány szót talán arról is kell ejteni, hogy a zarándok megtalálja Jézus lábnyomát és megelevenednek előtte az evangéliumi elbeszélések, de talán nem úgy, ahogy ő elképzelte. Ezen nem is csodálkozhatunk, mert a viharos évezredek megváltoztatták a Szentföld arculatát, és nem azt találjuk ott, amit szeretnénk, vagy elképzeltünk róla. A mostoha sors, a sok rombolás és háború miatt az eredeti talaj sokkal mélyebben van, mint a mai szint. A Kedron völgye sok helyen 10-15 méterrel volt mélyebben Jézus idejében. A „köves udvar” (a lithosztrotosz) szintén mélyen van a mai szint alatt. Jeruzsálemet történelme során tizenhétszer foglalták el, többször rombolták le. Így a „keresztút”, amelyen Jézus járt, szintén sokkal mélyebben van, mint amin mi járunk. Tele van a Szentföld mecsetekkel és sokszor ezek alatt is bibliai helyek rejtőznek. Az utolsó vacsora termét a 16. században el kellett hagyni a ferenceseknek és mohamedán imaházzá alakították át. Itt tilos misézni. VI. Pál pápának még azt is szemére vetették, hogy 1964-ben ebben a helyiségben letérdelt és csendben imádkozott. Nagy esemény volt, hogy Szent II. János Pál pápa szentföldi zarándokútja alkalmával – 350 év után – szentmisét mutathatott be ezen a helyen. Az utolsó vacsora terme alatti teremben Dávid sírját tisztelik a zsidók és ez nemzeti szentélyük. A templomtéren, ahol Jézus idejében a fényes heródesi templom emelkedett, ma két mohamedán mecset található: a szikladóm és az Al Aksza mecset.
|
Szent II. János Pál pápa szentmisét celebrál az Utolsó Vacsora termében (2000. március). Fotó: kuruc.info
|
|
Dávid király sírja (fotó: saját). |
|
Jeruzsálem, Sziklamecset (fotó: saját). |
|
A Szent II. János Pál által adományozott olajfa az Utolsó Vacsora termében (fotó: saját). |
Előfordult olyan eset is, amikor a keresztények nem mehettek el az ismert eredeti helyre, s egy közelebbi helyen építettek ennek emlékére templomot és ott emlékeztek meg az eseményről.
Egy mai példával is meg lehet ezt világítani. Jézus megkeresztelkedésének helye a Jordán mellett katonai övezet volt, s ide zarándokok nem jöhettek. Ezért a hatnapos háború óta a Genezáreti tó mellett, ahol a Jordán kilép a tóból, újítják meg a zarándokok keresztségi fogadalmukat és olvassák el a Jézus megkeresztelkedéséről szóló evangéliumot. Számos szekta tagjai ide jönnek keresztelkedni, alámerülni a Jordánban. Különböző nyelvű táblák emlékeznek meg az eseményről. A közelmúltban magyar nyelvű tábla is került erre a helyre.
|
Yardenit |
|
A magyar nyelvű tábla |
|
Szektások keresztelkedése (fotó: Péter atya) |
A múlt században még nem tudták, hogy hol is volt Kafarnaum. Ma megcsodálhatjuk benne Galilea egyik legszebb zsinagógájának maradványait, feltárták a Jézus korabeli Kafarnaum legnagyobb részét. Csak 1968-ban került elő a föld alól annak a templomnak a romja, amely „Péter háza” fölé épült. Később ez alatt előkerült maga a ház is, ahol Jézus oly sokszor megfordult és meggyógyította Péter anyósát. Ma az egész fölött egy modern templom emelkedik. Egyrészt védi a régi emlékeket, másrészt szentmisét mutathatnak be a zarándokok.
|
A kafarnaumi zsinagóga romja |
|
Péter házának romjai. Fotó: Pónya Feri |
Mintegy 40 évvel ezelőtt a Genezáreti-tó mellett a „gerazénusok földjén” az egyik izraeli kibbucban utat építettek. Egyszer csak a gép ekéje megakadt és erős falakba ütközött. Ekkor kezdődtek meg a szakszerű feltárások és előkerült az a templom és kolostor, amely az ördögtől megszállt ember meggyógyításának csodája helyén épült. Ez a hely is teljesen feledésbe merült, csak találgatták a Biblia szakemberei, hogy hol is lehetett, amíg azután hitelesen megmutatta magát.
Folyt.köv.
Forrás: veszpremhittan.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése