Az Olajfák hegye

"Nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az időt". (Lk 21,37)

Az Olajfák hegye Jeruzsálem óvárosától keletre húzódó, észak-déli irányú dombvonulat, amelyet a Kidron- (Kedron-) völgy választ el a jeruzsálemi Templom-hegytől. Az Újszövetség 12x említi. A már említett Lk 21,37 szerint Jézus gyakran járt ide (vö. Jn 8,1). Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére (Lk 22,39). Virágvasárnap az Olajfák hegyén át vonult be Jézus Jeruzsálembe (Mk 11,1). 13,1: Itt, a templommal szemben szemben beszélt a végső időről. Mk 14,26: Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák hegyére. Jn 18,1: „a Kidron patakon túlra”, ahol „volt egy kert” - a Getszemáni. Jézus szívesen járt ide.

A Getszemáni kert (héber Gat Smanim גת שמנים) Jeruzsálem óvárosától keletre található, az Olajfák hegyének lábánál. Héber nevének jelentése: az olajprés helye. Jézus idejében az Olajfák hegye lejtőjének ezen a részén egy major állt, amelyben olajprés volt. Ez a major valószínűleg Jézus valamelyik tanítványáé lehetett, mert Jézus gyakran fölkereste. Az Utolsó Vacsora után is idejött tanítványaival: Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” (Mk 14,32-34). Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. (Lk 22,40-44)

Mivel Jézussal kapcsolatban említi a Szentírás ezt a helyet, így a keresztényeknek fontos helyszínné vált. A IV. században szentélyt állítottak itt, amelyet később a keresztesek bazilikává bővítettek. A ferencesek 1666-ban megvették ezt a helyet és később kerítéssel vették körül.

Egy 2012-es biológiai vizsgálat igazolta, hogy a Getszemáni kertben 800-900 éves olajfák is vannak a keresztes korból. A szakemberek szerint ezek a fák egy Krisztus korabeli közös őstől származnak. Még 2009-ben kezdtek nyolc olajfa tanulmányozásába. A vizsgálatban számos olasz kutató és professzor, köztük a mediterrán régió olajfáinak történelmében szakértőnek számító Giovanni Gianfrate is részt vett. Az eredmények tanúsága szerint a nyolcból három olajfa gyökereinek egy része a 12. század közepéig, bizonyos hányaduk pedig még messzebb nyúlik vissza. A kertet 1150 és 1170 között a keresztesek átalakították. A vizsgálatok szerint mind a nyolc fa hasonló genetikai profillal rendelkezik, amelyből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy mindegyik növény egyetlen közös ősre vezethető vissza és nem magról, hanem egy ágról szaporították. Valószínűleg a keresztes korban lehetett olyan fa, amit fontosnak tartottak, hogy továbbszaporítsák, elképzelhető hogy az a fa "láthatta" Jézus halálküzdelmét. Koruk ellenére meglepően egészségesek és teremnek is (október végén - november elején szüretelik le róla az olajbogyókat, melyből olaj, magjából pedig rózsafüzérek készülnek).

Ma a kertben található egykori bazilika romjain, 1919 és 1924 között épült a Nemzetek Temploma, vagy Agónia Bazilika Antonio Barluzzi olasz építész tervei szerint. Ez a templom a Szent Sír bazilika után a leglátogatottabb hely Jeruzsálemben. Itt található a „vérrel verítékezés kősziklája”, amely már a bizánci korban egy templom fókuszpontja volt, majd a keresztesek korában is háromhajós templom magasodott fölötte. Ekkor jöttek a muszlim uralom évszázadai: pusztítás, romok, minden építés és javítás tiltása. A szentélyben, az oltárképet adó nagyméretű mozaik magyar adakozóiról emlékezik meg nemzetünk címere is a jobb alsó sarokban.

A templom belső tere sötét, ami a getszemáni sötét éjszakájára, Jézus halálfélelmére utal. 3x4 kupolája van, mind más-más nép adománya. Jézus szent Vérének ünnepén piros rózsaszirmokat szórnak az agónia sziklájára:

Ebben a templomban tesznek néha örökfogadalmat a ferences szerzetesek, akiknek egy kis kolostora is van a bazilika mellett. A Mindenszentek litániájának éneklésekor az agónia sziklájára borulnak le a szerzetesek.

A bazilikán túli kertben 1985 óta remeteség működik 15 remetelakkal és 215 olajfával. 

Már a IV. századtól kezdve sok keresztény szerzetesként vonult ide vissza és választotta a helyet az imádság helyének. Theodosus zarándok 530 körül már huszonnégy szentélyről tudott az Olajfák hegyén, amelyek egyes szerzetesrendekhez tartozhattak. A VI. sz. végén a piacenzai zarándok "szerzetesek és szerzetesnők sokaságáról" beszél. Az írott emlékeket megerősítik az archeológiai leletek is: mozaikok, oszlopok, templomok maradványai kerültek elő. 

A perzsák 614-ben lerombolták a szent helyeket és nem kímélték a lakosságot sem. A korabeli emlékek 400 szerzetes halálát említik. A szerzetesség azonban nem tört meg: Nagy Károly idejében (IX. sz. eleje) bencések telepedtek le itt. Ebben az időben voltak a hegyen örmény kolostorok is. 

A muszlim korban eléggé megcsappant a szerzetesek száma. A keresztesek idejében azonban újra felvirágzott az itteni szerzetesi élet, de nem tartott sokáig. Szaladin egyiptomi szultán 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet és az Olajfák hegyét muszlim családoknak adta. A Mennybemenetel temploma mecset lett, a két kolostor pedig elpusztult. 

A XIX. században Aurelia Bossi hercegnő (sírja a Miatyánk templomban van) igyekezett újra az imádság helyévé tenni a hegyet. Az ősi Eleona helyén karmelita kolostort alapított. Nemsokára más közösségek is követték a példáját: a Miasszonyunk bencései a kármeltől délre (1896), a bencések a Botrány hegyén (1899), az orosz szerzetesek "Ábrahám házában" (1907), a ferencesek Betfagéban (1883), a Dominus Flevitban (1981), és más közösségek is Betfagé és Betánia között. 

A Népek templomától tízpercnyi sétára az Olajfák hegyének nyugati lejtőjén található a Mária Magdolna ortodox templom, melyet 1888-ban építtetett III. Sándor cár édesanyja tiszteletére. Egy orosz ortodox női kolostor áll mellette. Két nagyvértanú van eltemetve a templomban: Jelizaveta Fjodorovna és Varvara Jakovlevna, a vörös terror áldozatai.

A Getszemáni kerttől lefelé nem messze, egy kis téren van egy keleti templom altemploma. Ez egy V. századi templom maradványa, amit a hordalék annak idején betemetett és később fölülről képeztek ki új lejáratot. A kapun belépve hosszú, 47 fokú széles lépcsősor vezet a mélybe. Oldalt is helyenként oltárok vannak, lenn a keresztbe haladó szentélyben a hagyomány szerinti Mária sírja látható. Történet: a Beda Venerabilis által használt forrásművek és Damaszkuszi Szent János a Sion hegyén álló templomot, az Utolsó Vacsora termét jelölték meg Mária elszenderedési helyéül. A Piacenzai zarándok naplója (560/70) szerint a Jozafát-völgyben volt. Theodosius 520-30-ban utal a Mária sírja-templomra: „ibi est ecclesia domnae Mariae matris Domini”. - A XIX-XX. században a Getszemáni kert közelében tárták föl a templomot, melynek altemplomában őrzi a hagyomány a helyet, ahol Szűz Máriát eltemették.
A térre visszatérve keskeny sikátor vezet az árulás és elfogatás barlangjához.