2019. március 12., kedd

Bevezető gondolatok

Sehol nem keresem kíváncsian a tökéletességet, hanem Jézus lelkületébe merülök bele, az Ő cselekedeteit szemlélem, melyeket az Evangélium foglal össze. Ha ezer évig is kellene élnem, akkor sem tudnám kimeríteni ennek gazdagságát. (Szent Fausztina nővér, Napló 510)

A szentatyák szerint a szentföld az "ötödik evangélium": maga is a Megváltóról beszél nekünk, átadja és érthetőbbé teszi az örömhírt számunkra. Az evangélium szövege itt hangosabban hallatszik és utat talál a lélekhez. (Gyürki László)

"Ez az a hely, ahol a végtelen, teremtő Isten belépett az időbe, ahol megszólalt a próféták által, ahol testet öltött. Olyan hely, ahol az ég és a föld összeér. Aki a Szentföldön nyitott
szívvel jár, megérzi ezt az egészen rendkívüli jelenlétet."
(részlet Székely János "Az Ötödik evangélium" c. könyv előszavából)

Simonné Hollósi Daniella vagyok, három gyermekes anya és katolikus hitoktató. Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam az eddigi legszebb zarándokutamon szerzett élményeimet ismerőseimmel és a nagyközönséggel, hátha mások is kedvet kapnak, hogy ellátogassanak a legszentebb helyekre (megéri!), ha pedig erre nincs lehetőségük, akkor lelkileg épüljenek az imádságos, szentírási idézetekkel, valamint fotókkal és videókkal gazdagított bejegyzésekből. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki már volt a Szentföldön és azoknak akik még nem; és minden jószándékú olvasónak! A Szentföld csodálatos! Az élmény maradandó, és ahogy telnek a hetek, hónapok, a zarándok szépen lassan kezdi feldolgozni őket, és újra átélni. Ami később jutott eszembe, azt később írtam le itt, de mindig gazdagítom, csinosítom, ahogy jönnek elő a szebbnél szebb emlékek, a szentírási szakaszok a szentmiséken és a hittanórákon.
Elmélkedéseimben a Szentírás mellett kedvenc szentemnek, Fausztina nővérnek gondolatait is segítségül hívtam és osztom meg mindenkivel, mert az ő írásai nagy hatással voltak életemre és meghatározzák Istenképemet és az Úrral való személyes kapcsolatomat. Illusztrációként pedig Carl Bloch dán festő és grafikus képeit hoztam ide.
Még tavaly kaptam a hírt hogy nagymamám lakását eladják és részesülök az örökségből. Februárban meg is érkezett a pénz, akkor gondoltam arra, nem-e el kellene menni a március elején szerveződő szentföldi zarándokútra. Soha nem vágytam ilyen helyekre, de a lelkem mélyén éreztem, hogy most kell megragadni az alkalmat. A férjem eleinte nem örült az ötletnek, hiszen egyedül kellett helyt állnia a három gyerekkel. És akkor jött Péter atyának nagylelkű segítsége, hogy beszáll a költségekbe. Ráadásul ő volt a zarándokút lelki vezetője is, így hárman rugaszkodtunk neki a készülődésnek. A férjem is megenyhült, mind a templomban, mind az iskolákban megszerveztük a helyettesítéseket, így nyugodt szívvel indultunk el 1.-jén pénteken reggel a repülőtérre, ahol túl kellett esni egy nagyon macerás biztonsági vizsgálaton. Gyülekeztek az emberek, összesen 42-en lettünk.
Ezt a programot kaptuk kézhez, melyben részletesen leírták, mikor hová fogunk menni, hol fogunk lakni, mire kell figyelni:

Program:

1. nap: Gyülekezés a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2B-terminálján az EL AL indulásoknál reggel 7:50-kor, majd utazás az EL AL menetrend szerinti járatával 10:50-kor Tel Avivba, érkezés 15:00. Utazás Joppába (Jaffa) szentmise a Szent Péter templomban, majd érkezés Názáretbe, szállás elfoglalása. (2 éjszaka)

2. nap: Reggeli után Genezáreti-tó: a Nyolc Boldogság hegye (Mt.5.3-12), itt szentmise, majd Tabgha (Mt.6.30-44), Kafarnaum (Mt.9.8-26), a Jordán folyó völgyén át Yardenit.

3. nap: Názáretben szentmise, Angyali Üdvözlet bazilika (Lk.1.26-38), majd Mária kútjának megtekintése. Következik Akko, Haifa (1Kir.18.20-40, 1Kir19.1-18, 2Kir.2.1-12) és a kármelita templom megtekintése, után utazás Caesarea Maritimaba (Ap.Csel.10.1-48), majd érkezés Bethlehembe, szállás elfoglalása. (5 éjszaka)

4. nap: Betlehemben szentmise, Születés Bazilika (Lk.2.1-20). Jeruzsálem: Olajfák hegye, Miatyánk templom (Mt.6.5-11), Dominus Flevit (Lk.19.41-44), Elárulás barlangja, Getsemani-kert (Lk.22.39-53), Mária sírja és a Nemzetek Temploma (Lk 22,47-53).

5.nap: Egész napos program Jeruzsálemben: Szent Anna templom és Bethesda tava (Jn 5,1-18), Via Dolorosa (Lk 23,26-32; Jn 18,28-20,10) Golgota hegye, szentmise, Szent Sír bazilika (Jn.19.17-22), Utolsó vacsora terme (Lk 22,7-38), Dávid király sírja, Elszenderülés temploma, Siratófal.

6. nap: Egész napos kirándulás a Holt-tengerhez, Qumran, Ein Gedi (Józs 15,61; 1Sám 24,1-2; Én 1,13-14) Masada-fellegvár, fürdőzés a Holt-tengerben, szentmise.

7. nap: Látogatás Ein Karemban, szentmise, a Mária találkozása Erzsébettel templom, (Lk 1.39-80) majd a Keresztelő Szent János templom megtekintése. (Itt van a Makrovilág zarándokok magyar nyelvű Benedictus hálatáblája) Modern Jeruzsálem: Knesszet, Menora és a Yad Vashem.

8. nap: Reggeli után transzfer a repülőtérre, érkezés Budapestre 09:35.

IDEGENVEZETŐ: A magyar nyelvű idegenvezető a Tel-avivi repülőtéren várja a csoportot érkezéskor.
Neve és elérhetősége: Barkai Gábor, +972-58-770-7373
LELKIVEZETŐ: Rev. Kertész Péter, csepeli plébános úr. Elérhetősége: +36-20-917-7598
Kérjük az Atyát/Atyákat legyen szíves magával hozni: albát, stólát és magyar misekönyvet, illetve a papi igazolványát.
SZÁLLÁSOK:
Március 1-3.: Casa de Maria Hotel, Nazareth, +972 4-659-9700
Március 3-8.: Ararat Hotel, Bethlehem +970 2 274 9888
ÉTKEZÉS: Svédasztalos reggeli és vacsora lesz minden szálláson. Bőséges, sokféle, ízletes választékkal, helyi és nemzetközi konyha kínálatával. A szállodában a csapvíz iható, de célszerűbb palackozott vizet inni.
Mindenki vigyen magával kevés alkoholt (pálinka, konyak, rum) gyomorfertőtlenítésre, (csak a feladandó bőröndbe (23 kg) tehető, pet palackos szállítás javasolt)
IDŐJÁRÁS/ÖLTÖZKÖDÉS: Jelenlegi előrejelzések szerint a hőmérséklet átlagosan kb. 15 °C napközben, éjszaka: 4°C. (még több, mint két héttel vagyunk az út előtt, így ez bőven változhat, érdemes pakolás előtt ránézni még egyszer az interneten az időjárás előrejelzésre) De ennek megfelelően éjszakára melegebb ruhát hozzanak.
Napközben a levegő felmelegszik, de reggel és este érezhetőbben hűvösebb van. Kiskabát, pulóver, esernyő/esőkabát ajánlott, rétegesen öltözködjenek! Holt-tengerhez: fürdőruha, napszemüveg, naptej, az útra fontos a kényelmes, könnyű cipő! Fontos: Férfiak a templomokba bemenet nem viselhetnek rövidnadrágot, a zsidó templomokba, szent helyekre csak fedett fejjel léphetnek be. Nők számára ajánlott az ujjas ruha vagy blúz viselete, válluk legyen fedett!
Most már Önön, Önökön a sor, hogy egy csodálatos zarándoklatot tegyenek és lelkileg feltöltődve, kegyelmekben gazdagon térjenek haza! (úgy lett)
Több, mint 20 éve repültem utoljára, azóta nagyon sok minden megváltozott. Fele ennyi ellenőrzés nem volt, nem léteztek fapados járatok és a reptér is másképp nézett ki. Persze azóta történt egy s más... Mindig is szerettem a repülést, meg a repülőket, apukámtól és nagynénémtől örököltem ezt a szenvedélyemet, akiknek sajnos már nem dicsekedhettem el hogy hová is utazom. Nagynéném járt a Szentföldön, de csak turistaként, nem zarándokként, mert nem volt hívő. Apukám viszont eszembe jutott ahogy vártunk a sorban, hogy milyen büszkén mondanám neki, hogy "Te, újra repülőre ülök ennyi év után. És hova utazom!". Biztos örült volna neki...
Akkor hát, indulás! 😉


















Szent Faustyna Kowalska (1905-1938)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése