Kármelhegyi Boldogasszony

A Szentírás Kármel szépségét dicséri, ahol Illés próféta megvédte Izraelnek az élő Istenbe vetett hitét (1Kir 18, 20-46). Itt, annál a forrásnál, amely nevét Illés prófétától kapta, a XII. századtól kezdve néhány remete közös lakóhelyez készített magának és az Istenszülő tiszteletére kápolnát épített a tengerre nyíló völgyben a hegy lábánál. A keresztes vitézek közül is néhányan itt maradtak, hogy életük hátralevő részét magányban Istennek szenteljék. Albert jeruzsálemi pátriárka idejében közösséget alakítottak és szabály jóváhagyását kérték. A szabály „Mária testvéreinek a rendje" címén említi ezt a közösséget. Közbenjárót és pártfogót Szűz Mária személyében választottak. Ezt a jóságos anyát és példaképet a szemlélődő életben jártasak először csak maguk követték, de később az Istennek való közösség gazdagságában másokat is részesítettek. Az ünnepélyes megemlékezést eleinte csak Kármel-hegyén tartották meg, de a XIV. században lassanként az egész rendre kiterjesztették, hogy így is kifejezésre juttassák a testvérek háláját az Istenanya iránt azért a megszámlálhatatlan jótéteményért, melyben a kármeliták családját részesítette. A XIII. század második felétől a skapuláré - Mária ruhája - a rend kitüntető jele, Mária különleges pártfogását jelenti mindenkinek, aki hűségesen hordja. Főünnepét a Kármelben július 16-án ünnepeljük.

A XIII. század elején Albert jeruzsálemi pátriárka adott Szabályt azoknak a Kármel-hegyén, az ún. Illés-kútnál letelepedett remetéknek, akik a Kármelita Rend első tagjai lettek a Regula közös megélésével. A közösség első kápolnáját a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel.

Amikor pedig Európába kellett jönniük, a török támadások következtében elhagyva eredeti helyüket, magukat a „Kármelhegyi Boldogasszony Testvéreinek” kezdték hívni, amit az Egyház hivatalosan is elfogadott és megerősített. A Kármel tehát alapítása kezdeteitől fogva a Szent Szűz tiszteletére szentelt rendként értelmezte önmagát, s ezt az Egyház is megerősítette. A Boldogságos Szűz Mária személye a Kármel lelki tapasztalatában tehát központi szerepet tölt be, nem annyira jámbor máriás gyakorlatok, hanem az evangéliumi tökéletességre való törekvés sajátos módja által, amit az első szerzetesek Mária példájára és vele egyesülve – mindenekelőtt az állandó imádság és Isten igéjének hallgatása, befogadása révén – vágytak megvalósítani.

A Kármelhegyi Boldogasszony emlékünnepének első nyomairól a XIV. századi Angliából vannak forrásaink. A Rend Pátrónája iránti hálaünnepként tartotta július 17-ét, ami valószínűleg a II. Lyoni Zsinat utolsó ülésével lehet kapcsolatban (1274. júl. 17.), amikor a korábbi – a Rendet eltörléssel is fenyegető – bizonytalan körülmények után megszületett a hivatalos zsinati döntés a Rend fennmaradásának törvényességéről, más - ugyanabban a korban született – közösségektől eltérően. A Kármel tagjai ebben az eseményben Pátrónájuk szeretetének megnyilvánulását látták. Az ünnep időpontja később ismeretlen okból július 16-ra került.

Később az az értelmezés kapott lábra a Rendben, hogy a Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepe egy látomás időpontjával lenne kapcsolatban (1251. júl. 16.). A XV. századból származó ún. A kármelita szentek Katalógusa című irat szerint ugyanis a Boldogságos Szűz Mária megjelent egy rendi elöljárónak, az angol Stock Szent Simonnak. Skapulárét tartva a kezében megnyugtatta a szent életű atyát, aki a Rend fennmaradásáért és megerősödéséért imádkozott a nehéz körülmények közepette, s azt mondta neki: „Ez a kiváltság számodra és tieid számára: mindaz, aki e skapulárét viselve hal meg, üdvözülni fog.” Később a szerzetesek mellett a hívek is részesülni kívántak a kiváltság kegyelmében, s ők is a szent vállruha viselői lettek. Később olyannyira népszerűvé vált a Kármel „szent ruhája”, hogy az egyik legkedveltebb ájtatossági formává vált Isten népe körében.

A látomás valódiságát és pontos dátumát illetően nincsenek korhű adataink. De ez nem változtat a benne foglalt lelki tanítás igazságán, amit igazol a századok során a skapulárét felvevő hívek nagy száma, a számtalan – a skapuláré által történt – csoda, és az a tény, hogy a pápák mindenkor jóváhagyták, sőt ajánlották a skapuláré viselését. (Legutóbb Szent II. János Pál pápa 2001-ben szeptember 11-én, a Skapuláré 750-ik évfordulója alkalmából mondott beszédjében.)

A skapuláré lelki tartalma az Egyháznak azon tanításán nyugszik, ami szerint, ha őszinte szívvel tiszteljük a Boldogságos Szüzet, ő különleges oltalmában részesít bennünket földi életünk során, halálunk órájában és halálunk után. A Skapuláré tulajdonképpen egy jel. A Szűzanya iránti tiszteletből viseljük, annak mintegy látható és állandó jeleként. S mivel kifejezi a mi Máriához való kapcsolatunkat, egyúttal az ő anyai oltalmát és az örök élet zálogát is jelenti számunkra.

A középkortól kezdve elterjedt mondás, hogy a Kármel egészen máriás Rend („Totus marianus est Carmelus”). A Kármelnek van egy egészen különleges máriás jellege. Nem véletlen, hogy a Kármel-hegyén megtelepült első remetéink és utódai előszeretettel hívják magukat a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Testvéreinek, amely megszólítást a pápák a nekik írott hivatalos dokumentumaikba is átveszik. 1374. február 23-án pedig egy a Cambridge-i Egyetemen folytatott nyilvános vita következményeképpen hivatalosan is kimondják az Egyház hittudósai, hogy a Kármelita Rend különleges módon vallhatja magáénak a Boldogságos Szűz Mária nevét hivatalos elnevezésében.

Mit jelent a Kármel máriás jellegének kiváltsága és miben gyökerezik? – A Kármel ismerői közül sokan rávágnák erre a kérdésre, hogy a skapuláré és a hozzá tartozó ígéret a titok nyitja, ami Boldog Stock Simonnak egy látomásához kapcsolódik. Csakhogy a Kármel máriás jellegét nem a skapulárénak köszönheti, még ha az jelentősen hozzá is járult mind Kármelita Rend, mind pedig a Mária-tisztelet népszerűsítéséhez az évszázadok folyamán. Annál is inkább így van ez, hiszen már az első Kármel-hegyi remete elődeink azért építhették épp’ a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére első kápolnájukat, mert Jézus Anyját mélyen tisztelték, mert Krisztus követését csak az Ő Édesanyjával való szoros egységben vélték megvalósíthatónak. A Kármel Mária-tiszteletének tehát sokkal mélyebb gyökerei vannak, mint egy Mária-jelenés vagy egy az Egyház által is elismert és ajánlott szentelmény öröksége!

Tudjuk, hogy az első kármelitákra mély hatást gyakorolt annak az Illés-kútnak a közelsége, de a közeli más emlékhelyek jelenléte is, amely a „próféták atyjának” személyére emlékeztette őket, aki a szerzetesség egyik nagy példaképe volt már a kereszténység első századai óta. A szüntelenül az Úr Törvényén elmélkedő remeték figyelmét különösen is lebilincselhették az Illésről szóló szentírási részek, azok közül is a prófétának azon imája, amelyet a Kármel-hegyén végzett a hosszú szárazság után az életet jelentő esőért. A kármelitákat még a Kármel-hegyi első kolostoruktól való kényszerű száműzetés sem tudja megakadályozni abban, hogy sokat elmélkedjenek az anyakolostoruk helyével kapcsolatos ószövetségi szakaszokról. S bár Illés próféta kétségkívül a Hóreb hegyén találkozik a legmélyebb módon Isten misztériumával (aminek legszebb misztikus magyarázatát később Keresztes Szent János írja majd meg A szellemi páros énekben), de a kármeliták figyelmét Európába érkezésük után is ösztönösen Illésnek a Kármel-hegyi imája foglalkoztatja leginkább. Az itt imádkozó, és a tenyérnyi felhőcskében az Életet hozó szűzi termékenységet felismerő próféta alakjában vélik ugyanis legmélyebben megtalálni szerzetesi ideáljuk lényegét.

A kármeliták a Kármel ideálja és Illés próféta közötti kapcsolat értelmezését a De Institutione primorum monachorum című kódexben foglalják össze, amely a XIV. századtól kezdve a Kármel szerzetesi képzésének elsőrendű kézikönyvévé válik. A mai olvasó első látásra talán naivnak vélheti azt a módot, ahogyan ezek a középkori kármelita szerzetesek Illés Kármel-hegyi imájának lelki tapasztalatát értelmezik, de a Kármel szerzetesi ideálját illetően mégis fontos igazságokat közöl leírásuk. Leegyszerűsítve a magyarázatot, a kármelita hagyomány szerint Illés – a prófétai előrelátásnak a hitben kiélesedett tekintetével - a tenger felől felemelkedő tenyérnyi felhőben, mely a termékeny eső ígéretét hozza, a messiási ígéreteknek előképét szemléli, vagyis a Szent Szűz termékeny szüzességének jelképét, amely az Életet hozó Megváltót nyújtja a megváltásra vágyóknak. Ezzel a prófétai látomásával Illés azoknak az isteni titkok szemlélésére hivatott szerzeteseknek a példaképe a Kármel hagyományában, akik azért telepednek le a Kármel hegyén, hogy ugyanabból a forrásból igyanak, amelyből Illés kapott, vagyis a szemlélődés élővizéből. Szemlélődésük elsődleges tárgya pedig – mint ahogyan Illés próféta esetében is – Isten misztériuma, mely Krisztus személyében válik megközelíthetővé. A Szentháromság második Személye viszont a Szent Szűztől kapott testet, s e tény által elválaszthatatlanul Anyjához, a legtökéletesebb teremtményéhez akart kötődni. A Katolikus Egyház Katekizmusa írja, hogy az imádságban a Szentlélek az Egyszülött Fiú személyével egyesít minket, s hogy csak általa és benne lép közösségre a mi istengyermeki imádságunk Jézus Anyjával (vö. 2673), de általa és benne Jézus Anyjához kötődünk mi is!

A Kármel eme – Jézus Krisztushoz Mária szemlélésén keresztül vezető - ideálját „kívülről”, azaz értelmi megfontolások útján is meg lehet közelíteni: Ennek egyik kiváló példája a nagy máriás apostol - Grignon Szent Lajos – legközismertebb műve: A tökéletes Mária-tisztelet. A szerző egyházatyákra hivatkozva megérteti benne az olvasóval a Mária-tisztelet fontosságát, amit röviden a következőképpen lehetne összefoglalni: mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, ugyancsak Ő az az egyenes és biztos út is, melyen Jézushoz juthatunk, és Őt tökéletesen megtalálhatjuk. Vagyis: Aki megtalálja Szűz Máriát, megtalálja az életet, Jézus Krisztust, aki az út, az igazság és az élet (III. fejezet, 50. p.). Így az olvasó az Egyház hiteles hagyományát tanulmányozva Grignon Szent Lajos könyvében arra az elhatározásra juthat, hogy Máriát ezentúl tudatosan is igyekszik befogadni az életébe.

Ha azonban a Kármel lelkiségének történetét ismerjük, akkor arra az érdekes tényre figyelhetünk fel, hogy a Mária-tiszteletnek Illés imájában megnyilatkozó ikonját a kármelita rendben nem annyira dogmatikai megfontolások tartották fenn, hanem inkább a Kármelnek az imádságból, a szemlélődésből származó lelki tapasztalata. Értelmi megfontolások keresése, elmélyült tanulmányok helyett Szent Terézia ösztönösen ráérez arra a Szentlélek vezetése alatt, hogy a Kármel imádságos, szemlélődő tapasztalata ad választ leginkább a Szent Szűz ruhájának viselésére. A belső várkastély című művében így ír nővéreinek: … mi, akik a Kármelnek ezt a szent ruháját viseljük, valamennyien arra vagyunk hivatva, hogy elmélkedjünk és szemlélődjünk – mert hiszen ezt mutatja rendünk eredete is, amennyiben abból a családból, a Kármel hegyének a szent remetéitől származunk, akik magányukban a világ iránti teljes megvetéssel kutatták ezt a kincset, ezt a drága igazgyöngyöt… (V, 1,2). A Szűzanya ruhájának hordása tehát Szent Terézia számára a Kármel szemlélődő hivatásában gyökerezik. Ez a tény pedig mélységesen meghatározza a Kármel Mária-tiszteletének sajátosságát.

De mit jelent a Szent Szűz és a szemlélődés gyakorlatának kapcsolata? Úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy Mária bensőséges tisztelete milyen módon jelenik meg a Kármel lelkiségét élő lelkek tapasztalatában? Az Illés lelkületét örökségül nyerő lelkek tehát a prófétához hasonlóan valami valóságos vagy legalábbis jelképes máriás látomásra lennének hivatottak, amin keresztül Mária kiváltságos gyermekeiként és testvéreiként betekintést nyerhetnének olyan titkokba, amelyekben más lelkek nem részesülnének?

Úgy tűnik, mintha a legismertebb kármelita szentek élete ebben a véleményben erősítene meg bennünket. Gondolhatunk Boldog Stock Simon látomására a skapulárés Szent Szűzzel; Avilai Szent Teréz Máriával kapcsolatos látomásaira; a mocsárba esett gyermek Keresztes Szent Jánosra, aki felé egy szép hölgy nyújtotta kezét, hogy kimentse; vagy Kis Szent Terézre, akit a Szent Szűz mosolya gyógyított meg, hogy csak néhányat említsünk… E többé-kevésbé látványos kegyelmek ellenére azonban a három kármelita egyházdoktor egyöntetű állítása az, hogy a tökéletesség útjára lépő lelkek nagy tökéletlenségről tesznek tanúságot, ha érezhető lelki élményekre és látomásokra vágyódnak. De akkor mi az igazság?

Talán Avilai Szent Teréz tanítása fel tudja oldani számunkra ezt a látszólagos ellentétet, amikor azt állítja, hogy az Úr ahhoz, hogy egy misztikus belső lakásba elvezessen, sok mindenféle úton tudja gazdagítani a lelket (A belső várkastély V,3,5). Az érzékeinkkel jól felfogható misztikus kegyelmek csak egy rövidebb utat vagy pedig egy meghívást jelentenek a lélek számára, hogy az Istennel egy bensőségesebb és mélyebb kapcsolatra jusson, vagy legalábbis arra vágyódjon. A léleknek nincs föltétlen szüksége arra a rövidebbik útra, amit e misztikus kegyelmek jelentenek. Sőt, ha a lélek erre vágyódik, akkor könnyen lehet, hogy épp’ az ellenkező hatást éri el vele: a hiúságban és az önszeretetben gyarapodik ahelyett, hogy Istent szeretné mindennél jobban. Hogy az Istennel való egyesülésre eljuthassunk – folytatja Szent Terézia -, nem szükséges, hogy az Úr nagy szellemi örömökben részesítsen bennünket: teljesen elég volt, hogy odaadta nekünk Fiát s megmutatta nekünk az utat (BV V,3,7). Hogy Máriával bensőséges kapcsolatba kerülhessünk, nem feltétlenül látványos és érezhető kegyelmek szükségesek tehát: ami lényeges és ami elég ehhez, az Jézusnak a kereszten kinyilvánított s a Szűzanya által elfogadott akarata, s a lélek önátadásban való egyesülése ezzel az akarattal. Úgy is mondhatjuk, hogy a Kármelben a Szent Szűz szerepe nem annyira a szentjeink életének esetleges látványos misztikus kegyelmeiben érthető meg, hanem inkább Mária erényeinek követésében, amelynek mikéntjét a Kármel szentjeinek az Istennel való egyesülésről, s annak a szemlélődés útján történő megvalósulásáról megírt tanításuk részletez és tesz megfoghatóvá minden ember számára.

Forrás: karmelitarend.hu

A szentföldi kusztos: Nem élhetünk úgy, hogy a fertőzéstől való félelem megszállottjaivá válunk

Ismét áldozhatnak és hónapok után újra egybegyűlhetnek a szentföldi hívek, hogy Isten Szavát hallgathassák. Megnyílt a jeruzsálemi Szent Sír bazilika és számos más templom Jézus földjén. A szentföldi kusztos a Vatikáni Rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy lassanként visszatér a normalitás és fontos elkerülni, hogy bezárkózzunk a megbénító félelembe.

Barkai Gábor, a csodálatos idegenvezetőnk küldte nekem ezt a képet messengeren, május 25-én az újranyitás előtt, amikor a városban sétált, ezzel az üzenettel: "Csak most, csak Neked. Valós időben. Szeretettel". :)

Egyelőre nincsenek zarándokok a Szentföldön, mert a járvány miatt nem indulnak járatok azokból az országokból, ahonnan a legtöbb zarándok érkezik: az Egyesült Államokból, Spanyolországból, Olaszországból és Lengyelországból. A helyi hívők azonban vasárnap, Urunk mennybemenetele ünnepén újra átléphették a jeruzsálemi Szent Sír bazilika küszöbét, amely több mint két hónapig zárva volt. Erre a XIV. század óta nem volt példa.

Pónya Feri képe tavaly márciusból, amikor ott voltunk. Elkapott minket egy kis eső :)

Zárt ajtók mögött a szertartásokat a járvány idején is rendszeresen végezték

Jézus sírjának szenthelye tehát újra megnyílt, de egyelőre csak korlátozott számban van lehetőség a belépésre és kötelező a maszk viselése. Folyamatosan ellenőrzik a biztonsági távolság betartását, ám a szükséges előírások sem befolyásolhatták a hívek elérzékenyülését, hogy végre ismét közösségbe gyűlhettek és ismét magukhoz vehették az Oltáriszentséget. Francesco Patton atya, szentföldi kusztos interjújában elmondta, hogy zárt ajtók mögött a szertartásokat a járvány idején is rendszeresen végezték annak köszönhetően, hogy a szerzetesek az épületegyüttesben laknak. A szertartásokat még jobban megnövekedett egyházi lelkületben tartották meg.

Egy folyamatban levő megnyitásról beszélhetünk

“A belépést egyelőre 50 fő számára korlátozták és folyamatosan ellenőrzik a különböző egyházi közösségek felelősei, hogy aki belép a Szent Sír bazilikába, visel-e maszkot és tiszteletben tartja-e az előírásokat. Tehát egy folyamatban levő megnyitásról beszélhetünk, ami azonban egy nagyon fontos lépés. Most a hosszú csend után a Szent Sír is a lábadozás szakaszába lép, ami még nem jelenti a teljes gyógyulást” – fogalmazott Francesco Patton atya.

Az egyház sosem zárja be kapuit, továbbra is az ima helye marad

“A nyár végéig várni kell, hogy az első zarándokok megérkezzenek egyes országokból és a jövő év elejére tehető, hogy Jézus földjére látogathassanak újra azokból az országokból, ahonnan a legnépesebb számú zarándok érkezik általában. Első helyen áll az Egyesült Államok, majd Olaszország és Spanyolország, valamint Lengyelország. Ezeket a nemzeteket ugyanis erősen sújtotta a járvány. A helyi hívek számára ebben az időszakban is nyitva álltak a kegyhelyek: a Getsemani-kert és Názáret sosem zárt be. Minden elővigyázatossággal együtt azt az üzenetet kívántuk közvetíteni, hogy az egyház sosem zárja be kapuit, továbbra is az ima helye marad” – nyomatékosította a szentföldi kusztos.

Fotó: pixabay

A karantén idején a liturgia bemutatása folytatódott, sőt intenzívebbé vált.

“Ne feledjük el, hogy a Szent Sír bazilikában is a három egyházi közösség – a görög, a latin és az örmény – tovább folytatta az imát a karantén idején. A liturgia bemutatása is folytatódott, sőt intenzívebbé vált, de sajnos a hívek jelenléte nélkül, azonban még erősebb egyházi lelkülettel és ökumenikus arculattal. Egyetemes közbenjárás formájában valósult meg, mert itt jelen van Kelet és Nyugat, ezáltal hangot adtunk az egész emberiség könyörgésének, hogy érjen véget a járvány.”

A hívek könnyekre fakadtak

Francesco Patton ferences, szentföldi kusztos ezt követően a hívek reakciójáról szólt a templomok újra megnyitása kapcsán: “A jaffai Szent Antal multietnikus plébánián vasárnap a közösség részvételével bemutatott szentmisén a hívek könnyekre fakadtak, hogy újra együtt ünnepelhették az Oltáriszentséget és áldozhattak, valamint, hogy meghallgathatták Isten Szavát”.

A kenetkőnél tavaly márciusban. Timi fotózta :)

Nem élhetünk mostantól úgy, hogy a fertőzés félelmének megszállottjaivá válunk

A pápa óvatosságra int és kéri, hogy figyeljünk egymásra az újraindulásnak ebben az időszakában. A szentföldi kusztos ezzel kapcsolatban elmondta: “Nem lenne szükség egy járványra, hogy növekedjen a figyelmünk a sérülékenyebb emberek iránt. Igyekszünk biztosítani a szükséges óvintézkedéseket. Ugyanakkor arra van szükség, hogy egy nap visszatérjünk a normális hétköznapokhoz. Ez akkor érkezik majd el, amikor rendelkezésre állnak a hatékony kezelések, de nem élhetünk mostantól úgy, hogy a fertőzés félelmének megszállottjaivá válunk, mert ez azt jelentené, hogy nem élünk meg többé hiteles emberi kapcsolatokat. Azt merem mondani, hogy újra kell dimenzionálni a félelmet. Teljesen az óvintézkedések híve vagyok, amíg nincs megfelelő biztonság. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy le kell győznünk a félelmet, mert különben lesznek olyan emberek, akik nem alszanak éjjel, illetve a fertőzéstől való félelem miatt nem nyújtanak kezet senkinek és nem adnak puszit saját gyermekeiknek sem. Ez azt jelentené, hogy belépünk az “érzéstelenített antropológia” korszakába és ez szörnyű eredmény lenne. Tehát óvatosság igen, tisztelet igen, de túlzott félelem és aggodalom nem. Ne is gondoljunk arra, hogy ezután örökké így folytatjuk az életünket” – figyelmeztetett a szentföldi ferences kusztos.

A katolikus iskolák sorsa

A katolikus iskolák sorsa miatt a jeruzsálemi latin pátriárkátus a napokban aggodalmának adott hangot. Ezzel kapcsolatban Francesco Patton atya kijelentette: “Ez egy másik kérdés, ami a gazdasághoz kapcsolódik és természetesen osztozunk ebben az aggodalomban. Egyrészt mindannyiunk számára erős aggodalomra ad okot a zarándokok hiánya, másrészt a bizonytalanság azt illetően, hogy a Szentföldért általában Nagypénteken megtartott gyűjtést áthelyezte a Vatikán szeptember 13-ra. A szentföldi anglikán püspök is aggódik sok iskolájuk miatt, hogy miként biztosítják a fizetéseket, mert Izraelben van szociális ellátás, Palesztinában azonban nincsen pénzügyi lehetőség a bérkiegészítő kassza, a társadalombiztosítás alkalmazására. Ugyanakkor nem kell kételkednünk az Isteni Gondviselést illetően. Ha lehetővé tette az égből alászálló mannát, akkor nekünk, a szentföldi keresztényeknek is segíteni tud ebben a szakaszban” – zárta interjúját Francesco Patton atya, szentföldi kusztos.

Forrás: https://www.vaticannews.va, Gabriella Ceraso/Somogyi Viktória – Vatikán

2020. május 26.

A megtestesülés titkát rejtő szentély – Ahol megjelent Gábriel arkangyal Máriának

Aki rápillant az egyházi kalendáriumra, számos piros betűs napot vehet észre benne. Mintha az esztendő hatalmas vászna tele lenne pettyegetve találomra elhelyezett jeles dátumokkal. Ám ha közelebbről szemügyre vesszük ezt a képet, ráébredhetünk, hogy az első pillantásra magukban álló napok egyike-másika valójában szövedéket képez, amely átjárja s egybefogja az idők folyásának ciklusát. Így kötődik a karácsonyhoz Keresztelő Szent János születése vagy Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. A legfontosabb kapcsolódás azonban Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe: ekkor kezdődik meg az eseménysor, amely elhozza a megváltást az embereknek. Az Angyali üdvözlet ünnepén testesül meg Mária méhében a második isteni Személy. Ekkor hangzik el Isten első újszövetségi szava egyetlen személyen keresztül az egész emberiséghez: „Khaire!” — „Örvendezzél!” Ezen a napon térdet hajtunk a Hitvallást imádkozva: „Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett.” A hit megrendülésének, tiszteletadásának, hálájának kifejeződése ez.

Olykor azonban kiegyensúlyozatlan a figyelmünk: valami inkább az előtérbe lép, más pedig a háttérbe szorul. Karácsony ragyogásában szinte eltűnik Gyümölcsoltó, holott bizonyos értelemben ez utóbbi alapozza meg az előbbit, a második hordozza a nagyobb titkot, a felmérhetetlenebb csodát. A két szent megemlékezés viszonya pedig mintegy kivetül a földrajzi térre, a történelmi valóságra: Betlehem mögött megbúvik Názáret, az ókeresztény idők óta folyamatosan fennálló (bár sok viszontagságot megélt) Születés bazilikája árnyékában pedig szerényen és bizonyos értelemben szegényen ott álldogál az Angyali üdvözlet bazilikája, amely évszázadokon át több ízben is csupán romként hirdette egy ősi keresztény szentély hírét.

Egyes történészek szerint már az I. században, még Mária családtagjainak életében kialakult valamiféle tisztelet azon a helyen, ahol a Szűzanya gyermek- és ifjúkora telt. A családi házhoz tartozó barlang hamar a Krisztus-hívők szeretetének tárgya lett, hisz úgy tartotta a hagyomány: itt került sor Gábriel arkangyal és a kiválasztott leány találkozására, az emberiség legnagyobb csodájára. A IV. századi első építkezések alapjain azután az V–VI. században díszes bizánci templomot emeltek itt, amelyet azonban az iszlám előretörésének legelső hulláma elpusztított a VII. században. Innentől kezdve a tető nélküli, kidőlt-bedőlt falú szentély csak omladozott, mígnem Názáret 1102-ben a keresztesek kezére került. Megindult (a XX. századi ásatások eredményei szerint észak-franciaországi kőfaragók keze munkája révén) egy új keresztény istenháza felhúzása, ám ez soha nem készült el: 1187-ben Szaladin elsöprő győzelmet aratott a keresztes államok hadereje fölött, s ettől kezdve csak pár ferences maradhatott a városban, hogy ellássa az alapvető hitéleti feladatokat. A következő századok során a barátokat többször elűzték, majd visszaengedték Názáretbe. Az első stabil építmény a XVII. század első felében épült meg a grotta fölött, amelyet jó száz évvel később egy többször bővített templom váltott fel.

A rövid történeti áttekintés alkalmat ad egyfajta lelki olvasatra: a Názáretben megtestesült Fiú és az angyali üdvözlet barlangja fölé emelt templom sorsában oly sok a közös vonás! Üldöztetés, ellenségeskedés, kitaszítottság… „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Mt 8,20) – mondta magáról a Mester. Annyira így volt ez, hogy még megszületni sem tudott ott, ahol megfogant, ahol Máriának és Józsefnek lakása volt. Világra jötte első pillanatától kezdve tudta, érezte, mit jelent vándorként, idegenként élni a világban. A keresztény Názáretnek is olyanná vált az „élettörténete”, mint amilyen az innen útnak indult Megváltóé volt. A megtestesülés titkát őrző szentély hosszabb ideig pusztult, omlott, tovább volt lebontott, lerombolt állapotban, mint ameddig állt. Az évszázadok során itt többször lehetett látni a vacoktalan, fészektelen Krisztus emberré válásának otthontalanságát, mint a békés, gazdag és biztos berendezkedettséget.

Amikor a II. világháború után elérkezett az idő, hogy – tárgyalások és a megfelelő engedélyek megszerzése után – meginduljon egy új bazilika építése, nagy kérdés volt: miként lehet organikus egészbe fogni a múltat és a jelent, az ősi hagyomány megannyi lenyomatát és a kortárs lélek benső valóságát. A Giovanni Muzio tervezte szentélyt stílusa alapján az olasz brutalista építészet iskolájába sorolják be. Az épület kompozícióját kiadó elemek arányai, struktúrája, a látszó beton „durva közvetlensége”, az egész templom tömbjének a szemlélőre tett hatása valóban valamiféle nyers erőt sugároz. Ez már önmagában alkalmassá teszi arra, hogy a megtestesülés, szó szerint a „húsba térés, hússá válás” (in-carnatio) misztériumát hirdesse. Isten nem pusztán megérintette, óvatos távolságtartással végigsimította az emberi létezés felszínét, hanem fenntartások nélkül behatolt annak legbrutálisabb mélységeibe is, az anyagban, a húsban való lét szívébe, az ember és a kozmosz materiális létigazságának fundamentumáig.

A belső tér ugyanígy beszédes: az égbe törő kupola, a fényt begyűjtő és levezető lanterna és az ablakok nyitnak a mennyek felé, ugyanakkor a felső templom közepén nyílás tárul fel, amely lelátást enged az alsó templomba, annak szentélyére, ahol az ősi, bizánci templom rom-oszlopai között áll az oltár. Emögött nyílik meg az angyali üdvözlet barlangja. A fentről érkező fény útja a természetes Nap ragyogásától a templom testének rétegein át egészen az alapokig, az archetipikus szinten az anyaméhet jelző barlangig szó szerint kőbe, betonba, anyagba öltözteti a kimondhatatlan titkot: „Értünk, emberekért, és a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.” „És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék.”

Napközben megannyi zarándok jár itt, nemcsak katolikusok, hanem más felekezetű keresztények is. És persze turisták. Mozgás, zsibongás, fényképezés, idegenvezetők ismertetései, imafoszlányok oldódnak egymásba a fehér-vörös kőborítású bazilika udvarán és belső tereiben. Nem véletlen, hogy a csöndet, elmélyülést kereső, békében szentmisét ünnepelni szerető zarándokközösségek gyakran a közeli Szent József-templomban gyűlnek egybe, távolabb a misztérium helyétől, anyagi lenyomatától, de szívben-lélekben talán mégis közelebb az értünk földre szálló, emberré váló, csecsemőként megszülető Isten titkához. Ezért érdemes máskor, estefelé visszatérni a nagy templomba, ahol hat óra után már csak az imádkozók tartózkodhatnak.

A názáreti zarándoknak érdemes megnéznie a hirdetőtáblát: a keddi rózsafüzéres körmenet és a csütörtöki szentségimádás fix pontjai mellett nemegyszer másfajta esti imádságok lehetőségére is rábukkanhatunk itt. Márpedig naplemente után visszasétálni a bazilikához már önmagában élmény: elmenni Mária kútja mellett (az ortodox hagyomány szerint itt került sor az angyali üdvözletre), esetleg betérni a nagy fűszerbazárba, megmerítkezni a közel-keleti kisváros esteli mozgalmasságában, odaképzelni magunk köré, a mai názáretiek képében, kétezer évvel korábbi eleiket. Szent József, a Szűzanya és a felcseperedő Jézus is ezeken az utcákon, hasonló arcok között járt. Így megérkezve a már csöndes, szelíd fényekkel megvilágított bazilikába: valódi rátalálás. A hatalmas falak spirituális árnyékot vetnek zakatoló, a nap élményeitől elcsigázott agyunkra és ki tudja, hány benyomás által felkavart lelkünkre. Az ima szinte vonzza az embert befelé és lefelé: a grotta irányába. Régi karácsonyi énekünk a betlehemi pusztát idézi: „Az angyal énekel, / tekints az égre fel! / Napvilágos lett az éj, / meghasadt az ég, / és a Második Személy / most a földre lép.” Mielőtt Júdeában bekövetkezett volna a megénekelt csoda, ezen a helyen, „a nagy Betlehem” árnyékában, a csöndes és szerény kis Názáretben már „földre lépett” az Ige. A Fiú örökre, visszavonhatatlanul és beteljesült módon Emmánuelnek bizonyult. Innen, a bazilika mélyéből, alapjától kiindulva egyesült az emberiséggel, velünk levővé vált az Isten.

Török Csaba atya

Forrás: Magyar Kurír

A betlehemi mozaik angyalai

„Ezek az angyalok most értek földet” – magyarázza Gianmarco Piacenti, a betlehemi Születés-bazilika felújításának vezetője.

„Azt eddig is mindenki felismerte, hogy fent, az ablakok között a hatalmas angyali alakok kezükkel a szentély alatti barlang felé invitálnak, s futó lábaikkal az utolsó lépések felé terelik a zarándokot. De ahogy az ábrázolásukat elemeztük, az is feltűnt, hogy az egyik szárnyuk még lebeg, a másikat már leeresztették. A háttér felül arany – ez Isten világa –, lent pedig a zöld mező látható, a teremtett világ, ahol éppen földet értek. Az angyal földet érése sehol sem természetesebb, mint itt, Betlehemben. Isten emberré születhetett, s ettől mintha az angyaloknak is új hivatásuk lenne.”

A Piacenti-cég az egyik legnagyobb olasz restaurátorcsapat. 2013-ban nyerték el a megbízást a betlehemi bazilika renoválására beadott pályázatukkal. A munka a tető felújításával kezdődött, ehhez – többek között Velencéből – húsz tonna több száz éves, már kiselejtezett vörösfenyő-gerendát hoztak, hogy a pótlásokat megfelelően végezhessék el. Ezután beállványozták a bazilika belső terét, és megkezdték a mozaikok felújítását. Azóta csak így utalnak erre a nagy munkára: „Restauráljuk az eget!”

A konstantini építésű betlehemi bazilikát a keresztes korban, 1155 és 1167 között díszítették ki mozaikokkal. Két műhely dolgozott ezen, az egyiket a latinok, a másikat a görögök fizették. A mozaik kivitelezése a szakmában jártas olasz restaurátorok szerint fényűző színvonalú volt: az arany, az ezüst és a gyöngyházberakás sem hiányzott. A mozaikhoz nem arany- vagy ezüstkockákat használtak fel, hanem üvegkockákat, amelyek egyik oldalára arany- vagy ezüstbevonat került, majd vékony üvegréteggel vonták be azt. Ahol a bevonat épen megmaradt, ott ma is ragyog a mozaik. 1335-ből fennmaradt egy perugiai zarándok, Giovanni di Fedanzola beszámolója, amelyben ez áll: „Végig a templom falain, az oszlopoktól a tetőzetig, gyönyörű és előkelő mozaik (látható), amelyen az egész történelmet ábrázolják, a világ teremtésétől Krisztus ítéletre való eljöveteléig.” Mintha a keresztesek Európa minden gazdagságát idehozták volna.

A munkálatok legnagyobb feltűnést keltő felfedezése az volt, hogy a meglévő hat angyal mellett most megtaláltak egy hetediket is. Egy vakolt falrészen termográfiai vizsgálatot végeztek, és a képernyőn megjelenő sötét folt azonnal felkeltette a restaurátorok figyelmét. Az óvatos tisztítás nyomán pedig kibontakozott a hetedik angyal képe. Silvia Starinieri, egy fiatal restaurátor így számol be arról, mit éreztek, amikor előbukkant az angyal: „Végtelen öröm volt (…) óriási élmény ez egy ilyen munka során. Reméltük, hogy megvan a teljes alak, és így is lett, bár az arc és a lábak sérültek voltak.” Tavaly júniusban Ferenc pápa is beleszőtte beszédébe ezt a hírt, amikor a közel-keleti egyházi vezetők gyűlésén beszélt.

A bazilika belső fali mozaikborításának nagyjából mindössze a tizenöt százaléka maradt meg. A mostani restaurálás során – a jövőre gondolva – számítógépen regisztráltak mind egyes mozaikkockát, szám szerint egymillió-hatszázezret. A pusztulás fő oka a beázó tetőzet volt, amit az évszázadok során a törökök nem engedtek kijavítani. Sőt, a mozaik hullását olykor még siettették is. A régi följegyzések arról számolnak be, hogy a török katonák lövésekkel rombolták a mozaikot. A sérülések vizsgálata igazolta is ezt: régi puskagolyókat találtak a falban, s Krisztus és a szentek arcát több helyen elcsúfították a lövésnyomok. Piacenti úr lelkesen idézte fel, milyen választ váltott ki ez a restaurálásban közreműködő mesterekből. Itt nem pusztán arról van szó, hogy vallási jelképeket rongáltak meg a törökök. Ebben az esetben az Ember arcát csúfították el, és ennek helyreállítása mindenekfölött értelmes munka. A felújításban részt vevő százhetven cég és műhely dolgozói ezért mindannyian a tudásuk legjavát adták a közös vállalkozás során. 

A zarándokok csodálják a megmaradt mozaikokat, ám olykor elhangzik egy-egy kérdés is. A falakon látható a hitetlen Tamás húsvéti jelenete, a mennybemenetel, a színeváltozást, a virágvasárnapi bevonulás. A főhajóban a felső szinten az angyalok, középen a helyi és az egyetemes zsinatok, alattuk Jézus családfája látható. A karácsonyi jelenetek mozaikképe bizonyára szintén ott volt valahol a többi között, de alighanem megsemmisült. De vajon mit keres a Születés bazilikájában ez a sok „egyéb” bibliai jelenet, ráadásul a kereszthajó hangsúlyos helyein? Nem véletlen ez: a megtestesülés titka, Urunk, Krisztus igaz emberségének megnyilvánulásai át- meg átszövik az egész evangéliumot. A hitetlen Tamás például nem hiába igényli a látást: tudni akarja, hogy valóban az a Jézus él-e ismét, akit ő emberként, megsebzettként ismert. A test, Krisztus teste az, amin megváltásunk áll vagy bukik – elmélkedett Tertullianus. Karácsonykor az egész Krisztus-misztérium középpontjában vagyunk.

Még néhány hét, és eltávolítják a betlehemi bazilikából az állványokat. A mozaikok után megújulnak az oszlopok, a padlózat és a világítás is. Befejezéséhez közeledik a nagy munka, amelyet Gianmarco Piacenti a középkori katedrálisok építéséhez hasonlónak tart: ha monumentalitását tekintve nem is, de a sok szakember és művész harmonikus együttműködése szempontjából mindenképp. A felújított mozaikok végre ismét betölthetik eredeti szerepüket: az isteni ragyogás megsejtésére indíthatják a templomba betérő zarándokokat, s közvetíthetnek valamit a betlehemi éjszakában felragyogó fényből.

Várnai Jakab atya OFM

Forrás: Magyar Kurír, 2018. január 1.

Betlehem - a Születés Temploma

Betlehem (arabul بيت لحم, héberül בית לחם; Betlechem) város palesztin fennhatóság alatt, Ciszjordániában, Jeruzsálemtől kb. 10 km-re délre. Nevének kettős jelentése van: kenyér háza – a héber Beit Lehem alapján; hús háza – az arab Beit Lahm szerint.

Itt áll a világ egyik legrégebben működő temploma, amelyet a hagyomány szerint Jézus születésének helyén (egy barlang fölé) emeltek. Építését Szent Ilona császárné, Nagy Konstantin édesanyja szorgalmazta 326-ban. Makariosz püspök kezdte meg a munkálatokat, melyeket 333-ban fejeztek be. A templomot 339. május 1.-jén szentelték fel, és ma Betlehem leghíresebb látnivalója. 531 és 565 közöttt Jusztinianosz császár felújíttatta. 1165 és 67 között készültek azok a mozaikok, melyeket az utóbbi években restauráltak (erről egy külön bejegyzésben lesz szó). 1480-ban kijavították a tetőt. 1757-ben foglalták el az ortodoxok, ezután készült a templom ikonosztáza. Ma az örmény keresztények, a görög ortodox szerzetesek és a katolikus ferencesek gondozzák, az egyházak között bonyolult jogi, vallási megállapodás van a feltételekről, jogokról, kötelezettségekről. A bazilikát a három felekezet kolostorai veszik körül: jobb felől az örmények és görögök, bal felől a ferencesek épülete a Szent Katalin templommal, ami Betlehem római katolikus plébániatemploma is egyben. 

A templom szíve a Születés barlangja. Itt, a Megváltó világra jöttének hagyománybeli helyén ezüstcsillag látható a következő felirattal: „Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est”, azaz: „Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától.”

2002. április 2-án 120 palesztin fegyveres szállta meg a templomot, s ezzel elkezdődött a bazilika egy hónapos ostroma, mely 8 halálos áldozatot követelt. Mindenhol mesterlövészek álltak, így a ferencesek sem hagyhatták el kolostorukat. A kívülről érkező lövöldözés miatt betört néhány ablak, lövedékek fúródtak a külső falburkolatba (ezek ma is láthatók) és tűz pusztított a második emeleti ferences kolostor plébánia termében. Összességében azonban nem keletkeztek helyrehozhatatlan károk. Május 9-én, csütörtökön éjjel megegyezés született az izraeli és palesztin fél között a betlehemi Születés-bazilikába menekült palesztinok sorsának békés rendezéséről: 39 palesztint a Gázai-övezetbe telepítenek át, míg 13 fegyveres palesztinnek, akiket az izraeli fél terroristának minősít, el kell hagyni az országot, beleértve mindkét fél területét. A fegyveres palesztinok befogadását az Európai Unió (EU) vállalta, mégpedig úgy, hogy 13 személynek más-más országok adnak otthont. A templomba erőszakkal behatolt és magát ott elszállásoló többi palesztin szabadon távozhatott és visszatérhetett családjához. A ferences kúria pénteken délelőtt közleményt adott ki a betlehemi Születés-bazilika ostromának befejeződése után. Ebben elégedetten állapították meg, hogy rendeződött ez a több mint egy hónapja tartó súlyos helyzet. A ferences szerzetesek meggyőződése, hogy nem pusztán elszigetelt jelenségről van szó, hanem a szentföldi béke első jeléről. A történelemmel szembeni halaszthatatlan kötelesség azzal a feladattal jár, hogy az arra illetékesek maradéktalanul és pontosan rekonstruálják a történteket és állapítsák meg, hogy kiket terhel felelősség, továbbá állítsák helyre a szentélyben és a kolostorban okozott károkat. A válság kezdete óta világossá vált, hogy tovább kell fokozni az erőfeszítéseket, amelyek a szent helyek nemzetközi jogi védelmét célozzák, és amelyet a katolikus egyház már olyan régóta sürget. Később ennek eredményeként a három felekezet összefogott és kezdeményezte a Születés Templomának világörökséggé való nyilvánítását az UNESCO-nál. Az UNESCO sürgősségi eljárással nyilvánította a szentföldi templomot a világörökség részévé 2012-ben. A döntést Szentpéterváron 13 igen, 6 nem és 2 tartózkodás szavazattal hozta meg a szervezet. 

2002. május 10-én pénteken este, napfényes alkonyatban a ferences, a görög ortodox és az örmény szerzetesek ősi rítussal újra birtokba vették Jézus születésének a templomát. Reggel amikor a templom harangjai a 7 órát ütötték, 123 palesztin, köztük az Izrael által körözött 39 terrorista, egyenként elhagyta a szentélyt, az „Alázatosság kapuján” keresztül, melyet még a keresztesek építettek alacsonyra, hogy a lóháton érkező hódítók ne tudjanak behatolni a templomba. A palesztinokat Ibrahim Faltas ferences kísérte ki a templomból. 

2010-ben elkezdődött a templom restaurálása. A felújításra még 2010-ben létrehoztak egy nemzetközi segélyalapot, amelybe elsőként Magyarország helyezte el százezer eurós hozzájárulását. A kivitelezés jogát egy olasz konzorcium, a Piacenti renováló cég nyerte el. 

Első körben a tetőt kezdték felújítani 2013-ban, ez 2015-re készült el. A tetőszerkezetet hatszáz éve nem újították fel, jóllehet – szakértői vélemények szerint – a levegő magas páratartalma miatt nagyon rossz állapotban volt. A 200 tonnás, rothadó gerendájú födémszerkezeten 200 éve nem végeztek karbantartási munkákat. A munkákkal egy régi gerendák megóvására szakosodott toszkánai családi vállalkozást bíztak meg, a munka értéke 1,9 millió euró (586 millió forint) volt.

"A gombák és szivárgások által megrongált fa helyenként könnyen leválik" - magyarázta Marcello Piacenti olasz restaurátor. "A program keretében a megmenthető részeket szeretnénk megóvni, mint például a központi hajó gerendáját. Újrahasznosítjuk a tetőzet faanyagát: 80-90 százalékát megőrizzük". A munkákhoz szükséges többi faanyag Olaszországból érkezett 2014. január elején. Háromszáz-négyszáz éves, ugyanolyan színű és keménységű fára volt szükség, mint a gerenda. A tető legrégebbi része 1470-ben épült. A ferences szerzetesek, a szent helyek őrzői Velencéből szállíttattak az időjárási viszontagságának ellenálló gyantás fafajtát, vörösfenyőt, az európai uralkodók ajándékát. A XIX. században a görög ortodox egyház anatóliai tölggyel építette újjá a tetőzet nagy részét, amely ugyanúgy népszerű volt a térségben, mint az 1300 előtt használt libanoni cédrus. A tető ólomlemezei és a födémszerkezet közé szigetelő nemezréteget helyeztek el, amely véd a csapadék és a hőség ellen - mondta el Marcello Piacenti, az olasz-palesztin szakember csapat vezetője. A felújítást – az egymillió dolláros kormányzati támogatás mellett – főként palesztin pénzügyi forrásból, magánszemélyektől származó, mintegy 2,1 milliós alapból finanszírozták; továbbá Magyarországról, Franciaországból, Oroszországból, a Vatikánból és Görögországból érkező hozzájárulásokból. A teljes restaurálás értékét 15 millió euróra (4,6 milliárd forint) becsülték.

A keresztes háborúk korából származó mozaikokat és a középkori falfestményeket is meg kellett óvni. Ezek felújítását 2017-ben kezdték el. A szakértők szerint a mozaikok 1154 és 1169 között készültek a Szentföldön. A mozaik kivitelezése a szakmában jártas olasz restaurátorok szerint fényűző színvonalú volt: az arany, az ezüst és a gyöngyházberakás sem hiányzott. A mozaikhoz nem arany- vagy ezüstkockákat használtak fel, hanem üvegkockákat, amelyek egyik oldalára arany- vagy ezüstbevonat került, majd vékony üvegréteggel vonták be azt. Ahol a bevonat épen megmaradt, ott ma is ragyog a mozaik. 1335-ből fennmaradt egy perugiai zarándok, Giovanni di Fedanzola beszámolója, amelyben ez áll: „Végig a templom falain, az oszlopoktól a tetőzetig, gyönyörű és előkelő mozaik (látható), amelyen az egész történelmet ábrázolják, a világ teremtésétől Krisztus ítéletre való eljöveteléig.” 

Eredetileg 2000 négyzetméter mozaik díszítette a bazilikát, de az idők folyamán ennek jelentős része megsemmisült, mert a török szultánok idejében elhanyagolták a karbantartást. A mostani restaurálás során – a jövőre gondolva – számítógépen regisztráltak minden egyes mozaikkockát, szám szerint egymillió-hatszázezret. A pusztulás fő oka a beázó tetőzet volt, amit az évszázadok során a törökök nem engedtek kijavítani. Sőt, a mozaik hullását olykor még siettették is. A régi följegyzések arról számolnak be, hogy a török katonák lövésekkel rombolták a mozaikot. A sérülések vizsgálata igazolta is ezt: régi puskagolyókat találtak a falban, s Krisztus és a szentek arcát több helyen elcsúfították a lövésnyomok.125 négyzetméter (ez kb. 15%) megmaradt, de nem a legjobb állapotban. Ezért 15 hónapon át javították és tisztogatták a mozaikokat, 2018. karácsonyára készültek el. 

Mikor márciusban ott jártunk Betlehemben, épp a padlózat és az oszlopok felújítási munkálatai folytak, egy restaurátort el is csíptünk munka közben 😊 Láthattuk a már restaurált bizánci mozaikpadlót is, ami olyan kifinomult kivitelezés, hogy a hittanosaim szőnyegnek nézték 😤

Sajnos nem néztem meg elég alaposan a mozaikokat, pedig lett volna rá időm. Hiába, oda egyszer vissza kell menni, amikorra már teljesen kész lesz a felújítás. Ez egy hihetetlenül gazdagon díszített bazilika volt, az oszlopok eredetileg aranyozottak voltak. A felújítás során az oszlopokat tartó VI. századi gerendák is előkerültek, melyek ki tudja mióta be voltak vakolva... 

Csodálatos élmény volt...

(szöveg forrása: internet)