Üdvösségünk sziklája – Megváltásunk szikláinak nyomában a Szentföldön

A bibliai, írott kinyilatkoztatás mellett egy sajátos isteni üzenetet is találunk, amely nem szavakban, hanem csodálatos helyszínekben meséli el az embereknek Isten üdvözítő jóságát. Ez a Szentföld, amit Szent Jeromos nyomán az Ötödik Evangéliumnak is nevezhetünk. Olyan hely ez, ahol még a köveknek is nevük van. Rendszeres szentföldi zarándokként rácsodálkoztam arra, hogy az Ötödik Evangélium szerint megváltásunk eseményeinek legfontosabb helyszínei sziklához és barlanghoz kapcsolódnak.

Amikor csoportokat vezetek a Szentföldre, azt ajánlom a zarándokoknak, hogy érintsék meg kezükkel ezeket a sziklákat, sőt érintsék oda rózsafüzérüket is. Hiszen ezek a szent helyek jelennek meg lelki szemeink előtt, amikor a szentolvasó imádságot végezzük, és megváltásunk titkait felidézzük. Nem babonás cselekedetként gyakoroljuk ezt, hanem azért, hogy itthoni imádságainkban is érezzük: személyesen közünk van a szentföldi sziklákhoz.

Elsőként a názáreti barlangnál helyezzük olvasónkat az oltár elé, az Angyali üdvözlet bazilikában. Az oltár latin felirata hangsúlyozza, hogy itt, ezen a helyen lett az Ige testté. Ez a megtestesülés helye, ahol Szűz Mária szíve alatt a Szentlélek erejéből megfogant Isten örök Fiának emberi élete. Az emberi élet tehát a fogantatással kezdődik. Ezen a helyen született meg a Máriát köszöntő legfontosabb imádságunk: az Üdvözlégy. Egy másik jelentős napi imádságunk is e helyről indult el, az Úrangyala ima, amit reggel, délben és este, a harangszóra elimádkozunk, felidézve Szűz Mária és Gábor főangyal párbeszédét.

A galileai Názárettől kissé távolabb, a júdeai Betlehemben újabb fontos sziklabarlangokat találunk. A pásztorok az otthonukat jelentő barlangoktól indultak el ahhoz a betlehemi barlanghoz, ahol az angyal útmutatására megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Ez Jézus születésének barlangja a Születés templomában. Ezt a templomot Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona építtette a 4. században. A születés helyét itt egy fehér márványba foglalt ezüstcsillag jelzi. Rajta a latin felirat: „Itt született Szűz Máriától Jézus Krisztus.” Ezen a helyen a zarándok ismét leborul, és megcsókolja a földet. Itt is megilletődötten helyezhetjük a szent helyre rózsafüzérünket az örvendetes titkokkal.

Üdvösségünk történetének további két kiemelkedő sziklája Jeruzsálemben található. Első szentföldi zarándoklatomon megdöbbentett az a felismerés, hogy milyen kicsi a távolság Betlehem és Jeruzsálem között. És milyen közel áll egymáshoz a születés örömének és a szenvedés drámájának hittitka.

Charles de Foucauld atya egyik gondolatát idézem: „Habár karácsony az öröm kezdete számunkra, Jézus számára szenvedéseinek a kezdete volt. Karácsony csak nyolc nappal előzi meg a körülmetélést... Betlehem csak nyolc kilométernyire van Jeruzsálemtől. Ha az ember Palesztinában van, fájdalmasan megrendül: miután 1888-ban Betlehemben voltam, meghallgattam az éjféli misét, szentáldozáshoz járultam a barlangban, majd két-három nap után visszatértem Jeruzsálembe. Kimondhatatlan volt a boldogság, amit a barlangban éreztem, amely Jézus, Mária és József hangjából visszhangzott annak idején, ahol közel voltam hozzájuk. De jaj! Egy óra járás után a Szent Sír temploma, a Kálvária, az Olajfák hegye tornyosult előttem. Az embernek akarva-nem akarva változtatni kellett gondolatain, és a kereszt tövében kellett találnia magát.” 

Bizony, ott van a születés helyének közelében a szenvedés hegye, a keresztre feszítés sziklája, a Szent Sír barlangja. Mélyen átérezte ezt a közelséget Szent II. János Pál pápa is 2000-ben, a jubileumi szentévben. Betlehemben mondott homíliájában utal erre: „Jézus bölcsője mindig a kereszt árnyékában van. A betlehemi születés csöndje és szegénysége egy valóságot alkot a Kálvária fájdalmaival, sötétjével és halálával. A bölcső és a kereszt a megváltó szeretetnek egy és ugyanazon misztériuma; a test, amit Mária jászolba fektetett, azonos a kereszten föláldozott testtel.” A fájdalmas titkokat felidézve a jeruzsálemi Szent Sír-templomban a Golgota sziklájához érinthetjük olvasónkat. Majd néhány lépés, és az élet győzelmének helyszínére érkezünk, a Szent Sír barlangjába, ahol Jézus holtteste nyugodott, és ahonnan a feltámadás dicsőségébe lépett. Ez itt a dicsőséges szentolvasó első állomása.

Az idei karácsonnyal is elindulunk Betlehemből Jeruzsálembe, folytatjuk sziklamászásunkat. Jó lenne, ha felismernénk, milyen közel van egymáshoz Betlehem és Jeruzsálem. Bárcsak megéreznénk, milyen megtiszteltetés Krisztus sziklájára építkezni, mennyire biztonságos a belé vetett hit barlang-menedéke!

Boldog emlékű Tempfli József nagyváradi püspök úr jelmondata számunkra is életprogram lehet: „Petra Christus”, vagyis „A szikla Krisztus”. A Megváltó születése az áldozatos élet kezdete. Mi is ilyen életre kaptunk meghívást, hogy a betlehemi Gyermek küldetésével azonosuljunk, és egykor az ő végtelen létében is osztozzunk a mennyei Jeruzsálemben.

(Szederkényi Károly atya)

Forrás: Magyar Kurír, 2021.12.26.

Fotók: Kertész Péter atya, 2019 március

Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság. (Jn 1,47)

A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hű barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát; akik az Urat félik, találhatnak ilyet. Aki az Urat féli, abból jó barát lesz, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is. (Sir 6,14-17)

Idén szeptember 6-án este köszönt ránk a zsidó újév, a ros hásáná. A kétnapos ünnepen a zsidóság az ember teremtésének 5782-ik évfordulójára emlékezik, és mintegy megújítja Istennel kötött szövetségét a világ létezésére és újjáteremtésére. A zsidó naptár szerint négy újév van, ezek közül a legjelentősebb a zsinagógai újesztendő. A ros hásána kifejezés szó szerint azt jelenti: az év feje. A zsinagógákban áldást mondanak, majd megfújják a sófárt – az ősi zsidó hangszer, a kürtként megszólaltatott kosszarv arra a kosra emlékeztet, amelyet Ábrahám a fia helyett áldozott fel. A hagyomány szerint a sófár hangja hallatszott a sínai kinyilatkoztatás alkalmával, és a Messiás eljövetelét is a sófár hangja jelzi majd.

Fotó: pinterest

Soha nem érdeklődtem a zsidó hagyományok és ünnepek iránt egészen addig, amíg el nem zarándokoltam a Szentföldre és nem láttam ott imádkozó zsidó férfiakat és nőket. Kicsit szégyelltem is magam, hogy mi keresztények sokszor nem tudjuk ilyen komolyan venni a hitünket mint a zsidók. Pedig mennyi közös van bennünk....

Zsidó lányok a Siratófalnál (2019.03.)

„A zsidóság és a kereszténység két különböző módja a Szentírás magyarázatának.” - írja XVI. Benedek pápa, aki maga is járt a Szentföldön, ahogy elődje, szent II. János Pál és utóda, Ferenc pápa is. "Az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai. Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette." (Nostra aetate 4)

XVI. Benedek pápa a Siratófalnál, 2009. május 

Fotó: https://mfa.gov.il

Minden esetre azóta egész másképp tekintek a zsidókra, mint azelőtt. Kimondhatatlanul hálás vagyok Gábor barátomért, aki a zsidó nép gyermeke és akitől nagyon sokat tanultam. Valahányszor látok egy jeruzsálemi képet, mindig eszembe jut és mindig nagy szeretettel gondolok rá. Majd' 2 és fél év után újra sikerüt találkoznunk, most nem Jeruzsálemben, hanem itt Csepelen. Most kicsit felcseréltük a szerepeket, mert én voltam az idegenvezető, bár korántsem vagyok olyan profi, mint Gábor.

Munka közben :) (Caesarea, 2019.03.)

Nagyon gyorsan elrepült az a két óra, amit együtt tölthettünk és nekem annyi kérdésem lett volna még, és órákig el tudtunk volna beszélgetni szerintem :) Még egy ok, hogy arra törekedjek, hogy újból kijussak a Szentföldre. A legjobb az lenne, ha csak mi, csak Jeruzsálembe és csak Gáborral :) Egy olyan barát, mint ő, igazi kincs és nagyon jól illik rá Jézusnak ez a mondata: Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság. (Jn 1,47) Mindig van egy kedves szava és nem is tudja mennyi köszönhetek neki :) A pápa kórusának budapesti koncertjére is tőle kaptam két jegyet, hogy elmehessek a nagyfiammal. Hatalmas élmény volt! Kérdéseimre mindig készségesen válaszol és amikor ellátogathatott végre Magyarországra, nem feledkezett meg róla, hogy hozzon nekem is néhány apróságot Jeruzsálemből, a Szent Városból. A kvitlimet is elvitte a Kotelhez, melyben egy csomó kérést megfogalmaztam az Úrnak, mert hiszem, hogy ez egy különleges hely, ahol Ő jelen van és meghallgat minket.

Kevdes Gábor, köszönöm a barátságodat, a kedvességedet, és örülök hogy ismerhetlek. Legyen nagyon boldog az elkövetkezendő új esztendő Neked és az egész zsidó népnek, idősebb tesóinknak. Nélkületek mi sem léteznénk. Legyen osztályrészetek mindenféle testi-lelki jólét és áldás!

„Isten mindannyiunkat ellátott lélekkel ami egy gyertyához hasonlít, amelyet azért kaptuk, hogy megvilágítsuk vele a környezetünket. Nemcsak az otthonunk belsejét, de a külsejét, sőt az egész világot be kell világítanunk.”

Menachem Mendel Schneerson

A zsido.com oldal összegyűjtött néhány inspiráló idézetet ros hásáná alkalmából, amit szeretettel ajánlok elolvasásra mindenkinek itt: Inspiráló idézetek ros hásáná alkalmából

Boldog 5782. évet :)

Kármel Királynője és Ékessége

Július 16. a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe. A kármeliták védasszonya az ábrázolásokon egyik karján a Kis Jézust tartja, másik kezével a skapulárét nyújtja. A skapuláré gyakran a Kisded kezében is ott van. Kármelita templomokban és más templomok mellékoltárain is gyakran látható.

Kármelhegyi Boldogasszony, Stella Maris monostor, Haifa

Kármelhegyi Boldogasszony, Kis Szent Teréz bazilika, Keszthely

Kármelhegyi Boldogasszony kegyképe, kármelita kolostor, Czerna, Lengyelország

Fotó: karmel.pl

A Szentírás több helyen megemlékezik a Kármel hegyről, ahol Illés próféta élt és védelmezte a hit tisztaságát (1Kir 17-19). Az egyházatyák a hegyet szépsége, termékenysége, ősisége, Illés győzelme miatt Szűz Mária jelképének látták. Sok remete élt a hegyen, majd a 12. században rendet alapítottak itt azzal a céllal, hogy a Szűzanya oltalmában szemlélődő életmódot folytassanak. A tengerről felszálló felhőben (1Kir 18,44), mely Illés idejében a megmentő esőt hozta, a Szűzanya előképét látták. Így jött létre a kármelita rend.

Stock Szent Simon 1251. július 16-án részesült a skapuláré látomásában. A hagyomány szerint a Szűzanya angyalok és szentek kíséretében jelent meg a rendfőnöknek, és átnyújtotta neki a skapuláré nevű vállruhát azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba, és a halálát követő szombaton kiszabadul a tisztítótűzből. E kiváltságot később a rendtagokon kívül kiterjesztették minden hívőre, aki a skapulárét, illetve annak éremváltozatát viseli és a Kármelhegyi Boldogasszony oltalma alatt a megfelelő életmódra vállalkozik.

Stettner Sebestyén: Stock Szent Simon átveszi a skapulárét

a Kármelhegyi Boldogasszonytól (1740)

Fotó: Magyar Kurír

A Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletét azok a szerzetesek hozták magukkal Európába, akik a szaracénok elől menekülve kényszerültek elhagyni ősi remeteségüket.

Édesanyjuk, védasszonyuk ünnepét 1376/78-tól ülik a kármeliták. Pápai jóváhagyást az ünnep megtartására V. Sixtustól kaptak 1587-ben, majd az emléknapot XIII. Benedek 1726-ban kiterjesztette az egész egyházra.

A kármeliták házai ma is az imádság és a lelki elmélyülés helyei hazánkban és szerte a világon.

Mai könyörgés:

Urunk, Istenünk, segítsen minket a Kármelhegyi Boldogasszonynak, a dicsőséges Szűz Máriának áldott közbenjárása, hogy oltalmazó kezétől vezetve eljussunk ahhoz a hegyhez, amely maga Krisztus. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Régi rítusban:

Isten, ki a Kármel rendjét szentséges Anyádnak, a mindenkor Szűz Máriának nevével különösképp kitüntetted: engedd meg kegyesen, hogy akinek emlékét most ünnepélyes áldozattal üljük, annak védelmével az örök boldogságba eljuthassunk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

Skapuláré ima:

Boldogságos Szeplőtelen Szűz,

Kármelhegy ékessége és fénye,

ki különösen kegyes szemmel tekintesz arra,

aki áldott ruhádat viseli;

tekints reám is kegyesen

és fogadj oltalmad palástja alá.

Erősíts hatalmaddal,

világosítsd meg lelkem homályait bölcsességeddel

s gyarapítsd bennem a hitet, reményt és szeretetet.

Ékesítsd fel lelkemet kegyelmekkel és erényekkel,

hogy isteni Fiadnak mindenkor kedve teljék benne.

Állj mellettem életemben,

vigasztalj meg halálomban édes jelenléteddel,

és mutass be a Szentháromságnak,

mint gyermekedet és ájtatos szolgádat,

hogy a mennyországban örökké dicsérhesselek és áldhassalak.

Amen.

Ebben az évben két lengyel kármelita egy szép kilenceddel készült a mai ünnepre. A kilenced címe: Skapulárés átadás kilencede: 9x igen. Az egyes napokat így bontották fel: 

1. nap: igen Istennek

2. nap: igen az embernek

3. nap: igen a történelemre

4. nap: igen a hagyományra

5. nap: igen a nehézségekre

6. nap: igen a váratlanra

7. nap: igen az ünnepre

8. nap: igen a mindennapokra

9. nap: igen a keresztre

Aki kíváncsi IDE kattintva belenézhet a kilencedbe.

Minden nap végén van egy felajánló ima és egy litánia. A litánia szövegét le mertem fordítani, ez volt ajándékom Péter atyának Csepelre disponálásának 7. évfordulójára. A litánia lengyelül, hárfával kísérve:

És az általam fordított magyar szöveg:

Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, Uram irgalmazz!

Krisztus hallgass minket, Krisztus hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten – irgalmazz nekünk!

Megváltó Fiúisten – irgalmazz nekünk!

Szentlélek Úristen – irgalmazz nekünk!

Szentháromság Egy Isten – irgalmazz nekünk!

Istennek Szűz Szülője – könyörögj érettünk!

Akiről Illés próféta jövendölt – 

A Kármel Pátrónája és Úrnője – 

Kármel Királynője és Ékessége – 

Anyánk és Nővérünk – 

A Kármel Gondviselője – 

Aki védelmezel minket a Szent Skapuláré által – 

Aki mindig jelen voltál a Kármel történelmében – 

Kármel-hegyi áldott Szűz – 

Kármel-hegy dicsősége – 

Kármel Virága – 

Tengernek Csillaga – 

A menny kapuja – 

Életünk és reménységünk – 

Legédesebb Anyánk – 

Irgalmasság Anyja – 

Szép szeretet Anyja – 

Isteni kegyelem Anyja – 

Szűz Anyánk – 

Tiszta szívű Szűz – 

Szeplőtelen Szűz – 

Szentlélek Mátkája – 

A Szentháromság lakása – 

Az Egyház tisztaságos képmása – 

A lelki élet Mesternője – 

Isten igéjének hordozója – 

Isten igéjét hallgató Szűz – 

Virrasztó Szűz – 

Elrejtett és csöndes Szűz – 

Aki szívedben megőrzöd Isten minden dolgait – 

Aki kitartó vagy az imában – 

Aki hősiesen kitartasz a hit hiányában – 

Aki mindig aláveted magad a Szentléleknek – 

Aki engedelmes vagy az Atya akaratának – 

Aki követted Krisztust egészen a kereszt lábáig – 

Aki bizalommal vártad az Úr feltámadását – 

Aki egy vagy Jézussal fájdalomban és örömben – 

Szent Fiának tökéletes tanítványa –  

Első az Úr szegényei között – 

Az Úr alázatos szolgálóleánya – 

Az imádság és lemondás példaképe – 

A szemlélődés és közbenjárás példaképe – 

Az Úrnak való önátadásunk példaképe – 

Mária, szerető jelenlét – 

Társunk a hit zarándokútján – 

Vezetőnk a Kármel hegyére – 

A Szent skapuláré királynője – 

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – kegyelmezz nekünk!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – hallgass meg minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit – irgalmazz nekünk!

V. Kármel-hegyi Anyánk és Királynőnk!

F. Add nekünk gondoskodásod jelét!

Könyörögjünk!

Istenünk, a te jóvoltodból kaptuk a Szeplőtelen Szűz Máriát, mint a Kármel Anyját és Királynőjét. Add hogy hűséges képmásai legyünk itt a földön, hogy mint Ő, szüntelenül elmélkedjünk igéden, az Ő szívével szeressük testvéreinket és életünket adva értük Krisztushoz vonzzuk őket. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: Magyar Kurír

Képek: Saját (ahol külön nem jeleztem a forrást)

Jézus nyomában Jeruzsálemben

 

Meglátni Jeruzsálemet. Rápillantani a városra, amely már egészen más, mint Jézus idejében. De mégis: a Kidron völgye, az Olajfák hegye, az árulás barlangja… Minden egészen más, de mégis… Valahol itt történt minden.

Jézus ránéz a városra, és megsiratja. Az olajfák között, a Getszemáni-kertben éli át a halálfélelmet, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk. Itt árulja el Júdás, innen viszik a főtanács elé.

Hatalmas forgalom, autók tülkölnek és tülekednek, embersokaság hömpölyög. Mit keres itt ennyi ember? Tényleg Jeruzsálem a világ közepe, ahogy egy térképen látszik?

Turisták és zarándokok, szent helyek nyugtalan látogatói – miért jönnek ide a világ minden tájáról?

Nem tudom elmondani azt az érzést, amit akkor éltem át, amikor legelőször pillantottam meg a várost. Vártam. Amit kaptam, az nem egyszerűen egy lenyűgöző látvány volt. Valami sokkal több, sokkal mélyebb. Megérintett valami abból, amit a Jézus korabeli zarándokok is érezhettek, amikor fölmentek a szent városba.

Beszélhetnék Jeruzsálemről kívülállóként, de nem tudok. Életem nagy ajándékai közé tartoznak a szentföldi utak. Bejárni a Galileai-tó környékét, megérezni, hogy ugyanaz a víz csobog a hajónk alatt, ami Jézus idejében, és ugyanazok a csillagok ragyognak fölöttünk. És ugyanúgy kel föl és nyugszik le a nap. És ugyanúgy élni akar az élet.

Jeruzsálem sokszínű város. Zajos. Arab kereskedők, zsidó árusok és a siratófalhoz siető kaftános felnőttek vagy éppen katonaruhás fiatalok… Géppisztolyos katonák minden fordulóban. Mi ez?

Arra készülünk, hogy végigjárjuk az utat, amelyet Jézusnak is végig kellett járnia. A fájdalmak útjává vált az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulás. Királyként köszöntötték, ruhájukat terítették elé az útra, pálmaágakat lengettek. Amikor azonban világossá vált, hogy ő olyan király, akinek országa nem ebből a világból való, minden megváltozott. A királyt köszöntő tömeg ujjongása népharaggá vált. Elítéltetés, kigúnyolás, megostoroztatás, megfeszíttetés, kereszthalál, sírba tétel.

És harmadnapon este félő-remegő apostolok az utolsó vacsora termében. Majd váratlanul megjelenik közöttük a Mester, akit Péter képes volt megtagadni a főpap udvarában. A Mester, aki keresztjét maga cipelte a Golgotára, akinek haláltusáját végignézte anyja, Mária és az apostolok közül csupán János – a többiek cserben hagyták.

Keresztút. Jámbor imádság, Jézusra emlékezve. De ebben a zsibvásárban? Bazársor, harsány hangú boltosok, keresztutas füzetet erőnek erejével ránk tukmáló árusok. Arab ruhák, színesek, lógnak a bazár nyitott ajtaján, mindenféle keleti édesség átlátszó dobozokban, papucsok, „Jézus-szandál”, szőnyegek, pólók, farmernadrágok…

A Bethesda-fürdőnél felolvassuk a gyógyítás történetét. Majd egy kávé-, gyümölcs- és cukorkaárusnál iszunk egy narancs- vagy gránátalmalét. Bemegyünk egy udvarba, az egyik templomocska a Flagellatio – a Megostoroztatás – temploma. Szentmisét mondunk. Énekelünk: „Jézus, világ Megváltója…” Az oltár fölött a mennyezet töviskoszorút ábrázol. A szentmise után felolvasom Ady versét, a Krisztus-kereszt az erdőn címűt. Majd egy néhány szavas keresztút-elmélkedést. Mindjárt indulunk a keresztútra, de előtte ének: „A keresztfához megyek…” Mintha megérintene valami, nagyon mélyen. Kijövünk a templomból, nyüzsögnek az emberek, vannak, akik csoportban, elöl keresztet visznek, énekelnek, hangosan imádkoznak.

Azt kérem a zarándoktársaktól: maradjunk csendben. Senki ne szóljon egy szót se. Egymáshoz se. Az árusokra ne nézzünk. Gondoljunk arra: amikor Jézus a keresztjét cipelte ezen az úton, nem a rózsafüzér-társulat jámbor asszonyai kísérték szent énekekkel. Egy kivégzésre ítéltet néztek, volt, aki döbbenten, volt, aki kárörömmel vagy gúnyolódva.

Elindulunk. Szűk a sikátor. Bemegyünk a „köves udvarba”, ahol Pilátus kiszolgáltatta Jézust a tömegnek. Majd tovább. A keresztút egyes állomásainál megállunk. „Veronika kendőt nyújt Jézusnak.” „Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet.” A vezetőnk csak a stáció számát és nevét mondja. Mi pedig – lehetőleg szorosan egymás után, hogy együtt maradjon a csoport – csendben megyünk a bazársoron, lépcsőkön föl, szemeteskukák, dobozok, élelem után kutató macskák és embersokaság között. We need peace! Békét! – Évek óta ott ez a felirat az egyik ház falán. Fölsejlik egy szürke kupola, rajta aranykereszt. A Szent Sír-bazilika.

Egy udvarszerű téren vagyunk. Köteleken ruhák száradnak odafönn. Kopt szerzetes – sötét bőrű – ül a fönti kolostor udvarán. Macska a lábánál. Itt, a téren egy sarokba húzódva felolvassuk az evangéliumból a szenvedéstörténetet. Megszólal a müezzin, hangszóróból, alig halljuk a felolvasót. Majd megyünk tovább. Alacsony kapun be, keskeny folyosó, lépcsők; gyertyák égnek a kopt kápolna ikonjai előtt. A sarokban, pokrócba burkolózva, ott ül egy szerzetes, aki a szent helyet őrzi. Mobiltelefon az ölében… Pár lépés, és nagy zsivaj vár bennünket, kinn vagyunk a Szent Sír-bazilika előtt. Mindenféle népek. Csoportok. Ortodox apácák. Papok. Távol-keletiek. Afrikaiak. Oroszok. Románok. Itt van az egész világ.

A fegyelmezett csendnek vége. Zűrzavar odabenn. Hatalmas kövekből áll a bazilika burkolata. Szemben hatalmas mozaik a falon: Jézust leveszik a keresztről. Egy vörös márványlap fölött mécsesek sokasága, a kőlap körül jámbor asszonyok, férfiak, fejükkel megérintik, kezükkel simogatják a követ. Fényképeznek, fényképezkednek. A hagyomány szerint erre a kőlapra helyezték Jézus testét, miután levették a keresztről.

Tolonganak az emberek, meredek lépcsőn lehet fölmenni a Golgota sziklájához. Üveg borítja, mellette oltárszerű építmény, előtte-mellette vékony gyertyák sokasága. A félhomályban egy szerzetes, aki sürgeti az embereket: tovább, tovább…

Aki ide eljön, szeretne bejutni a Szent Sírba. Templomok, kápolnák a hatalmas bazilikában. Tömött sorokban – terelőkorlátok között – lépnek lassan-lassan előre az emberek. A Szent Sír bejárata fölött ikonok, gyertyák, mécsesek. Szakállas szerzetes irányítja az embereket, négyesével lehet bejutni. A bazilikában mintha nem is zarándokok lennének, hanem egymást taposó turisták. Itt, a Szent Sír előtti tömött sorban azonban elnémulnak az emberek. Akár órákba is telik, míg bejutunk arra a helyre, ahová Jézus testét Arimateai József eltemettette.

Néhány másodperc csupán. Mélységes csend. Gyertyák. „Aneszti” – „Feltámadott” – olvasható a terítőn. Hozzáérintem a fejemet a kőhöz, s amikor kilépek, bár ugyanúgy zsong a tömeg, nem hallok semmit. Belül szól valami, nagyon mélyen. Itt… Igen, itt találták üresen húsvét hajnalán a sírt az asszonyok, akik azért jöttek, hogy Jézus holttestét – ahogyan az szokás volt – megkenjék illatos olajokkal.

Ki-ki jár-kel tovább a bazilikában. Van, aki leül egy lépcsőre. Vagy lemegy a sok lépcsőn, arra a helyre, ahol a hagyomány szerint Szent Ilona császárné megtalálta a Szent Keresztet. Apró keresztekkel van telerajzolva a fal, megszámlálhatatlan sok kis kereszt… Délután – sok évszázados szokás – körmenetben jönnek le ide a ferences szerzetesek, gyertyával a kezükben, himnuszt énekelve.

Nem beszélünk, nem beszélgetünk – ki-ki el van foglalva a maga keresztjével, amit senki sem lát, de amit mindenkinek magának kell hordoznia.

Odakinn, a templom előtt bevárjuk egymást. A befelé igyekvő tömeg zajong. A kifelé jövő emberek némák.

Lassan visszazökkenünk a hétköznapi valóságba. Jólesik a kávé vagy a gránátalmalé. Vagy egy falat ennivaló. Lassan magunk mögött hagyjuk a Szent Sír-bazilikát, a sikátorokból nincsenek távlatok, csak a leghétköznapibb valóság, feliratos pólók, csábító édességek, cipők, csecsebecsék, emléktárgyak, keresztek, rózsafüzérek. Valamit kellene vinni haza, ajándékba, emlékbe… De a Szent Sír élményét elajándékozni nem lehet. Ahogyan a saját keresztünket sem, amelyet mindannyian magunkkal cipelünk, és másnak át nem adhatjuk. De megérezhettük, hogy a keresztünk viselésében nem vagyunk egyedül.

Üres sírt találtak az asszonyok. Péter és János futva siettek, hogy megnézzék, igaz-e. Igaz volt.

Akik félve-remegve együtt voltak húsvétvasárnap este az utolsó vacsora termében, megbizonyosodhattak arról, hogy igaz. Jézus megjelent az apostolok között. Bár zárva volt az ajtó, Jézus mégis megjelent közöttük. „Békesség, én vagyok, ne féljetek…”

Sokszor eszembe jut a Via Dolorosán, a keresztúton látható írás a falon: We need peace! Nyugtalan a mi szívünk. Békességre vágyunk. Ha hagyjuk, hogy megszólítson bennünket Jézus valósága, akkor miénk lesz a békesség. Az a béke, amit a világ megadni nem képes. Mert Krisztus föltámadt a halálból. Halálával legyőzte a halált. És a sírban lévőknek – nekünk is – életet ajándékozott.

Az esti Jeruzsálemnek különös a varázsa. A sikátorok elnéptelenednek, a bazárok bezárnak. Fegyveres katonák őrzik e világ békéjét. Az Olajfák hegyéről ránézni a városra: látni a Szűz Mária elszenderülése – a Dormitio – bencés bazilikát, középen uralja a képet a Sziklamecset aranykupolája. Alattunk a hatalmas zsidó temető. Jól lehet látni az óvárost körülvevő falakat. Fénylik a Szent Magdolna ortodox templom hagymakupolája. De mindennél fontosabb az a kép, ami bennem, bennünk alakult ki Jézus nyomában járva. Itt, valahol itt... Mert megtörtént. Szenvedett, meghalt, eltemették. De harmadnapon föltámadott az Írások szerint…

Ezért jön ide a világról zarándokok sokasága. Egymást nem értő, soknyelvű, sokféle módon gondolkodó nép. A jeruzsálemi élményeket nem lehet elfelejteni. S felfakad a fohász: bárcsak ez a soknyelvű, sokféle ember mind, együtt, a saját nyelvén hallaná Isten csodálatos tetteit, és tudná hirdetni, hogy Krisztus föltámadt! Valóban föltámadt!

Korzenszky Richárd OSB

Fotók: saját

Forrás: Magyar Kurír 2021. ápr.3.

Jeruzsálem: a zarándokok fővárosa – A Via Dolorosán – a Szent Sír fényéig. Horváth Zoltán terézvárosi plébános elmélkedése

 

Itt, a jeruzsálemi óváros forgatagában, az árusok és vendéglősök, a járókelők és a szaladgáló gyerekek között haladunk stációról stációra, és imádkozzuk: „Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!”

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogyan a tyúk a szárnyai alatt összegyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! (…) Mert mondom nektek: Nem láttok engem mostantól, amíg azt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jön!«” (Mt 23,37.39)

Az Istenben hívő zarándokok fővárosa Jeruzsálem. Ide jönnek a zsidók háromezer év óta, évente háromszor az egyetlen Isten egyetlen templomába, de legtöbben pészahra, az egyiptomi fogságból való kiszabadulás ünnepére. A rómaiak által Kr. u. 70-ben romba döntött templom után már csak a (nyugati) templomhegy úgynevezett siratófalához jönnek imádkozni. Eljönnek az iszlám hívei is a hetedik század óta a nagy aranykupolás Sziklamecsetbe, ahol prófétájuk, Mohamed mennybemenetelére emlékeznek. Mi, keresztények, Krisztus-hívők kétezer éve követjük Mesterünk földi életútjának utolsó állomásait, a szenvedés és a feltámadás helyszíneit. Ővele szeretnénk „találkozni” a Szent Város kövei között, aki azért járt itt, hogy keresztáldozatával kiszabadítson minket a bűn és a halál fogságából; feltámadásával és mennybemenetelével pedig kitárja nekünk az Örök Világosság, a menny kapuját.

Máté evangéliumának jézusi szavai válnak itt valóra, amikor az Olajfák hegyéről, a „Dominus Flevit”, azaz „Az Úr sírt” könnycsepp alakú templomából kitekintünk az óvárosra. Ez a templom épült annak emlékére, amikor Jézus Jeruzsálembe bevonulva meglátta a várost, és megsiratta, mert nem fogadta be a Messiást. A látvánnyal nem lehet betelni, hiszen a Szentírásból Isten Szava élő valóságként tárul elénk.

Elindulunk a „virágvasárnap útján” (vö. Mt 21,1–11), ahol a gyerekek kiáltották: „Áldott, aki az Úr nevében jön!”, és a Kidron völgyén át máris beérkezünk az óvárosba, ahol a Via Dolorosa elején találjuk magunkat. Itt a Sioni Miasszonyunk nővérek zárdájának altemplomában az Antonia-várnak arra a köves udvarára érkezünk (Mt 27,1–26), ahol Pilátus kihallgatta Jézust. Letérdelve és megérintve a köveket szinte halljuk a helytartó kérdését: „Te vagy-e a zsidók királya?” és Jézus válaszát: „Te mondod!”, majd a nép hangját: „Keresztre vele!”. A katonák kigúnyolták Jézust az úgynevezett „királyjátékkal” (Mt 27,27–31), ennek a kegyetlen kockajátéknak a tábláját az udvar kövébe vésve meg is találjuk. Hihetetlen és leírhatatlan ott állni, ahol mindez megtörtént, de mégis így van, hiszen ebben a történészek, régészek is megegyeznek, ezeken a köveken valóban Jézus lába nyomában járunk.

Innen indul a Fájdalmak Útja, a Via Dolorosa. Össze nem hasonlítható azokkal a keresztutakkal, melyeket nagyböjt péntekjein vagy éppen nagypénteken templomainkban járunk. Itt, a jeruzsálemi óváros forgatagában, az árusok és vendéglősök, a járókelők és a szaladgáló gyerekek között haladunk stációról stációra, és imádkozzuk: Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! Ugyanígy, hétköznapi portékáikat kínálva egymást túlkiabáló árusok és az utca népe között haladt akkor is a kivégzésre tartó elítéltek menete, itt kapták ki a járókelők közül Cirenei Simont, hogy vigye Jézus keresztjét (Mt 27,32), itt találkozott a siránkozó asszonyokkal az akkori városkapunál (Lk 23,27–29), és szavai nekünk is szólnak: „…ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!”. Az egyik zarándoktárs, aki éppen vitte a keresztet, megbotlik, és elkapom. Megkérdezem: „Jól vagy? Minden rendben?” Könnyeivel küzdve, belém kapaszkodva csak ennyit mondott: „Ez nekem szólt, az én gyerekem is elhagyta az Istent, mert félelemből elmulasztottam átadni a hitemet.” Csak ennyit válaszoltam: „Akkor most te érte és helyette vidd a keresztet, Krisztus a te fiadért is szenvedett ezen az úton.”

A Szentsír bazilika két szent helyet is magába foglal. A Golgota hegyét és Jézus sírját. A két évezred alatt többször átépített és hozzáépített épületrészek miatt első látásra inkább egy sötét, zegzugos útvesztőre hasonlít, mint egy templomra. Amikor azonban belépünk a 11. századi kapun, és megérezzük az édeskés tömjén illatát, a sötétségben meglátjuk az itt-ott pislákoló gyertyafényt, meghalljuk a keleti rítusok innen-onnan felhangzó énekeit, akkor a misztikum jár át bennünket: szent ez a hely! Egy szűk és magas lépcsősor vezet a Golgota hegyére, a sziklához, melyen – akkor még a városon kívül – a kereszt állott. Itt-ott, üveg alatt láthatjuk a Koponyák hegye szikláját, majd az oltár alatti csillag közepén meg is érinthetjük. De nemcsak tapintani lehet, megérinti az ember szívét is, hogy itt történt az egész emberiség megváltásának szent pillanata. Itt hangzott el: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!” – amikor Jézus a 22. zsoltárt imádkozta. Átérezzük ezen a helyen a magunkrahagyatottságot, amikor valóban egyedül az Isten az, aki megért minket, aki velünk marad, akinek fontosak vagyunk, és aki ránk figyel. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” – Jézusnak ezek az utolsó szavai itt hangzottak el a 31. zsoltárból, mert az emberi élet sem lehet jobb helyen, mint ahol az Isten Fiáé, az Atya kezében.

Mindez az isteni megérintettség átvillan a zarándok szívén, és máris ismét lent találja magát a nyüzsgő templomban, ahol beállunk a sorba. Ahol nap mint nap, óráról órára százak és ezrek várakoznak azért, hogy Péter és János apostol (Jn 20,1–10), valamint Mária Magdolna (Jn 20,11–18) nyomán belépjenek a sírba, ahol Jézus teste feküdt, és ami most is üres. A 2016-ban végzett feltárások során a kápolnába foglalt és márvánnyal, ezüsttel borított kőlap alatt a kutatók megtalálták a Szent Sír eredeti sziklarétegét. Mégsem a régészeti vizsgálat a fontos, hanem az, hogy úgy lépünk be a sírba, ahogyan János lépett be ide, „látta, és hitt” (Jn 20,8). Bár csupán a gyertyák fénye pislákol, és értelmünk is elhomályosul, hogyan támadhat fel valaki a halálból, de hitünkben egészen biztosan megerősödünk, hiszen Jézus feltámadásának, Isten legnagyobb szeretetének a fénye ragyogja be itt a szívünket! Innen egészen más emberként tér haza a zarándok.

Életében, még ha a szenvedések útját kell járnia annak is, aki eljutott Jeruzsálembe, ott lesz ez a fény: Isten szeretetének fényével mutatja az utat és az úton járás értelmét, mely nem más, mint Jézus Krisztus, aki szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával gyűjt össze minket, benne hívőket az Örök Világosság országába! A mennyei Jeruzsálem előképét láthatja az, aki eljut a Szent Városba. Kívánom, hogy minél többen átélhessék mindezt már itt, a földi Jeruzsálemben!

Fotók: saját.

Forrás: Magyar Kurír, 2019.04.19.

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2019. április 21–28-i ünnepi számában jelent meg.

Virtuálisan is végigjárhatjuk a jeruzsálemi Via Dolorosát a nagyböjtben

A szentföldi kusztos, Francesco Patton OFM olyan, az online térben megvalósuló projektről számolt be a Vatikáni Rádiónak, amely a világ minden tájáról Jeruzsálembe vezetheti a hívőket a nagyböjt idején.

Az idei nagyböjtöt is a járvány miatti utazási korlátozások jellemzik; a Via Dolorosát, vagyis a fájdalmak útját, Jézus keresztútját mégis végigjárhatják a hívek, méghozzá a saját otthonukban, virtuálisan. A különleges lehetőséget a Szentföldi Ferences Kusztódia teremtette meg, hogy a zarándokok lépésről lépésre követhessék az utat, amelyet Jézus kétezer évvel ezelőtt végigjárt, vállán a kereszttel, onnan, ahol megostorozták, egészen a keresztre feszítésének helyéig.

Mivel a zarándokok nem tudnak fizikailag eljönni a Szentföldre és végigjárni a Via Dolorosát, amely cselekedet különösen nagyböjt idején az áhítat kifejezésének népszerű ​​formája, arra gondoltunk, hogy segítségükre sietünk, tudván, hogy sokan Jeruzsálem felé fordulnak tekintetükkel és szívükkel az egész világról – nyilatkozta Francesco Patton OFM, szentföldi kusztos a Vatikáni Rádiónak.

Ez egy olyan út, amelyet a via crucis, a keresztút hagyományos állomásairól elmélkedve járnak végig a zarándokok. Az elmélkedések segíthetik őket abban, éljenek bár a világ bármely pontján, hogy megtalálják életük mélyebb értelmét. Egyben a remény üzenetét is hordozza a keresztút, a húsvét felől olvasva, ebben a nehéz, szenvedéssel teli időszakban – fogalmazott a szentföldi kusztos.

Minden állomáshoz kapcsolódik egy-egy rövid videó, amely jeruzsálemi helyszíneket mutat be, ahol az evangéliumokban elbeszélt események zajlottak. Tizenhárom kisfilm tartozik a tizenhárom stációhoz: „Pontosan kapcsolódnak azokhoz a helyekhez, ahol Jézus megélte saját fájdalmas útját. A Keresztény Médiaközponttal kialakított együttműködésnek köszönhetően a képeket olyan részletek gazdagítják, amelyek segítenek, hogy megértsük ezeket a helyeket, szellemiségüket és a via crucis misztériumának aktualitását.”

Az elmélkedéseket a Szentföldi Ferences Kusztódia szerzetesei készítik, akik saját anyanyelvükön szólalnak meg a Szentföld különböző kegyhelyein.

Francesco Patton reményei szerint az idei húsvétot már derűsebb körülmények között élhetik meg a Szentföldön. Izrael lassan kilábal a járványból, a lakosság nagy részét már beoltották. Azonban még mindig zárva van az ország, következésképpen a zarándokok is hiányoznak, és ez súlyos anyagi veszteséget jelent a kis keresztény közösségnek, amelynek kézművesboltjai Betlehemben és Jeruzsálemben hónapok óta zárva vannak.

A zarándokok érdekében megpróbáljuk majd közvetíteni az egyes kegyhelyekhez kapcsolódó különféle szertartásokat – hangsúlyozta a szentföldi kusztos.

Nagykeddig, március 30-ig minden kedden és pénteken közzétesznek egy-egy elmélkedést a Szentföldi Ferences Kusztódia közösségi médiafelületein.

A videók a kusztódia Facebook-oldalán; Twitter-oldalán, illetve Instagram-oldalán is elérhetők angol felirattal.

Forrás: Magyar Kurír

Ünnep a Szentföldön

Betlehem… Gyermekkori emlékek: a karácsonyfa alatt házikó, benne Mária és József és a kis jászol a pici gyermekkel. Három király, bárányok, tevék. Énekszó hallatszik: Mennyből az angyal, és a Pásztorok, pásztorok, akik sietve mennek Betlehembe…

Karácsony romantikája, amely később kiegészül a betlehemezéssel, a házról házra járó énekléssel, játékkal. S aztán a misztériumjáték a templomban, ahol már nagyobbacska gyerekek is bátran muzsikálnak, énekelnek az oltár körül december 24-én, ebéd után, amikor az egészen apró gyermekeket a nagyszülők kísérik, mert a szülőknek otthon (vajon miért éppen ilyenkor?) fontos elfoglaltságuk van.

Sokat utaztam életemben. A legtöbb utamon konferenciára mentem, ügyeket intéztem. Vagy a hegyeket jártam a Tátrában, gyönyörködtem Erdély csodáiban. Volt azonban egy évtizedekig kimondatlan, aztán ki is mondott vágyam: de jó volna egyszer ebben az életben eljutni oda, ahol Jézus született. Jó volna elmenni a Szentföldre, jó volna elmenni Betlehembe, mint a pásztorok, mint a háromkirályok…

Bekövetkezett. Megtörtént. Minden utazó először a felszínt látja. Ám a lényeg valahol a mélyben rejtőzik. A titkok mélységes valóságában.

„Betlehem kis falujában, / Karácsonykor, éjféltájban” – de sokszor énekeltük ezt gyerekként, később felnőttként.

Hol van a falu? Hol van a barlangistálló? Amikor a zarándokok autóbusza odaérkezik a hatalmas falhoz, amely elválasztja egymástól az izraeli és a palesztin területet, először furcsa döbbenet vesz erőt az emberen. Majd a város, tömve autókkal, üzletekkel, bazárokkal… A parkolóból felgyalogolunk a Születés bazilikája előtti térre. Mögöttünk minaret, előttünk egy torony kereszttel. Mögöttünk a müezzin hangja harsog. Nem karácsonyi ének. Alacsony a bejárat, lefalazva; csak meghajolva tud bejutni az ember. Lassan mögöttünk marad a városi zaj, előttünk robusztus kapu, majd benn vagyunk a bazilikában. Hatalmas templom, öthajós bazilika, oszlopsorok. Zsongás, zsibongás. A világ minden részéről érkeztek ide emberek, ki tudja, miért. Kíváncsiságból? A hitük vonzotta ide őket? Ez volna Jézus születésének helye? Fénylő gömbök, óriási karácsonyfadísznek tűnnek. Képfal, ikonosztáz: görög szerzetesek őrzik ezt a szent helyet. Ahogy lépésről lépésre előbbre jutunk, egy gyertyaárus szerzetes mellett tolongunk. A zsibongás egyre halkabb. Közeledünk a meredek íves lépcsőhöz, s ahogy egyre közelebb jutunk, néma döbbenettel figyeljük, amint az emberek egymás után leborulnak egy oltárasztalféle építmény alatt fénylő nagy ezüst csillagnál, mécsesek karéja között.

Ez volna az a hely? Szűk barlangféle, félhomály, a vigyázó szakállas szerzetes sürgető hangja: „next please”, tovább, tovább, a következő…

Leértünk. Leborultunk. Kicsit hátrébb, a szűk helyen összegyűltünk. Szerencsénk volt. Énekelhettünk. „Fel nagy örömre, ma született, / aki után a föld epedett…”

A Szentföldön felborul a naptár. Megszűnik az idő. Itt, ezen a helyen mindig karácsony van. S hogy kinek milyen mély a hite, annak egyedül az Úristen a megmondhatója. De akárhányszor eljuthattam ide (életem nagy ajándéka a több mint tíz szentföldi zarándokút), összeszorult a szívem, amikor könnyezni láttam olyan embereket is, akikről elképzelni nem tudtam volna, hogy képesek megilletődni.

Ez nem a karácsonyfa alatti házikó, ez valami más. Évszázadok rétegeződnek itt egymásra, kövekből épül föl a templom, a zarándokok gyertyáitól, a mécsesek imbolygó lángjától kormosak a falak, de a sok réteg mögött és alatt valahol ott van az üzenet: itt, valahol itt, nem számít, hogy méterre pontosan itt volt-e, de

itt, Betlehemben történt az a születés, amely, ha hittel fogadjuk, átalakítja az életünket, és meg tudja változtatni az egész világot.

Amikor a meredek lépcsőn a másik irányban feljövünk a csillagtól, néma mindenki. Látni lehet a templom végénél, a másik oldalon az oszlopok között sorakozó és zsibongó tömeget, de

a csillag csendje, a bennünk föllobbanó betlehemi láng elfed mindent, ami e világi, és olyan vásárinak, idegennek, zavarónak tűnik ez.

Valami mélységesen megérintett mindenkit.

Időbe telik, amíg a zarándokcsoport újra összeáll. Az árusok kiabálása most egész másként hangzik. Elmegy a fülem, a fülünk mellett… A fegyveres katonák is a homályba vesznek. Viszem magammal a leborulás, az imádás csöndjét. Viszem magammal a háromkirályok élményét, akik, ki tudja, milyen távolról megérkeztek, rátaláltak a helyre, és miután találkoztak az értünk emberré lett Megváltóval, Jézussal, más úton tértek vissza a hazájukba. (Aki valóban találkozik Jézussal, már nem járhat ugyanazon az úton, amelyen korábban botladozott.)

„Azon a vidéken pásztorok tanyáztak” – olvassuk az evangéliumban. Hányszor olvastam karácsonyi szentmisén ezt a szakaszt! Azon a vidéken… De most valamiképpen megfordul minden. Itt, ezen a vidéken tanyáztak a pásztorok… Ők, akik meghallották, ami olyan hangsúlyos és valóban erőt adó: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, ami az egész nép öröme lesz. Ma Üdvözítő született néktek Dávid városában: az Úr Krisztus.”

Kiszállunk a buszból. Néhány kiabáló árus mellett megyünk el: most nem, majd visszafelé veszünk talán valamit. Szentmisét mondunk a Pásztorok mezején. Egy barlangkápolnában. Csend van. „Csordapásztorok, midőn Betlehemben csordát őriznek éjjel a mezőben” – énekeljük. „Örömet mondok, nagy örömet néktek, / mert ma született a ti üdvösségtek.” Visszhangzik bennem most is, ma is az éneknek ez a sora.

Vége a szentmisének. Lassan alkonyodik. Még összegyűlünk a barlangtól pár lépésre, egy néhány méteres dombon álló templomocska kupolája alatt, amely sejtelmes csillagként borul ránk. Vagyunk itt portugálok, románok, filippínók, ki tudja, milyen nációbéliek… Elkezdem az éneket: „Gloria, gloria in excelsis Deo!” Egybefogja a kupola a sok különálló hangot. Odaállok az oltárhoz, s az ének közben három részre osztom a csoportot, és kánonban énekeljük, különböző emberek, a dicsőítést. Mert az örömhír kivétel nélkül mindenkinek szól, bárhol született is a földön. Az, ami itt történt, s aminek örömhírét vitték a pásztorok, számunkra történt, az egész emberiség számára. S amit itt láttunk, megtapasztaltunk, ami itt, most átmosta a lelkünket, arról nem hallgathatunk. Hirdetnünk kell az egész világnak.

Turisták vagyunk? Zarándokok? Pásztorsípot fújó gyerekek próbálkoznak, hátha mégis sikerül eladniuk egy-két emléktárgyat a lassan távozó látogatóknak.

Vasadi Péter sorait olvasom a buszban a zarándoktársaknak: „A pásztorok között a csillag nagy csodálkozást keltett. Ahogy közeledett csöndes suhogással a föld felé, úgy szállt föl a pásztorok szívében a sejtés öröme, hogy az ujjongásban találkozzanak. Kaphat-e más szív ilyen szükséges mélységet és ajándékozott magasságot, mint az alázatosságban megüresedett?

Tud-e csodálkozni az, aki rövidlátással kiszabja a »lehetséges« határait? A pásztorok megértették, hogy amit a nagyok elrontottak, azt csak a Gyermek állíthatja helyre.”

Visszatérünk a jeruzsálemi forgatagba. Ám magunkkal viszünk valamit, amiről megpróbálhatunk beszélni, de minden kimondott szó gyenge dadogás. Dicsőség a mennyben az Istennek, és békesség itt a földön minden jóakaratú embernek.

Korzenszky Richárd OSB, nyugalmazott tihanyi perjel

Forrás: Magyar Kurír