A jeruzsálemi templom eredete egészen Ábrahámig nyúlik vissza. „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.” (Ter 22,2). Ez az a hegy az, ahol később a templom épült.
A Királyok 1. könyvében és a Krónikák 2. könyvében található a beszámoló Salamon király templomának építéséről. "480 évvel azután, hogy Izrael fiai kivonultak Egyiptomból, Salamonnak Izrael fölötti uralkodása 4. esztendejében történt, a második hónapban, azaz Ziv hónapjában – akkor épített templomot az Úrnak. (1Kir 6,1). Salamon hozzá is látott, hogy templomot építsen az Úrnak Jeruzsálemben, Morija hegyén, ahol az Úr megjelent atyjának, Dávidnak; azon a helyen, amelyet Dávid a jebuzita Ornan szérűjén kijelölt. Uralkodásának negyedik esztendejében, a második hónap második napján kezdte el az építkezést" (2Krón 3,1-2). A Szentírás részletesen beszámol a templom méreteiről illetve berendezéséről is. Ez a templom számottevő szerkezeti változtatás nélkül Kr. e. 587-ig állt fenn, amikor is Nebukadnezár (miután előzőleg egyszer már kifosztotta, vö. 2Kir 24,13) lerombolta:"Babilon királyának, Nebukadnezárnak 19. esztendejében, az ötödik hónapban, a hónap hetedik napján Bábel királyának szolgája, a testőrség parancsnoka, Nebuzaradan bevonult Jeruzsálembe. Fölgyújtotta az Úr templomát, valamint a királyi palotát és az összes házat Jeruzsálemben. A káldeusok csapatai, amelyek a testőrség parancsnokának a hatalma alatt álltak, lerombolták Jeruzsálem körül a falakat. A lakosok maradékát, akik még életben maradtak a városban, aztán a szökevényeket, akik átszöktek Bábel királyához, valamint a mesteremberek maradékát elhurcolta Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka. Hanem a föld népéből hagyott ott a testőrség parancsnoka szőlőművesnek és földművesnek. Az Úr templomának bronzoszlopait, az üstlábakat és a bronzmedencét összetörték a káldeusok az Úr templomában, s a bronzot elvitték Bábelbe. Az üstöket, lapátokat, késeket, tálakat s az összes bronzeszközt, amivel a szolgálatot ellátták, szintúgy elvitték. A színaranyból vagy színezüstből való füstölőket és hintőket is elvitte a testőrség parancsnoka. A két oszlop, a medence és az üstlábak, amelyeket Salamon az Úr temploma számára csináltatott – ezeknek a súlyát nem lehet megbecsülni; 18 könyök magas volt az egyik oszlop, s bronz oszlopfő volt rajta; az oszlopfő magassága 5 könyöknyit tett ki. Aztán háló és gránátalmák övezték az oszlopfőt, mind csupa bronz. Ugyanígy a másik oszlopon is… A testőrség parancsnoka elvitte fogságba Szeraja főpapot, továbbá a második papot, Cefanját és a küszöb három őrét. A városból egy tisztségviselőt ejtett foglyul, aki a harcosok élén állt, aztán öt embert a király közvetlen környezetéből, akiket megtaláltak a városban; továbbá elfogta a sereg parancsnokának írnokát, aki számba vette a föld népét, és azt a hatvan férfit a föld népéből, akit a városban találtak. Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka fogta és Bábel királya elé vitte őket, Riblába. Bábel királya aztán kivégeztette őket Riblában, Hamat földjén. Így Júdát messze elhurcolták hazájából". (2 Kir 25,8-21; vö. Jer 52,17-23).
A Királyok 1. könyvében és a Krónikák 2. könyvében található a beszámoló Salamon király templomának építéséről. "480 évvel azután, hogy Izrael fiai kivonultak Egyiptomból, Salamonnak Izrael fölötti uralkodása 4. esztendejében történt, a második hónapban, azaz Ziv hónapjában – akkor épített templomot az Úrnak. (1Kir 6,1). Salamon hozzá is látott, hogy templomot építsen az Úrnak Jeruzsálemben, Morija hegyén, ahol az Úr megjelent atyjának, Dávidnak; azon a helyen, amelyet Dávid a jebuzita Ornan szérűjén kijelölt. Uralkodásának negyedik esztendejében, a második hónap második napján kezdte el az építkezést" (2Krón 3,1-2). A Szentírás részletesen beszámol a templom méreteiről illetve berendezéséről is. Ez a templom számottevő szerkezeti változtatás nélkül Kr. e. 587-ig állt fenn, amikor is Nebukadnezár (miután előzőleg egyszer már kifosztotta, vö. 2Kir 24,13) lerombolta:"Babilon királyának, Nebukadnezárnak 19. esztendejében, az ötödik hónapban, a hónap hetedik napján Bábel királyának szolgája, a testőrség parancsnoka, Nebuzaradan bevonult Jeruzsálembe. Fölgyújtotta az Úr templomát, valamint a királyi palotát és az összes házat Jeruzsálemben. A káldeusok csapatai, amelyek a testőrség parancsnokának a hatalma alatt álltak, lerombolták Jeruzsálem körül a falakat. A lakosok maradékát, akik még életben maradtak a városban, aztán a szökevényeket, akik átszöktek Bábel királyához, valamint a mesteremberek maradékát elhurcolta Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka. Hanem a föld népéből hagyott ott a testőrség parancsnoka szőlőművesnek és földművesnek. Az Úr templomának bronzoszlopait, az üstlábakat és a bronzmedencét összetörték a káldeusok az Úr templomában, s a bronzot elvitték Bábelbe. Az üstöket, lapátokat, késeket, tálakat s az összes bronzeszközt, amivel a szolgálatot ellátták, szintúgy elvitték. A színaranyból vagy színezüstből való füstölőket és hintőket is elvitte a testőrség parancsnoka. A két oszlop, a medence és az üstlábak, amelyeket Salamon az Úr temploma számára csináltatott – ezeknek a súlyát nem lehet megbecsülni; 18 könyök magas volt az egyik oszlop, s bronz oszlopfő volt rajta; az oszlopfő magassága 5 könyöknyit tett ki. Aztán háló és gránátalmák övezték az oszlopfőt, mind csupa bronz. Ugyanígy a másik oszlopon is… A testőrség parancsnoka elvitte fogságba Szeraja főpapot, továbbá a második papot, Cefanját és a küszöb három őrét. A városból egy tisztségviselőt ejtett foglyul, aki a harcosok élén állt, aztán öt embert a király közvetlen környezetéből, akiket megtaláltak a városban; továbbá elfogta a sereg parancsnokának írnokát, aki számba vette a föld népét, és azt a hatvan férfit a föld népéből, akit a városban találtak. Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka fogta és Bábel királya elé vitte őket, Riblába. Bábel királya aztán kivégeztette őket Riblában, Hamat földjén. Így Júdát messze elhurcolták hazájából". (2 Kir 25,8-21; vö. Jer 52,17-23).
A második templom a fogság után, a Zerubbábel idején emelt új templom, ill. Heródes temploma, mely nem újonnan épült, hanem a még álló régi templom teljes átépítése és fölújítása. Jóllehet Cirusz perzsa király Kr. e. 538-ban engedélyezte Jeruzsálemben Jahve templomának újjáépítését (vö. 2Krón 36,23), a munka elakadt a kezdeti föllendülés után (Kr. e. 537: Sesbaccár kormányzó visszavitte az elhurcolt szent edényeket Jeruzsálembe; a romok alól kiásták a templom alapjait, és a szabadban újra elkezdődött az áldozatbemutatás, vö. Ez 5,16). Még Kr. e. 520-ban is romhalmaz volt a Templom tér és az újjáépítést csak Aggeus és Zakariás próféták szavára folytatták (Ezd 5,1). Zerubbábel kormányzó és Józsue főpap vezette az építkezést (vö. Zak 4,9; Sir 49,11), melynek menete Aggeus próféta keltezett mondásai alapján jól követhető és Kr. e. 515 tavaszán fejeződött be (Ezd 6,15). Az új templom a régi helyén és minden bizonnyal az eredeti méretekben épült föl. IV. Antiokhosz Kr. e. 196-194-ben elfoglalta, kirabolta és Zeusz-szentéllyé alakította a templomot, de Makkabeus Júdás visszafoglalta, megtisztította és újra fölszentelte.
A templom felépítése után mintegy 500 évvel, Kr. e. 19-ben Júdea helytartója, Nagy Heródes király hozzálátott a templom előcsarnokának nagy arányú kibővítéséhez és megszépítéséhez, így aztán sokan ezt az épületegyüttest harmadik templomnak is nevezik. (Az Idumeából származó Heródes így próbált népszerűvé válni zsidó alattvalói előtt.) Úgy tervezte meg a templom újjáépítését, hogy a Római Birodalom egyik legnagyobb épülete legyen, olyan nagy, hogy képes legyen befogadni a zarándokok hatalmas tömegét. A gazdagon díszített épület nagyobb volt, mint Salamoné, de építésének alapjául ugyanaz a terv szolgált. Az építkezés legnagyobb munkálatai mintegy 10 évig folytak, de még Kr. u. 60-ban is folytak részmunkálatok. Az újjáépített templom jóval magasabb és szélesebb lett elődjénél, új épületrészekkel kibővítették és egy második emeletet is építettek. Egy monumentális oszlopcsarnokot is emeltek, hogy a Jeruzsálembe látogató vidéki zsidók számára ott biztosítsanak lehetőséget az áldozati állatok megvásárlására. Heródes továbbá egy római sas szobrát is elhelyeztette a templomudvar bejárata fölé Kr. e. 4-ben. Emiatt ki is tört egy zsidó lázadás, amelynek során leverték a szobrot és összetörték. Róma szimbólumának visszahelyezésére aztán már nem került sor, mert Heródes nemsokára meghalt. A templomban összesen négy udvar volt (belülről kifelé haladva): a papoké, a zsidó férfiaké, a zsidó nőké, valamint a pogányoké.
Maga a templom épületén minden oldalon hatalmas aranytáblák voltak. Amikor a nap felkelt, olyan élesen tükröződött ezekről vissza a fény, hogy az embereknek el kellett takarniuk a szemüket. A templom 20 méter magas (!) ajtója is arannyal volt fedve, előtte pedig egy babilóniai szőnyeg függött. A tetőn aranytüskék voltak elhelyezve, hogy megakadályozzák, hogy a madarak leszálljanak és odapiszkítsanak.
Pár évvel a felújítási munkák befejezése után – Jézus jövendöléseinek megfelelően – ezt a második templomot is teljesen lerombolták. Ez alkalommal a zsidó-római háború végén Kr. u. 70-ben Titus római hadvezér seregei, a várossal együtt.
A napjainkra megmaradt úgynevezett Siratófal a Heródes által újjáépített templom külső udvarát határolta nyugatról. A Templom-hegy teraszát tartó falak legtöbb kőtömbje 2–5 tonna súlyú, míg a nagyobbak akár 50 tonnásak, a legnagyobb pedig 400 tonnát nyom.
A II. sz. elején a Bar Kohba-felkelés leverése után a rómaiak örökre kitiltották a zsidókat Jeruzsálemből és egy Jupiternek szentelt pogány templomot építettek a Templom-hegyre.
Az 530-as években I. Justinianus császár egy keresztény templomot építtetett itt, amelyet nem sokkal később a Jeruzsálemet elfoglaló arabok leromboltak és aztán a saját muzulmán szent helyeiket építették fel ide, a Szikla-mecsetet és az Al-Aksza mecsetet.
A következő templom a zsidók nézete szerint csak a Messiás eljövetelekor fog felépülni, és amikor azt Isten elrendeli; a keresztények számára ez lesz Jézus második eljövetele. Mindkét nézet számára ez lesz az Idők Vége.
 |
| A II. templom falain belül, elöl a zsidó nők udvara, beljebb a zsidó férfiaké, míg a szentély körül a papok udvara állt (fotó: wikipédia) |
A jeruzsálemi templom az egyházatyáknál az Egyház előképe. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk: "Krisztus azonban a ránk váró javak főpapjaként jött el, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget." (Zsid 9,11-15)
Érdekesség, hogy a keresztény templomok méretezésénél, tér-tagolásánál, anyagválasztásánál és berendezésénél figyelembe vették a jeruzsálemi templomot (pl. a Hagia Sophia méretarányai, az aacheni Palota-kápolna alaprajza, a Sixtusi kápolna méretei a jeruzsálemi templom szentélyének méreteit követik).
A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír Jézus és a Templom kapcsolatáról (583-586. pontok):
Jézus, miként előtte a próféták, a jeruzsálemi Templom iránt mélységes tiszteletet tanúsított. Itt mutatta be József és Mária a születése után negyven nappal. Tizenkét évesen úgy határozott, hogy a Templomban marad, hogy szüleit emlékeztesse, hogy neki Atyja dolgaiban kell lennie. Rejtett élete során évről évre legalább a húsvéti ünnepre fölment a Templomba; nyilvános működésének szinte ritmusát adta a zsidók nagy ünnepeinek jeruzsálemi zarándoklata.
Jézus úgy megy föl a Templomba, mint az Istennel való találkozás kiváltságos helyére. Számára a Templom Atyjának lakása, az imádság háza, és méltatlankodik amiatt, hogy külső előcsarnokát piaccá tették. Amikor a kereskedőket kiűzi a Templomból, Atyja iránti féltő szeretetből teszi: "Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" Tanítványai emlékeztek az Írás szavára: "Emészt a házadért való buzgóság" (Zsolt 69,10; Jn 2,16-17). Föltámadása után az apostolok tiszteletteljes magatartást tanúsítottak a Templom iránt.
Jézus azonban szenvedésének küszöbén megjövendölte ennek a csodálatos építménynek a romlását, melyből nem fognak követ kövön hagyni. Ezt mint a végső időnek jelét jövendöli, melyek az Ő húsvétjával kezdődnek meg. De ezt a próféciát eltorzítva hamis tanúk idézni tudták a kihallgatáson a főpap előtt, majd gúnyolódva a keresztre szegezett Jézus fejére olvasták.
Jézus egyáltalán nem volt ellenséges a Templommal szemben, ahol tanításának lényeges részeit mondta el; le akarta róni a templomadót Péterrel együtt, akit az imént tett leendő Egyháza alapjává. Sőt azonosította magát a Templommal, amikor úgy mutatta be magát, mint Isten végső emberek között lakását. Ezért testi megölése a Templom lerombolását jövendöli, ami ki fogja nyilvánítani az üdvösség története új korszakának kezdetét: "Eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát" (Jn 4,21).
Az egykori templom egyetlen megmaradt fala a Nyugati (Kotel), más néven Siratófal. Ez a név onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a templom lerombolását; a Nyugati Fal elnevezés pedig arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta. A zsidó népnek közel kétezer éves szétszórattatás után sikerült visszatérni az Ígéret földjére, és 1948-ban megalakult a modern Izrael Állam. A Függetlenségi háború után azonban a jordán haderők a státus quo miatt lezárták az Óvárost, emiatt a zsidók nem mehettek többet imádkozni a Siratófalhoz. Az áttörést az 1967-es háború jelentette, melynek során június 7-én sikerült felszabadítani a Kotelt. A fal előtt állt akkor a sikátoros marokkói negyed, melyet eldózeroltak és az egész területet megtisztították, illetve lejjebb is ástak. Ez a pillanat nem csak az Izraelben élőknek, de a világ teljes zsidóságának történelmi jelentőségű volt, hiszen nemcsak a régmúlt egy helyszínét, egy romot foglaltak ekkor vissza. A Siratófal a zsidók számára ma elérhető legszentebb hely. Imáikban, de még az étkezéseket követő áldásokban is kérik Jeruzsálem felépülését.
A VII. században a Jeruzsálemet elfoglaló muzulmánok a saját szent helyeiket építették fel a hegyre; az aranyló tetejű Sziklamecsetet, majd az ezüstös tetejű Al-Aksza mecsetet.
Abd al-Malik omajjád kalifa kibontatta az eredeti sziklát - amelyet a muzulmánok és a zsidók is annak a kőnek tartanak, ahol Ábrahámnak fel kellett volna áldoznia a fiát - és mecsetet építtetett fölé. Valójában nem is a hagyományos értelemben vett mecset, hanem a szikla kegyhelye, ahol a hagyomány szerint Gábriel arkangyal a mennybe repítette Mohamed prófétát. Az épületről részletesen itt olvashatnak.
Az Al-Aksza mecsetet 638-ban I. Omar kalifa építtette, majd többször fejlesztették. A keresztes korban a jeruzsálemi királyok palotájaként szolgált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése